ZeneSzó, 2017. (27. évfolyam, 1-10. szám)

2017 / 10. szám

1­1 MAGYAR KÓRUSOK NAPJA ÜNNEPI HANGVERSENYE DEBRECEN 2017. december 9. “2017. December 9-én a Hajdú-Bihar Megyei Zenei Egyesület szervezésében a Debreceni Egye­tem Aulájában lenyűgöző összefogás eredményeképpen megvalósult ünnepi Kodály-hang­­verseny keretében a város és a református egyház vezetőségével, megszámlálhatatlan hazai és határon túli muzsikustárssal együtt köszönthettem szakmai pályafutásának 50. évfordulóján Berkesi Sándor Tanár urat, Liszt-díjas karnagyot a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége nevében. A következőkben Deményi Sarolta karnagy, az Egyesület el­nökének beszámolóját olvashatjuk a jeles és rangos eseményről. (Somogyváry Ákos) A „Kálvinista Róma”, Debrecen, 2017-ben sok különleges ese­mény tanúja volt. Egész évben egymást érték a Reformáció 500 éves évfordulóját ünneplő konferenciák, előadások, koncertek, s most, adventben pedig naponta több hangverseny közül válogathatott a közönség. Minden év decemberében a Magyar Kórusok Napja Kodály Zol­tán születésnapja alkalmából kerül megrendezésre Hajdú-Bihar megyében, Debrecenben évtizedek óta. Újszerűsége abban rejlik, hogy a résztvevő együttesek minden tagozatból a legsikeresebb, magas színvonalat képviselő csoportok, akik a műsor végén közösen adnak elő olyan műsorszámot, amely valamilyen év­forduló kapcsán kerül a műsorba. A Hajdú-Bihari Ze­nei Egyesület Ünnepi Hangversenye ez évben azonban kiemelkedő alkalom volt. Azt már megszoktuk, hogy december elején az egyesület minden tagozata felsorakozik egy színpadon, apraja, nagyja, hangszeres, énekes mind be­mutatja a legszebb produkcióját. A Zenei Egyesület megyei szin­ten koordinálja az iskolai és felnőtt énekkarokat, egyetlen amatőr ze­nekari tagját, s az egyházzenei tagozat énekkari képviselőit. A Reformáció 500. évfordulóját, Kodály Zoltán születésének év­fordulóját, valamint Berkesi Sándor Liszt díjas karnagy munkájának 50 éves jubileumát is ünnepelték Debrecen városának kórusai, s nagy­szabású Ünnepi Hangversenyen tisztelegtek e hármas jubileum al­kalmából. Az idei hangverseny mégis ünnepélyesebb volt, de ennek története korábbra nyúlik vissza. 50 évvel ezelőtt egy fiatalember, a Zeneakadémia elvégzése után Budapestről Debrecenbe költözött és elfogadta a Református Kollé­gium kínálta állást. Ez a fiatalember Berkesi Sándor volt, aki 1967 szeptember 1-jétől a cívis város zenei életét gazdagítja. Berkesi Tanár Úr azóta a Liszt-díjtól a díszpolgári címig számos elismerés birto­kosa. Sokat tett a partiumi, vajdasági és kárpátaljai „testvérei” meg­segítéséért, tanítja őket a mai napig, nem sajnálva időt és fáradságot az utazáshoz sem, de mégsem hagyta el a bázist, a debreceni kollégiumot. A Berkesi Tanár Úrhoz kötődő debreceni és más városból érkezett együttesek idén december 9-én az ő tiszteletére is gyűltek egybe és tanulták meg műsorukat. Szakmai tevékenységének 50. jubileumát a hangverseny résztvevői ezzel a koncerttel kívánták méltó módon megünnepelni. A gondos, teljes összefogást igénylő estet már több mint egy évvel előtte elkezdte a Hajdú-Bihari Zenei Egyesület szervezni. Tudván, hogy nagyon elfoglalt, csak az időpontot íratták be a naptárjába, s C huncut mosolyával jelezte, hogy belemegy a „játékba”. A teljes összefogás nem csak a Zenei Egyesület vezetőségére vonatkozott, hanem Debrecen város vezetésére, illetve a Debreceni Kodály Filharmoni­kus Zenekarra is. Ugyanis a tervezet szerint a 10 év­vel ezelőtti, az akkor még működő Bartók teremben Tanár Úr által vezényelt Psalmus Hungaricus előadását kívántuk megismételni. Csodás összefogás volt ez a város számos intézménye együttműködésével, mivel a Debreceni Egyetem is felajánlotta legszebb és legjobb akusztikájú termét, az Aulát. Az impozáns épület, a résztvevők alázatos, odaadó muzsikálása, mind-mind fokozták a koncert ünnepélyességét. A hangverseny első felében a műsorblokkokat több kórus együttes előadásában hallhatta a közön­ség, ahogyan ezen a rendezvényen már több mint tíz éve megszokhattuk. Először a Hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola Csengettyű Gyermekkara és Mécses Gyermekkara, valamint a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI Csicsergő Kicsinyek Kórusa lépett szín­padra. Műsorukban Kodály Zoltán nagyszalontai gyűjtéséből három népdalt adtak elő, majd Kodály Zoltán Jézus és a gyermekek című műve hangzott el, Radics Teréz, Szűcs Magdaléna vezényletével, Stumpf Noémi zongorakíséretével. Előadásuk után a gyerekek ajándékkal kedveskedtek Tanár Úrnak. Nagy örömünkre újra remek karnagya van a Deb­receni Egyetem Zeneművészeti Kar Bárdos Lajos Leánykarának, Kabdebó Sándor személyében, így a következő műsorblokkban együtt léphettek fel a Kölcsey Kórussal. A két nőikar minden tekintetben erősítette egymást, tiszta és csengő hangjuk betöltötte .

Next