Szórakoztatózenészek tájékoztatója, 1962 (9-12. szám)
1962 / 9. szám
képezik magukat. Mutatja ezt az is, hogy Stúdió oktatásban jelenleg kb. nyolcszáz zenész és énekes vesz részt. Sokan vannak még olyanok, kiknek ott lenne a helye a Stúdiónkban, de hiába a figyelmeztető szó, különböző kifogásokkal élve távol tartják magukat minden továbbképzési lehetőségtől. Ennek aztán az lesz az eredménye, hogy az ilyen zenészek lemaradnak, a szorgalmasan tanuló fiatalok pedig rövid időn belül komoly versenytársként jelentkeznek majd a területen. Az 1962-es évben tovább kívánjuk fejleszteni vidéki hálózatunkat is. Előreláthatólag a közeljövőben rendeződik az OSZK külföldi kiküldetésekkel kapcsolatos munkája is. Reméljük hamarosan módunk lesz arra, hogy a külföldi ügyfelekkel közvetlen tárgyalásokat folytatva a piackutatási munkát tovább javítsuk és ennek eredményeként az eddiginél is több zenész és énekes külföldi szerződtetését biztosítsuk. A prolongációs munka még szervezettebb végrehajtása, a nyári szerződtetések megkötése, zenészeinket és énekeseinket érintő egyéb jogi és bérkérdések további tisztázása szintén nagy feladatot ró ránk. Meggyőződésünk, hogy tervbe vett feladatainkat meg tudjuk valósítani, az OSZK Vezetősége és minden dolgozója erre törekszik. Szükséges azonban az is, hogy hivatásos zenészeink és énekeseink is megértsék célkitűzéseinket és segítsenek annak végrehajtásában. Ne forduljanak elő a jövőben olyan súlyos esetek, hogy pl. a zenekar tagjai külföldön összeverekednek, vagy személyi okokra való hivatkozással engedély nélkül otthagyják munkahelyüket és haza utaznak, stb. Olyan esetnek sem szabad előfordulnia, hogy az egyik legelőkelőbb szállodánkban dolgozó zenekar egyes tagjai, sőt maga a prímás is, rossz példát mutatva igazolatlanul távolmarad munkahelyéről. Hosszan lehetne sorolni természetesen az olyan együtteseket, zenészeket és énekeseket kik belföldön és külföldön egyaránt becsületesen helytállnak. Ezek példáját kell követni és akkor nagymértékben könnyítik az OSZK munkáját és segítséget adnak ahhoz, hogy az 1962-es év meghozza mindazt az eredményt, amit várunk tőle.