Zalamegyei Ujság, 1927. szeptember (10. évfolyam, 225. szám)
1927-09-27 / 225. szám
Ara 12 fillér X. évfolyam 225. szám. Kedd, 1927 szeptember 27. ZALAMEGYEI ÚJSÁG '-s szerkesztő: PESTHY PÁL dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Szécheny tér 6. Telefon: 67. szám. Vidéki szerkesztőségek : Keszthely, Tapolca, Sümeg, Lenti. — Tudósítók minden nagyobb zalai községben. POLITISUU WH PI LAP Megjelenik hétfő én az ünnepet követő nap kivételével minden nap Előfizetési árak: Egy hónapra negyedévre 7*20 pengő,2*40 pengő Amerikába egy évre 6 pengő. Névtelen levelekre nem válaszolunk Kéziratokat nem adunk vissza. Húszezer ember részvétele mellett szentelte fel Mikes püspök a Károly király-templomot. Az összes legitimista egyesületek képviseltették magukat az ünnepségen. — A királynét Hunyady József gróf képviselte. — Mikes püspök mélyhatású beszéddel adta át a templomot a ferenceseknek. Nemrég ülte meg az ezeréves Magyarország alapítójának, Szent István királyunk emlékkünnepét. Nemcsak az Egyház, mely benne a keresztény vallás alapítóját és apostolát látja, hanem az egész nemzet benne ünnepelte legnagyobb történelmi alakját, kinek halhatatlan műve hosszú évszázadok viharját kiállta és kinek árnyékában e kis nemzet is nagyra nőtt és nevét véres és arany betűkkel irta bele a népek és nemzetek nagy történetébe. Nincs példa arra a világtörténelemben, hogy egy nemzet életében az Isten, a honszeretet eszméje királyság és oly eggyé forrott volna, mint nálunk. Ezeréves létünk alapja mindenkor a kereszténység, a hazafiság és királyhűség voltak. ván Királyt és nemzetet Szent Istkoronájának bűvös ereje kapcsolta mindenkor együvé! A megkoronázott királlyal bukott vagy emelkedett minden időben a nemzet is! IV. Károly apostoli királyunk tragikus sorsához elválaszthatatlanul oda volt kapcsolva a magyar nemzet sorsa. Elvitázhatatlanul fájdalmas valóság az, hogy vele együtt elbukott, megaláztatott Magyarország és a magyar nemzet is! Megboldogult királyunk tragédiája jelképezi egyúttal a nemzet tragédiáját is. A magyar nép óriási erőfeszítése, véráldozata és hősiessége abban a pillanatban hiábavaló volt, amikor megdőlt a trón és királyunk száműzetése az ország töviskoronája lett. De minden elmúlás, minél tragikusabban legyen az, annál inkább megállásra, feleszmélésre int. A magyar nemzetnek minden oka megvan, hogy nagy fájdalmában megálljon, feleszméljen és gondolkozzék, hogy összeterelje A fájdalom kell, a szerte bolyongókat! A fájdalomban kell, hogy közös áhítatban dobbanjanak össze az egymást szerető és egymást bántó, gyűlölő szivek, — kell, hogy elüljön az önzés és a lelkekben a régen pihenő nemes, emelkedett érzések legyenek úrrá, — kell, hogy minden magyar ember szive mélyén áhítattal éljen a szentkorona utolsó viselőjének vértanusága iránt érzett, ünnepet jelentő mély hódolat! Ünnep volt vasárnap Zalaegerszegen. Ünnep nemcsak azért, mert vasárnapi imára igyekeztek az emberek az Isten házába, hanem ünnep azért is, mert Zalaegerszeg városában testet öltött az összefogó, alkotó gondolat; testet öltött a mártír király iránt érzett hódolat; testet öltött az Úr imádata ! Áll a felszentelt templom .. . a hála és biztos alapján épülve, falain az alattvalói hűség, szeretet és ragaszkodás legdrágább köveivel ékeskedik! Ez az ünnep nemcsak Zalaegerszeg ünnepe, nemcsak az egyház ünnepe, nemcsak egy marikr király kegyeletes emlékünnepe volt, hanem a nemzet fájdalmas szenvedéseinek emlékünnepe is. Ez a templom szüntelenül fog világítani, mint egy nemzeti örökmécs s a mi feltámadásunkat, a mi Magyarországunk feltámadását hirdeti, utat mutat, bátorságot ad a csüggedőknek, nyilt hitet a hívőknek a nagy, a végső küzdelemre. Árvay Lajos:* A vasárnapi templomszentelés olyan hatalmas ünnepe volt Zalaegerszegnek, amilyenre még nem volt példa. Óriási tömegek jöttek a megye minden részéből, sőt a szomszédos Vas megyéből is. A vonatok valósággal öntötték az utasokat. Az állomásfőnökség közlése szerint 8—9 ezer emberre tehető az utasforgalom. A rédicsi vonalon például Bakig 21 kocsi telt meg. Még nagyobb volt azoknak a száma, akik gyalogosan jöttek el a templomszentelésre. A közeli és távolabbi környékből hatalmas körmenetek érkeztek. Őry Antal plébános a vasmegyei Egervárról kétezer főnyi körmenenetet vezetett Zalaegerszegre templomi zászlók alatt. Körmenet jött Salomvárról és még sok más községből is. Felvonultak a vidéki leventék és egyesületek, tűzoltóságok, stb. úgy hogy, a templomszentelésen részt vett tömeget húszezer emberre lehet becsülni. A fővárosi vendégek. A már szombaton közölteken kívül igen sok vendég érkezett vasárnap reggel a különböző egyesületek, testületek és hatóságok képviseletében. A Nemzeti Összetartás Társasköre képviseletében Csekonics Iván gróf ny. rendkívüli követ, Huszár Károly, a képviselőház alelnöke, Zsacsinszky Vladimir dr. v. boszniai tartományfőnökhelyettes, Gyömöry Lajmi László dr. külügyminiszter, Baranyay Jusztin dr. tanácsos, egyetemi tanár, Apponyi Rezső gróf, Kray István báró képviselő jelent meg. A Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségét Károlyi József gróf, Bárczy István ny. igazságügyminiszter, Homonnay Tivadar képviselő, Patek Ferenc dr. egyetemi tanár, Saly Árpád ny. miniszteri osztálytanácsos, Biedermann Elek báró földbirtokos és Iíjős János titkár képviselte. A Magyar Nők Szentkorona Szövetsége képviseletében Kray Istvánná báróné, Orosay Fülöpné báróné és özv. Gönczöl Imréné jelent meg. A VI. Károly király Tihanyi emlékbizottságot Sypniewszki György ny. altábornagy, ügyvezető elnök és Árvay Lajos titkár, a Magyar Keresztény Royalista Clubot Széchenyi József gróf elnök és Thewrewk Pallaghy Attila dr. honvédelmi miniszteri titkár, a Szent István Bajtársi Szövetséget Magyary Gyula dr. hittanár vezér és Heller Andor titkár képviselte. Eljött az ünnepségre a templom tervezője, Kotsis Iván dr. műegyetemi tanár is. Vas vármegyét Tarányi Ferenc dr. főispán, Vidoss Árpád dr. főjegyző, Jándy Bernardin celldömölki apát és Vargha Gábor országgyűlési képviselő, Veszprém vármegyét Strausz Antal kanonok és Csete Antal dr. tb. főjegyző képviselték. Festetich Tassiló herceg táviratilag kimentette távolmaradását. A zalai vendégek. Jelen volt az ünnepségen Gyömörey György főispán, aki egyben a kormányt is képviselte, továbbá Bosnyák Géza ny. főispán, Gyömörey Sándor országgyűlési képviselő, Dervarics Ákos, Bruzsa Gyula dr. pénzügyigazgató, Czikó János törvényszéki elnök, Body Zoltán alispán, Mentz László csendőrőrnagy, Popovics Lajos rendőrtanácsos, vitéz Barnabás István tanfelügyelő stb. A vidéki papság igen nagy számban jött el, s mintegy 70 pap segédkezett a megyéspüspöknek a templomszentelés során. Eljött az ünnepségre Szentiványi Károly prépost, Tóth József dr. szombathelyi prelátuskanonok, Kroller Miksa zalavári apát, Huber Gyula barcsi apát, Huszár Mihály sárvári apátplébános, Lakatos Frigyes dr. bicskei esperesplébános, Teli Anasztáz csécsi esperesplébános, Vinkovics Viktor ferencrendi tartományfőnök Müller nagykapornaki jézustársasági házfőnök, Geiszlinger Béla rábagyarmati esperesplébános, Fuchs Ferenc körmendi esperesplébános, Körmendy Lajos zalaszentiváni plébános stb. Elindul a körmenet. A sokezer főnyi vendéget Zalaegerszeg lakossága fellobogózott, felvirágozott házakkal fogadta. A plébániatemplom körül és a Rákóczi utcában már fél 8 órakor megkezdődött körmenet résztvevőinek elhelyezése. A körmenetben foglaltak helyet az összes iskolák, leventék, cserkészek, a csendőrség disszázsda, az összes vallásos és társadalmi egyesületek, vidéki hívők. A körmenet közepén körülvéve a papságtól, Tóth József dr. prelátuskanonok vitte az ereklyéket. Az ereklyék után haladtak az előkelőségek, akiknek sorában festői látványt nyújtottak a díszmagyarba öltözött vendégek és a zalai közélet vezető férfiai. A körmenet még el sem indult, mikor az eleje már Órában volt. A körmenet 8 órakor harangzúgás közepette indult meg. Felvonulása, valamint a templomszentelés alatt az Egerszeghegyen felállított mozsarak állandóan dörögtek, amelyek már 17 éve nem szólaltak meg. A megyéspüspök fogadása. A körmenet elvonulása egy órán át tartott és a menet 9 órakor érkezett meg a második templomhoz. Mialatt a hívek elhelyezkedtek a templom körül, Gyömörey főispán és Bődy alispán autón a megyéspüspök elé mentek, akit a város végén fogadtak. Onnét Mikes János gróf megyéspüspök egyenesen a második templomhoz hajtatott s áldást osztva érkezett meg a templom elé. A templom előtt Pehm József apátplébános és Czobor Mátyás polgármester üd-