Zalamegye, 1891. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1891-10-18 / 42. szám

X. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1891. október 18. 42. szám. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A nemzeti genius érdekében. (•—ry) Magyarországot magyarrá tenni, evvel az eszmével foglalkozik a kormány, ezen eszme megvalósításáért küzd a sajtó, s e jelszavat vette föl a temérdek közművelődési és egyéb egyesület. Társulatok keletkeznek az ország minden vidékén, ahol csak van, mitől félteni a magyarságot; egyesületek keletkeznek széltében, ahol csak van valami félteni való. Örömmel nézzük a mozgalmat, lelkes szavakkal üdvözöljük valamennyi egyesületet, s nagy érdeklődéssel vagyunk működésük iránt; de sajnos, az, ami mindnyájunknak közös óhajunk, csak óhaj marad, vagy legföljebb alig észrevehető, vékony reménysugár. Herkules erejével, Cicero ékesszólásával és Sokrates bölcseségével bíró emberek lépnek az egyesületek élére, gyönyörű eszmékből válogatják össze programmpontjaikat, körükbe vonják fél ország értelmiségét, hogy magasztos szavakkal zászlóikon megindítsák a hadjáratot minden ellen, mi idegen, s nem tősgyökeres magyar ; tartanak ékes, szebbnél szebb, tartalmasnál tartalmasabb beszédeket, fölmagasztalják a magyar fajt, hogy szivünk is örül belé, s hatalmas philippikákat dörögnek a német és szláv nációk ellen. S mindennek mi az eredménye? A herkules- izmok, melyek egy kolosszust ígértek megdönteni, lassanként ernyedni kezdenek ; a bölcseség megszűnik biztos útmutató lenni , s a legragyogóbb elokvencia is fölmondja a szolgálatot, és mikor a beszámolás napja elérkezik, látjuk csak, hogy reményeinkben csalatkoztunk, a szebbnél szebb tervek illuzóriusakká váltak, s mi még mindig ott vagyunk, ahonnan elindultunk. Alig van egyesület, mely igazán megfelelne kötelességének, — az Emke-t valódi csodaként emlegetik — mert az egyiket a helytelen vezetés, másikat az anyagi támogatás hiánya, a harmadikat a leküzdhetlen nehézségek bénítják meg működésében , s így az idő erélyes munka helyett tétlenségben telik el, mialatt egyes vidékek észrevétlenül eltótosodnak és elnémetesednek. A románság nyakunkra nő, s a legdurvább erőszakkal követel magának létet, s^urfthua^ | a magyar földön; de népeltiprónak és nelffeet- | elnyomónak kiáltja ki a magyart, ha ugyanazt teszi tulajdon földjén. Nyakig úszunk a német szellemben, úgyhogy maholnap már magyar nyelvvel meg sem élhetni Magyarországban. Mit tehetünk hát ezen áldatlan állapotok ellen mást, minthogy minden eszközt megragadjunk és felhasználjunk arra, hogy elsősorban a magyar nyelv, másodsorban pedig a magyar szellem nagyobb tért hódítson meg saját hazájából, s minél nagyobb részt mondhasson igazán a magáénak. Megszűnt ugyan Mária Therézia és II. József kora, a XIX. század vége más képet nyújt, mint nyújtott a XVIII. századé , de azért ne higyjük, hogy most már nincs tenni való. Akkor a fő volt egészségtelen, most a nemzeti test az. A nemzeti ujjászületés akkor modás volt; a nemzeti jellegéből második föltámár-már teljesen kivetkőztetett nemességnek József rövid uralma, hogy bekötött elég volt II. szemei fölnyíljanak, s tisztán lássa a rút játékot és csalást, melyet vele egy fél századon keresztül ármányos kezek űztek De most máskép van a dolog ; másnemű munkásságra van szükség ; lassan, de annál kitartóbban kell működnünk, ha célhoz akarunk jutni. Ily munkára vállalkozott a csak néhány nappal ezelőtt megalakult Magyar Egyesület. Nem csapott nagy szelet, nem ígért fellegvárakat, nem hirdetett mesés terveket, de felfogta a helyzetet a maga valóságában, s ennek megváltoztatására hívta föl minden magyar érzelmű honpolgár figyelmét és közreműködését. Ott kezdi meg munkáját a társadalom legprimitívebb elemeinél, az élet mindennapi oldalán. A forrást akarja megtisztítani, hogy aztán a folyó tiszta vizet kapjon ; az alapot akarja biztosítani, hogy sikeres legyen a további munka. Programmjában ott látjuk az életet, melyet átalakítani kíván ; s ép ez mutatja életrevalóságát. Ne menjünk olyan kávéházba, hol német a pincér; ne vegyünk semmit olyan boltban, hol német a kiszolgálás; ne beszéljünk németül — különösen az utcán — olyannal, kiről tudjuk, hogy magyarul is ért; ne levelezzünk németül olyannal, ki magyarul is tud írni; ne olvassunk belföldi német újságokat! Tartson a a korcsmáros és kávés magyar személyzetet ; vezesse boltos magyarul könyveit, és szolgálja ki magyarul vevőit! Ilyen és ezekhez hasonló eljárásra kötelezi tagjait a Magyar Egyesület; ezek által akarja elsősorban megtisztítani az alsó és közép néposztályt a mételytől ; ezekre tett fogadalmat már eddig több, mint ötezer derék magyar ember. Hogy mennyire sikerül majd neki a szép célt, melyet alakulásakor maga elé tűzött, elérni, azt a jövő igazolja ; de talán nem csalatkozunk, ha szép jövőt jósolunk a derék egyesületnek. Igaz, hogy működésében elsősorban csak a fővárosra lesz tekintettel, de mi, provinciák, vegyünk példát róla, egyesüljünk elvben mi is a közös cél érdekében, járjunk mi is azoknak nyomában, kik előttünk szegődtek a magyar szellem, a nemzeti genius diadalra juttatásának harcosaivá; legyen az egész nemzet egy Magyar Egyesület ! A zalamegyei gazdasági egyesület hivatalos értesítője. Felhívás. A nagyméltóságú földmivelésügyi m. kir. minisztériumnak a „Zalamegyei Gazdasági Egyesületihez intézettt körrendelete alapján felkérem azon szőlőbirtokos urakat, akiknek teljesen megbízhatólag fajtiszta és jól kezelt szőlőültetvényük van, hogy eladásra szánt vagy remélhető vesszőkészletüket fajta, minőség és mennyiség szerint, a termelési hely, posta- és vasútállomás és az ezrenkénti eladási árak pontos megjelölésével hozzám mielőbb bejelenteni szíveskedjenek. Zala-Egerszeg, 1891. október 7-én. Orosz Pál sk., egyesületi titkár. A „Zalamegye" tárcája. A szép mauszell. Tán a nyájas olvasók egy részének ajaka gúnyos mosolyra rándul, a fenti cím alatt egy pikáns történetecskét gyanítván. Mert hát ugyan mit is lehetne egyebet írni egy „szép mamzellu-ről ? Pedig megnyugtatásul kinyilváníthatjuk, hogy történetesen nem olyasmiről fog zengeni az ének. — — — Egyik barátomnak van egy csinos nővére, aki érdekes nemcsak a jelzett csinossága miatt, hanem egész lényének sajátságos eredetiségéért is. Aki szeret lélektani tanulmányokkal is néha foglalkozni, annak fáradtsága bizonyára érdemes, mert ez ifjú leányt választván tanulmányának tárgyává, az emberi lélek sok meglepő vonásával ismerkedik meg és e nő csak tiszteletet ébreszt maga iránt. Egy-két főbb vonással tán nem lesz felesleges a lány előéletét vázolni. Családja külföldön él, ahol ő serdülő korában tanulmányai közt több évet zárdában töltött. Majd kifejlődött lelkében az eredeti egyediség érzése. Világot és embereket akart ezen vágya vitte őt már több országon ismerni, tanulni és keresztül. Lelkének szilárdságát jól ismerhették a gondos szülők, akik őt ifjú lány létére a nagyvilágba eresztették. De nem is csalódott a jó anya, mert leányának műveltsége és energiája mindenütt és mindenkor hű mentora maradt ismereteinek és tapasztalatainak gyarapodása közben. Valóban bámulatra méltó az erő, mely őt nem engedte pillanatra sem elszédülni a nagyvilág kábitó zatában kisértő örvények közepette. Lelkének zománca érintetlen maradt a dőreség sarától. Így jött aztán fővárosunkba, hol egy előkelőbb divatáru-gyáros cég hívta meg őt felügyelőnőnek, vagy ha jobban tetszik : „első mamzell" nek. 8 ő, bár nem volt a munkára szorulva, elfogadta a meghívást. Műveltsége, ügyessége, ízlése és jó modorával új ténykedési körén kívül is megnyerte mindenkinek rokonszenvét első találkozásra, még az előkelőbb körökben is. Az üzletben dolgozó többi leányok pedig, mint határozott fölényt, tekintették. De ő korántsem élt vissza tekintélyével. Mint ifjú lélek, sokszor elmulatott a fiatal lányok bohóságain. De ha ő lehangolt volt, úgy senkinek sem volt kedve vagy bátorsága éltelni. * Egyik reggelen a szép mamzell borús hangulattal lépett az üzletbe. Nem szólott senkihez s meglátszott rajta, hogy nagyon bántja valami. A többi lányok hallgatnak, nem tudják elgondolni, mi baja lehet a máskor oly derült mamzellnek ? Még akikkel jobb viszonyban volt, azok sem merték vigasztalni. Félrehúzódott és szorgalmasan dolgozott valami divatcikken. A helyiségben ünnepies csend volt, a lányok csak néha néha suttogtak. A beszűrődő napsugár is csak félve siklott végig a mamzell bársony haján. Az ablaknál megjelentek az ismerős verebek, miket a szép mamzell morzsával szokott ellátni. De ma hiába várnak azok. Egy darabig betekintgetnek s mikor látják, hogy elmarad máskor oly barátságos volt hozzájuk : szárnyra ő, akikelnek és csiripelve rebbennek tova az utca eme proletárai. Míg a mamzell varrása közben kicsi ujjai alatt gyorsan folynak az öltések, lelke vájjon hol csatangol ? Néha meg-megpihen kissé, miközben felsóhajt. Majd elnézi rózsaszínű ujjacskáján azt a csillogó fémdarabot, melyet úgy hívnak, hogy : „jegygyűrű". — Már korábban adta ezt neki egy, tanulmányait végzett fiatal ember, aki igaz szerelmének e zálogával kötötte le a lányt, kit felfedezni szerencséjének tartott. Mindketten különleges természetűek voltak s a két művelt lélek rokonszenve nem sokára a szerelemben egyesült. De hát akkor miért oly bús a lány ? Miért a máskor oly üde ragyogású szemen a ború fátyola ? — Az előtte való napon valami félreértés fordult elő a két szerető közt. Ez bántja oly nagyon. S míg a néha-néha felcsillogó könyöket elrejteni igyekszik, szorult kebléből néma panasz tör magának újat . Miért, hogy a szerelem nem lehet a boldogságnak zavartalan mennye ? Miért rontják meg a szív örömét a félreértések ádáz démonai ? Avagy már csak úgy vagyunk teremtve mindnyájan, hogy a lelket a zord való minduntalan felrázza tündér álmaiból ? Ismeretlen voltál eddig előttem szerelem s hogy most már beköltöztél kebelembe, miért nem hozod magaddal a megelégedés vidám gyermekét? . . . De mi volt ez? Kezem reszketett, vagy csak a képzelet játéka volt e vonaglás ? — Nem, nem képzelődés ! Érzem, hogy beteg leszek, ha tovább tart e gyötrő bú! . . . S felújulnak emlékezetében idegen hona classicus lyricusainak a boldogtalan szerelemről zengett versei. Most érzi és érti valóban azokat ! Így telik el az oly hosszúnak tetsző nap. — De aztán ismét találkozik a két szerető. Megnyugtatják egymást a félreértés után s a boldog szerelemben tovább várják a jövőt, mely meghozza hű érzelmük jutalmát. Másnap az üzletben már ismét vigan látjuk a szép mamzellt. Visszatért a száműzött vidámság. A verebek civódnak a morzsák felett s a lányok derült nevetésétől visszhangzik a helyiség. Érdekes elnézni a két ifjú lényt, amikor úgy találkoznak s együtt vannak. A lány vidám hangja felcseng és ezernyi-ezer aprósággal enyeleg s mindezt teszi a maga természetességében, a tettetés legkisebb árnya nélkül. — Korábban az ifjú maga mellé szokta ültetni a lányt s remekművekből tanítja őt — magyarul olvasni. Aztán megmagyarázza, hogy mit zengett egyik, vagy másik költő az imádottjának. S a tanítás bőven megkapta illő „honorárium" át abban a néhány édes csókban. Majd elsuttognak, hogy mint lesz ez, mint lesz amaz, ha majd így szólítják egymást: „Édes fiam !" Mai számunkhoz fel iv melléklet van csatolva.