ZeneSzó, 2011. (21. évfolyam, 1-10. szám)

2011 / 8. szám

visszavonult igazgatóját, dr. Kürti Györgyöt, s üdvözölhettük utód­ját, Gulyás Zoltán igazgató urat is. Jó volt találkozni és beszélgetni Béres Károly tanár úrral, karnaggyal, a Zeneiskola nyugalmazott igazgatójával, aki annak idején a Leánykart alapította. A KÓTA ré­széről dr. Mindszenty Zsuzsánna művészeti társelnök, Vadász Ágnes főtitkár, Fazekas Pálné és Mocskonyiné Tallér Edit karnagyok voltak jelen. Mindannyian mindig nagyon szívesen jövünk Ceglédre. Költői szépségű felütéssel kezdődött a hangverseny. A Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara Veljo Tormis: A dal születése című kompozícióját adta elő, ezzel vonultak be, s a szólisták a templom különböző pontjairól szólaltak meg. A mű hallatán melegség járta át a közönség szívét. A nagy múltú, ragyogó kórus fantasztikus ered­ményeket ért el az elmúlt évtizedekben. 22 nemzetközi versenyről 54 díjat hoztak el! Kiemelkedő sikerük volt például 1995-ben, a walesi Llangollenben elért I. helyezés, vagy az első kórusolimpián, Linzben 2000-ben elnyert olimpiai bajnoki cím. Az azóta eltelt évek is sok sikert hoztak, s ez annál nagyobb dicsőség, mivel a kórus tagjai nem ének tagozatos tanulók. A kórusba járni nem kötelező, a lányok ezt szabad akaratukból teszik. Nemrég tértek haza Gdansk­ból, ahol 6 hangversenyt adtak a Musica Sacra rendezvény kere­tében. Műsorukon Liszt Ferenc: Tengerárban című kórusművével idézték meg a 200 esztendeje született szerzőt. Jó volt hallani a ze­neileg kiérlelt harmóniafűzéseket. Pablo Casals: Nigra sum című, az Éneke énekére írott darabjában csodálhattuk a hajlékonyságot, a gyönyörűen abbahagyott magas hangokat, a sok mosolyt a lányok arcán. Delibes: Missa breviséből énekeltek 3 tételt, majd Siegfried Strobach: Ave Mariaja hangzott fel. Nagy sikert aratott Bizet: Agnus Dei című kórusműve. Műsoruk zárásaként Mary Lynn Lightfoot: Dona nobis pacem darabját énekelték, vezénylés nélkül, szépen megformálva. Zongorán közreműködött a mindig kitűnő Faze­kas Zsuzsanna. Ezután hangszerszóló következett. Deák Anna művésztanár, a pécsi kórus egyik énekese Bach­ g-moll Adagioját játszotta, szép, beszédes előadásban. Budapestről érkezett a Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének­zenei Általános Iskola, Gimnázium és AMI Leánykara. A kórust 2000 óta vezeti közösen a két karnagy: Uhereczky Eszter és Őri Csilla. Sok kiemelkedően szép eredményük van. Ilyen például - a teljesség igénye nélkül - a X. Budapesti Nemzetközi Kórusverse­nyen 2005-ben elért I. fokozatú Arany Diploma, a VI. Nemzetközi Kórusversenyen, Velencében elért II. díj, sikerük Neerpeltben, vagy a Riva del Gardaban elért I. helyezés. Az Éneklő Ifjúság Minősítő hangversenyeken öt ízben is a legmagasabb minősítést, az Év Kóru­sa címet ítélte oda nekik a zsűri. A kórus tagjai a gimnázium ének­zene tagozatos tanulói. Ezen a hangversenyen is gyönyörű hangzás­sal szólt a kórus. Lírai előadásban szólalt meg Kodály: Ave Maria című kórusműve, Uhereczky Eszter vezényletével. Pászti Miklós: Fekete lány című művének két tételét Őri Csilla dirigálásával élvez­hettük. Egymás után hallhattunk két kórusművet, az Ave verum két megfogalmazását. Először Tóth Péterét, majd Gabriel Faure -ét. A lányok szépen, kiérlelten énekeltek. A további percekben is a ro­mantika bűvkörében maradtunk, Gabriel Faure,Benedictus és Ag­nus Dei misetételeit hallgatva. Zongorán közreműködött: Preszter Nóra. A Kodály Iskol­a Leánykara befejezésül Leontovich: Carol of the bells című, a cappella kórusművét adta elő. Derűsen, kedvesen. A kórus ezen a hangversenyen is megmutatta erényeit: a ragyogó intonációs biztonságot, képességét a lírai elmélyülésre, a koncen­trált munkát, a karnagyaikkal való tökéletes együttműködést. A koncert harmadik közreműködője a Pécsi Szent Ferenc Temp­lom Szeráfi Kórusa volt. Nagy Ernő karnagy úr 1999-ben élesz- KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS AMI LEÁNYKARA Karnagyok: Uhereczky Eszter és Őri Csilla A PÉCSI SZENT FERENC TEMPLOM SZERÁFI KÓRUSA Vezényel: Nagy Ernő ZeneSzó 5

Next