Zászlónk, 1916. szeptember - 1917. június (15. évfolyam, 1-10. szám)
1916-09-15 / 1. szám
Mit mondjunk neked, édes erdélyi diákunk, testvérünk, midőn apáid ősi fészkéből kiriogatva, mezítláb, egy szál ruhában, csapzott hajjal, dúlt homlokkal földönfutóként látunk menekülni a háború lánglövelő réme elől ? "• Van itt a szavaknak egyáltalán jogosultsága? És ha van, miféle szavak legyenek azok? Fokozzuk-e a pusztulás utálatosságát, a menekülés szörnyűségeit ? A gyötrelmeket visszaidézgetni minek ? Jer inkább keblünkre és pihenj meg szeretettel ölelő karjaink között egy kissé. Látod, mi veled érezünk és ha a mögötted szuszogó utálatos szörnyeteggel nem is végezhetünk — ez az érctorkú tábori „kutyák“ dolga — de szíved zakatoló verését hallgathatjuk, csitíthatjuk, fájásait enyhíthetjük. És ezt akarjuk is tenni. Kinek is tennék szívesebben, mint neked? ! Erdélyi diák, Erdély őscsemetéje, legendás múltak talajából a jelenbe kinőtt virág, nagy remények hordozója, színes magyar álmok örököse : te úgy élsz a lelkünkben, mint a magas hegyek, magas ábrándok hercege, Csaba királyfi testvéröccse, Ázsia misztikus mélyeiből idehozott turáni lángok örök mécsese. Hát hogyne becsülnénk meg téged, ha országodból kiforgattak is, ha idegeid rémülettel telítettek is, ha a ruhád lerongyolódott is. Azért te hercege vagy és maradsz suhogó erdőidnek, szűztiszta forrásaidnak, a Hargita és az Olt minden tündérének. Meséidben is így van. Most láthatod, hogy az élet is egy nagy-nagy mese. A hamisság, a piszkos szándék, a vadság, a vérszomj a te színes meséidben is — nem emlékszel reá ?! — sokszor elborítja tündérhercegeid ragyogó egét, de csak ideig-óráig. Aztán széthasad az átok, mint valami szennyes függöny és győz az üldözött ártatlanság, föltámad a megkínzott igazság és a detronizált szent erők elemi lendülettel szállnak vissza elhagyott országukba és mosolyuk új életet fakaszt mindenütt a letarolt virányokon. így lesz ez most is, édes erdélyi testvérem. Ha semmit sem is hozhattál magaddal — jómagadat mégis csak elhoztad és ez a legdrágább élő záloga annak, hogy bérces hazádban kigyúl még az oltárok szent tüze, föllángolnak az ősi aspirációk, hamvaiból szárnyra kél a székely feniksz. Mindezeknek a te szíved lészen a kiröpítő fészke. Vidd hát e szívet a szorongattatás e keserű óráiban te, elvérzett apák drága jogutóda. Mi, akik most a Királyhágón innen fogadunk titeket, megilletődött tisztelettel nézünk reátok, kik az élet tűzkeresztségét zsenge ifjúságtokban így fogadtátok. Rettentő lecke ez, amit ti kaptatok, de ha jól megtanuljátok, minden bűnötöket levezeklitek vele s egy új föltámadásra rengeteg erőtartalékokhoz juttok. Fortia patis Romanum est. Nagy szenvedés királyi temperamentumok előjoga. Nektek, kedveseink, nagyot utalt ki a Gondviselés, amivel nyilván azt jelezte, hogy fölvett benneteket az Égben külön vezetett góthai almanachba. De vigyázat! — nem a szenvedés maga és annak kvantuma tesz királyok rokonaivá benneteket, hanem a szenvedés elviselésének módja. Vannak, akik ilyenkor koldusokká rongyolódnak — bensejükben. Elvesztik tájékoztató csillagaikat, szegények és sötétek maradnak, mint az éjbe kivetett kormánytalan csónak. Azért kell nagyon a szívre vigyázni testvérek és a szívben a király-emberi tudatot, egy tisztább, emelkedettebb élet akarását, győzedelmes szeretetet, saját erőinkben való törhetetlen bizodalmát minden ellenkező és letörésünkre szövetkezett ártó behatásokkal szemben ápolni. Most, amikor semmink sincs, csak a puszta életünk, legyen az élet szeretete és tisztelete valóságos áhítata szívünknek és legyen tehetségeink fejlesztése tanulással, önuralommal, imával, odaadással, szorgalommal : egy cultus divinus. Ilyen módja a szenvedés viselésének föl fog emelni és meg fog tisztítani és megértővé , egyszóval emberebb emberekké teszen majd benneteket. De nemcsak benneteket, hanem általatok minket is itt, a Királyhágón innen és beteljesedik rajtunk az Evangélium áldó igéje: bizony, bizony mondom nektek, aki egyet befogad a kicsinyek közül, engem fogad be. Befogadunk titeket, az üldözött Krisztus küldötteit, erdélyi diákok, nemcsak az udvarunkba és házunkba, de a szívünkbe, annak is a legesleg közepébe. Salvete flores Martyrum /s.erdélyi