Zászlónk, 1923. szeptember - 1924. június (22. évfolyam, 1-10. szám)

1923-09-15 / 1. szám

1923 szeptember II. ■p* ■) ZÁSZLÓNK( A szolgák azonnal a temetőbe siettek és lámpásaik segítségével megtalálták Hoichit. Egyedül ült a zuhogó esőben Antoku Tenno sírköve előtt. Bináján zengedezett és hangosan énekelte a Dan-no-urai csata énekét. Mö­götte, körülötte és mindenütt a halottak lángocskái égtek, mintha gyertyák lennének. Ily nagy tömeg lidérctűz még sohasem jelent meg ha­landó emberek előtt. — Hoichi! — Hoichi ! — kiáltották a szolgák — téged megbabonáztak ! Hoichi! Úgy látszott, hogy a vak semmit sem hallott. Fárad­hatatlanul pengette, csengette és zengette bintját, egyre hevesebben és hevesebben énekelte a Dán-no-urai csata énekét. A szolgák erre megragadták és fülébe kiáltották : — Hoichi, Hoichi! Gyere velünk haza azonnal ! ő pedig neheztelő hangon válaszolt: — Tűrhetetlen, hogy ily módon zavarnak a nagyúr ud­vara előtt. A szolgák érezték, hogy boszorkányság van a dolog­ban. Most már biztosak voltak abban, hogy megbabo­názták a vak lantost. Ezért megragadták, talpraállítot­ták és erővel kényszerítették a templom felé, ahol a pap utasítására rögtön megszabadították vizes ruháitól, enni és inni adtak neki. Ezek után a pap teljes magya­rázatot követelt barátja meglepő viselkedéséről. Hoichi sokáig habozott. De midőn meggondolta, hogy az ő elvezettetése valóban megijeszthette és aggoda­lomba ejthette a papot, elhatározta, hogy véget vet a hallgatásnak. Elmondott mindent, ami a szamurai első látogatása óta történt. A pap pedig szólott hozzá: — Szegény barátom, Hoichi! Nagy veszedelemben vagy. Rosszul tetted, hogy ezelőtt nem szóltál nekem. Tudd meg, hogy te nem voltál semmiféle házban, ha­nem éjjeleidet a temetőben töltötted a Heikék sírkövei között. Embereim Antoku Tenno síremléke előtt találtak ma éjjel a szakadó esőben. Amit te képzeltél, az csak káprázat volt, kivévén a halott szellemének a látogatását. Azzal, hogy egyszer engedelmeskedtél, hatalmukba adtad magad. Ha ismét engedelmeskednél ezek után, amik megtörténtek, dara­bokra tépnének. Ma éjjel nem tudok veled maradni, mert elhívtak áldozatot mutatni. De mielőtt elmegyek, biz­tosítom testedet azzal, hogy szent szövegeket iratok rá. Napnyugta előtt a pap és segédje pőrére vetkőztet­­ték Hoichit , s ekkor lakk ecsetjükkel mellére, hátára, fejére, arcára, nyakára, combjaira, kezeire, lábaira sőt a tal­pára és teste minden részére a szent szutra Hannya-Shin-Kyo szövegét ír­ták. Midőn ezzel végeztek, a pap így utasította Hoichit: — Ma éjjel, mihelyt én eltávozom, ülj ki a verandára és várj. Ha szólítani fognak, akármi is történjék, ne felelj és ne mozdulj. Semmit se mondj, csak ülj nyugodtan, mintha elmélkednél. Ha megmozdulsz, vagy zajt csinálsz, dara­bokra tépnek. Ne ijedj meg és ne is gondolj arra, hogy segítséget kérj, mert emberi segítség nem tud segíteni raj­tad. Tégy úgy, ahogy mondottam és akkor a veszély elmúlik és nem kell többé félned. A sötétség leszállt és a pap elment segédjével. Hoichi pedig kiült a veran­dára úgy, ahogy a pap mondotta. Bináját letette támasztójára és mintha elmélkedne, teljesen csendben maradt — vigyázván arra is, hogy ne köhintsen vagy ne vegyen hangosan lélekzetet, így töltötte az időt, órák hosszat. Egyszer csak az út felől közeledő lépteket hallott. Valaki bejött a kapun, keresztülment a kerten, közele­dett a verandához és megállott egészen előtte. — Hoichi — hívta egy mély hang. A vak visszatar­totta lélekzetét és teljesen mozdulatlanul maradt. — Hoichi ! — szólította a hang másodszor, hevesen. Harmadszor haragos parancs csendült ki a hangból: — Hoichi 1 Hoichi oly csendes maradt, mint egy kő. A hang dörmögött: — Semmi válasz ! Ez nincs rendjén ! Meg kell néz­nem, hol van a fickó. Nehéz léptek zaja hallatszott a veranda padlózatán. A lábak óvatosan közeledtek és megállottak mel­lette. Perceken át halotti csend volt, ezalatt Hoichi úgy érezte, hogy szívének verése egész testét megrázza. A nyers hang közvetlen közelében mormogott. — Itt van a bika, de a játékosból csak . .­. két fület látok ! Úgy ? Ez megmagyarázza, hogy miért nem felelt. Mert csupán két fül maradt belőle. Most a Nagyúr elé viszem a két fülét, hogy bizonyságot adjak arról, hogy a parancsot, amennyire lehetséges volt, telje­sítettem. Ebben a pillanatban Hoichi érezte, hogy vasujjak ra­gadják meg a füleit és kitépik. Fájdalma rettenetes volt, de semmi hangot nem adott. A nehéz léptek zaja elhangzott a verandán, a kerten át s az úton megszűntek. A vak úgy érezte, hogy feje egyik oldaláról valami meleg folydogál, de kezét fölemelni nem merte. Napkelte előtt visszatért a pap. Azonnal a veranda elé szaladt és megcsúszott valami sikamlóson. Rémül­ten felkiáltott, mert lámpája fényénél látta, hogy a si­kamlós dolog vér. Ekkor észrevette Hoichit, aki úgy ült, mintha elmél­kedne és a vér még patakzott sebeiből. — Szegény Hoichi! — kiáltotta a megrémült pap — téged megsebesítettek ! A baráti hangra a vak biztonságban érezte magát. Zokogás, panasz tört ki ajkán és könnyek között elbe­szélte az éjjeli kalandot. — Ő szegény, szegény Hoichi — ki­áltotta a pap — ez az én hibám, az én borzasztó hibám ! Tested minden ré­szére írtunk szent szöveget, csak éppen füleidre nem! Azt hittem, hogy segé­dem fogja ezt elvégezni. Nagyon, de nagyon rossz volt, hogy nem néztem meg, várjon megtette-e? Vigasztalódj barátom, a veszély telje­sen elmúlt. Látogatóik soha többé nem fognak zavarni. Egy jó orvos segítségével Hoichi nemsokára kigyógyult sebeiből. Külö­nös kalandjának a híre messze földön elterjedt és híressé tette őt. Sok elő­kelő személy ment Akamagasekibe, hogy hallják szavalását és szép aján­dékokat adtak neki, így gazdag emberré lett. E csodálatos kaland után csak úgy hívták, hogy: „MiminashiHoichi“vagyis : „Fülnélküli Hoichi“. fr Teljesen mozdulatlan maradt. A japánt sokan turáni eredetűnek tartják. Néhány nyelvtani egyezésre rámutatunk : A mondat szerkesztése és nyelvfelépítése azonos a turáni népekével. A számnév után egyes számot használ, ugyanígy a több birtokos több birtok viszonylatában is. — A személynevet a vezetéknév után teszi. — Tulajdonnevek alkotásában az eljárás a miénkkel azonos (O-j­ám a­z öreg-hegyi). A japán turáni eredetű, de a kínai kultúra hatása alatt erősen módo­sult, nyelve sok­ tekintetben átformálódott, sőt bőrének a színe is átalakult a kínaival való keveredés folytán.

Next