Szórakoztatózenészek tájékoztatója, 1965 (1. szám - július)
1965 / 1. szám
TANULÁSSAL EMELJÜK SZAKMÁNK TEKINTÉLYÉT Még ma is többször elhangzik a szórakoztatózene területén az a keserű kijelentés, hogy a szakma "lenézett műfaj", vagy finomabb fogalmazásban, nem eléggé megbecsült műfaj. Természetesen ezt a kijelentést általánosítani így nem lehet, már csak azért sem, mert demokráciánkban minden szakma egyforma megbecsülést élvez. Mégis ha itt-ott elhangzik ilyen megállapítás, kell hogy valami alapja legyen. A magam részéről mint a problémák megoldásában és a fejlődésben szilárdan hivő művészpedagógus szeretném elemezni röviden ezt a kérdést. Szocializmust építő társadalmunk kulturális igénye állandóan növekszik. Ez abban is érezteti hatását, hogy dolgozóink szórakozásink közben egyre színvonalasabb zenét kívánnak hallani, jól képzett, műveit zenészek előadásában. Ez természetes követelmény, mert minél műveltebb egy társadalom, annál kulturáltabb annak életformája, életmegnyilvánulásai is. Ma a vendéglátóipar üzemegységeiben szórakozó vendég döntő többségében nem a primitív módon mulató és a részegség mámorában "búfelejtőt huzató" típus, hanem a szórakozásában felüdülést és kikapcsolódást kereső kulturált kiszolgálást és színvonalas zenét igénylő dolgozó. ?Nem mindegy tehát, hogy a szórakozóhelyeken milyen zenét adunk.» A szórakoztatózenész produkciója munkahelyén minden pillanatban ki van téve a nagyközönség kritikájának. És ez a kritika ma még sok esetben - valljuk be, jogosan - elmarasztaló. Miért? Egyszerűen azért, mert a vendég nem azt kapja, amit vár. Nem is kaphatja, mert muzsikusaink egy része bizony nem rendelkezik azzal a felkészültséggel, amelyet tehetsége révén elvárhatnánk tőle. /Sajnos működnek még olyanok is a szakmában, akiknek tehetségük sincs, ezek teljesen pályatévesztettek./ Sokan megrekedtek valahol az elmúlt évtizedeknél és azóta nem fejlődnek. Ezek a zenészek valamiféle téves ideológiában élnek, gondolván: "az éppen elég jó, ahogyan és amit én játszom, hiszen az a közönségnek tetszik." Az lehet, hogy a közönség egy kis szűk rétegének tetszik, de ezek a muzsikusok nem látják a fától az erdőt. Nem látják, hogy elavult stílusuk és műsoruk már nem az új köz-