Szórakoztatózenészek, 1966 (1. évfolyam, 2. szám)

1966 / 2. szám

A szórakoztatózene elválaszthatatlan a népműveléstől — Néhány feljegyzés Borsod megyéből — Talán már ismétlésnek hat, de nem szük­ségtelen újra meg újra leírni, hogy a szóra­koztatózene, s általában a vendéglátó iparban folytatott mindenféle kulturális megnyilvánu­lás elidegeníthetetlen része annak a nagy át­fogó tevékenységnek, amit népművelésnek hí­vunk. Feltétlenül népművelési megnyilvánu­lássá teszi az a tény, sok emberre hat, napon­ta ezrek, tízezrek hallgatják, s a szórakozta­­tózene nyújtott élmény megragad azoknak tu­datában is, akik eleve nem a zene élvezeté­nek igényével ültek be a vendéglőbe. Formá­lódik ízlésük, nő érdeklődésük, és mindezek részesei a tudatformálásnak. E megállapítás­sal szemben sajnálatos módon éppen Borsod megye székvárosában, Miskolcon hangzott el merőben ellentétes nyilatkozat, amikor is egy vezető állású vendéglátóipari alkalmazott a helyi rádiónak adott interjújában azt állítot­ta, hogy szilveszterkor szükségtelen zenei szó­rakoztató műsorokat szervezni vendéglátóipa­ri egységekben, mert azok csak zavarják a pi­henni vágyó dolgozókat. Ennek az álláspont­nak tarthatatlansága aligha vitatható és a szó­rakoztatózene e vezetői vélemény ellenére művelődéspolitikai tényező, és ilyen vonatko­zásban kell néhány gondolatot róla — a tel­jesség igénye nélkül — feljegyeznünk. Alighanem az ország más részén is gondot jelent, hogy többféle irányítás alatt működ­nek a szórakoztatózenészek. A megyei tanács igyekszik ugyan a tevékenységüket legalább műsorpolitikai vonatkozásban koordinálni, a szétszórtság, a több kézzel történő irányítás azonban gátolja még ezt a központosítást is. Borsod megyében és Miskolcon három ven­déglátóipari vállalat és a nagy széttagoltságú földművesszövetkezeti hálózat kezében van az irányítás, s így az egyenetlenség, az össz­hang hiánya, sajnálatos módon, eleve biztosí­tott. Jelenleg Borsodban 470 zenész működik, közülük 190 a hivatásos, a többi másodállá­sos. Nagy nehézséget jelent, hogy a zenészek a vendéglátóipari egységek alkalmazottai és a vonatkozó rendelkezések szerint az OSZK te­vékenységét a vendéglátóipar kívánalmai sze­rint kell hogy végezze. Sajnálatos módon a ta­karékosságot is úgy értelmezi nem egy üzlet­vezető, hogy a zenekar létszámát csökkenti, de a zenés felárat változatlanul hagyja. Az OSZK megyei kirendeltségének és a szakszer­vezet megyei vezetőjének tájékoztatása sze­rint, Encsen, a földművesszövetkezeti üzem­egységben négytagú (!) népizenekar volt, s ezt a nevetségesen alacsony létszámot is lecsök­kentették háromra. Elképzelhető, hogy miként lehet színvonalat, igényes muzsikálást bizto­sítani három tagú népizenekarral. Abaújszán­­tón havi IS estéért ötszáz forintos havi díja­kat kínáltak népizenészeknek. Ezek szélsősé­ges példák természetesen, de hozhatunk ellen­példát. A miskolci és a borsodi vendéglátóipa­ri vállalatok két éves szerződést kötöttek a szórakoztatózenészekkel, s ez a munkakedvet és a tanulási kedvet egyaránt serkenti. Sajnos a földművesszövetkezeteknél ezzel nem talál­kozunk. Csak alá tudjuk húzni a Szakszerve­zetek Borsod megyei Tanácsa kultúrbizottsá­­gának egy korábbi megállapítását, amelyben leszögezik, hogy: „A zenés vendéglátóipari egységek nemcsak egyszerűen a szórakozás­nak, hanem a kulturálódás, a zenei nevelés le­hetőségeinek a bázisai. E feladatokkal kap­csolatos teendőiket azonban a vendéglátóipari egységek vezetői nem minden esetben tartot­ták fontosnak." Természetesen hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy a zenész sem minden esetben an­gyal. Nem minden zenekarnál elegendő és ki­elégítő a repertoár, igen szűk a szórakoztató műsor, gyakori a rossz nyugat-majmolás, s bizony elég ritkán találkozunk a szocialista országok zeneszerzőinek műveivel. Nem min­dig kielégítő a tánczenészek felkészültsége sem, de a magas számszerű igény nem egy­szer kényszerítő erővel hat és minimális ké­pességgel sem rendelkező zenészek” is pó­diumra jutnak. Ezeknek a muzsikálása nem segíti a közönség zenei ízlésének fejlesztését és negatív előjellel hat a népművelésben. Ta­pasztalható még sok hiányosság egyes zené­szek megjelenésében, modorában, kevés az olyan muzsikus, aki több hangszeren tud ját­szani. Ehhez a témához eléggé közel áll a képesí­tés kérdése. Alapvetően nincsen megnyugta­tóan megoldva még napjainkban a szórakoz­tatózenészek továbbképzése, amely az egész megyét átfoghatná. A Szakszervezetek Me­gyei Tanácsának biztató ígérete szerint ez év őszén részben rendeződik ez a kérdés; szó van róla, hogy a vasutasok klubjában átmeneti próbahelyiséget is biztosítanak. Korábban kü­lönféle tudatformáló, világnézeti, kultúrpoli­tikai jellegű előadás-sorozatokon vettek részt, mások szakszervezeti, vagy a vendéglátóipari vállalatoknál politikai iskolákon bővítik is­mereteiket. Mindez az általános műveltség, a világnézeti tisztánlátás emeléséhez szüksé­ges és rendkívül hasznos. A speciális zenei képzés azonban nem kielégítő. A megyében ősszel stúdió­keretben kötelező továbbképzést kezdenek újra. Persze, nagyon jó lenne egy olyan alkalmas helyiség, ahol nemcsak kép­zés folyhatna, hanem klubszerűen készülhet­nének, szakmai bemutatókat tarthatnának az egyes zenekarok egymásnak, s így önképző jelleggel is bővíthetnék tudásukat. Ezek mel­lett természetesen az előbb már említett tu­datformáló előadássorozatok és a kiváló fővá­rosi erőkkel megrendezett, illetve megrende­zendő továbbképzési formák elengedhetetle­nek. Ehhez a témakörhöz tartozik a szórakozta­tózenészek általános műveltségi szintje. Hosz­­szú lenne itt felsorolni a rendelkezésre álló művelődési adatokat, tanulságként azonban feltétlenül leszűrendő, hogy viszonylag igen kevesen rendelkeznek magasabb iskolai vég­zettséggel, és az önművelés terén aránytala­nul nagy a lemaradás. Sokféle igény jelentke­zik a szórakoztató zenészek körében más mű­vészeti ágakkal szemben, azonban ezek az igé­nyek rendszerint ugyanannál a szűkebb kör­nél mutathatók ki, míg másoknál teljes ér­dektelenség is tapasztalható. A miskolci szó­rakoztatózenészek javára írandó a Miskolci Stúdió 19 elnevezésű tánczenekar megszerve­zése, és a kezdeményezés a hasonló jellegű népizenekar szervezésére. Feltétlenül el kell azonban marasztalnunk azokat a zenekarokat, ahol a továbbképzésre jóformán semmi gon­dot nem fordítanak, próbákat nem tartanak. Ez különösen vidéki zenekaroknál áll fenn, s ennek következménye, ha nagyritkán egy éne­kest hívnak meg a vendéglátóipari egységbe, a zenekar nem tudja megfelelően kísérni, il­letve teljesen ismeretlenek neki azok a kor­szerű szerzemények, amelyek az énekes mű­sorában szerepelnek. Borsod megye és Miskolc területén sokfelé hallgatják a szórakoztatózenészek muzsikáját. Most, a nyár elején különösen érdemes erre felfigyelni, hiszen a sörkertek, nyári vendég­lők növelik a vendégek számát és így a szó­rakoztatózene által gyakorolt népművelési ha­tás megso­kszorozódik. Az említett hiányossá­gok ellenére a borsodi szórakoztatózenészek munkája felfelé ívelő tendenciát mutat, s úgy érezzük, hasznos kiegészítője a népművelési munkának. Benedek Miklós Duke Ellington A hatvanhat éves idős mester ritka aktivitásról és munkáról tesz tanúságot. Csak egy év alko­tásait és eredményeit soroljuk fel, elegendő egy életműnek is. Most egy éve, 19€5. tavaszán kapta meg a Pulitzer-díjat, eddigi műveiért, azok vitalitásáért és eredetisé­géért. Júniusban részt vett a Fe­hér Ház Művészeti Fesztiválján, zenekarával együtt. Júliusban leg­újabb suite-jének, a „The Golden Broom and the Green Apple”-nak bemutatóját vezényelte a New York Philharmonic zenekar élén. Ugyanebben a hónapban, még a Boston Pops Orchestra élén is szerepelt. San Franciscóban a Grace Episcopal Cathedralban sa­ját vallásos tárgyú kompozícióit mutatta be. Ezt a koncertet szep­temberben New Yorkban is meg­ismételte világi közönség előtt. Az előadást decemberben meg kellett ismételnie, ezúttal 3000 főnyi kö­zönség előtt. Egyórás dokumen­tum adást sugárzott az iskolai tv Ellington életművéről. Ez évre hú­zódott át musicaljének bemuta­tója a Broadwayn, melynek címe ,Pousse Cafe*’. Frank Sinatra új filmjének zenéjét is Ellington írja. Egy évi tevékenységét talán leg­stílusosabban azzal zárjuk, hogy megemlítjük, hogy most tavasszal részt vett zenekarával együtt Da­karban, a Néger Művészet Világ­fesztiválján, ahol igen nagy ün­neplésben volt része.­­ (P. S.) Coventry­ben a St. Michael székesegyház főoltárának lépcsőjén vezényli zenekarát Ellington 1919. május 1-én a mai Tanács körút és Majakovszkij utca sarkán A jobb szórakoztatás érdekében A belkereskedelem 1966. évi feladatairól mondott minisz­teri előadói beszédben március 14-én, az alábbiak hangzottak­ el: „Az eddiginél több szórakozási lehetőséget kell biztosítani... Figyelemre méltó kezdeményezésnek tartjuk, ha egyes ven­déglátó üzletek az irodalmi, művészeti, sport­életben is szerepet vállalnak.” E feladat teljesítése — a többiek között — elválaszthatat­lan zenekaraink munkájától. A Borsodi Vendéglátóipari Válla­lathoz 210 üzemegység tartozik, a zenekarok száma csupán 16. Ez önmagában is elgondolkoztató, hiszen egységeink mindössze 0,76%-ában van zeneszolgáltatás. Figyelembe kell venni azon­ban hogy üzlethálózatunk jelenlegi helyzete ennél több egység­ben nem teszi lehetővé a zeneszolgáltatás bevezetését. Érdemes megvizsgálni, hogy a 16 zenekar mi módon oszlik meg. A kép, amelyet kapunk sajnos, nem megnyugtató. A 16 zenekarból 7 zenekar kifejezetten népzenét játszik, egy egysé­günkben a zongorista főleg népdalokat, műdalokat ad elő. Gya­korlatilag 8 tánczenekarunk van, vagyis a zenekarok 50%-a szolgáltat tánczenét. A vendégek viszont egyre inkább igénylik a modern tánczenét. A népi zenekarok, annak ellenére, hogy erre figyelmüket felhívtuk, ez irányban nem képezik magukat. Vidé­ken pedig igen célszerű lenne olyan kombinált zenekarokkal rendelkezni, melyek a népzene mellett, a vendégek modern tánc- és könnyűzenei igényét is kielégítenék. Nem nehéz felismerni, hogy hazai közönségünk inkább tart igényt a tánczenére, mint a népi muzsikára. Viszont az idegen­­forgalmi helyeken, a vállalatunkhoz tartozó sátoraljaújhelyi szerencsi, putnoki üzemekben a magas színvonalú magyar népi muzsika a keresett és kívánatos. Látnunk kell azonban, hogy törzsvendégeink elsősorban a modern tánczenét igénylik. Éppen ezért a népi zenekarok átképzését elengedhetetlennek tartjuk. Ezt diktálja a korszellem. Sátoraljaújhelyen az 1965-ös év fő­­szezonjában, amikor az esős időjárás miatt a sörkert tánczene­kara az étteremben játszott, a forgalom több mint 50%-kal emelkedett, mint a népi zenekar mellett. De nem kevésbé iga­zolja ezt az a tény is, hogy míg a népi zenekarok foglalkoztatá­sánál a zenés felár nem biztosítja a zenekarok munkabérét sem, tánczenekarok esetében ilyen probléma nincs. E kérdés kapcsán vetődik fel az a probléma is, hogy a népi zenekarok viszonylag nagy létszáma (5—6 fő) emeli a bérkölt­ségeket míg a 3—4 tagú tánczenekarok nagyobb „vendég­ von­zása” kisebb bérköltség mellett, jövedelmezőbb a vállalatnak. Lényeges az is hogy a tánczenei szolgáltatás sokkal inkább a zenekari­­­ódiumhoz kötött, míg a népi zenekarok esetében az asztalnál való játszás és a „borravaló muzsikálása” általáno­sabb gyakorlat, ami a zenei szolgáltatás kultúráját lerontja. A tánczene esetében viszont sok esetben helytelen az a gyakorlat, hogy a zenekar „túljátsza” önmagát, és kellő szünet hiányában a felszolgálóknak nincs elég idejük a kiszolgálásra ami forga­lom­korlátozó tényező. Úgy vélem, félreérthetetlenül leszögez­hető, hogy bár csökkent a kereslet a népi zenekarok iránt, a vidéki vállalatok — szociális okokból — foglalkoztatják a népi zenekarokat. Ez az állapot azonban nem tartható fenn sokáig. A népi zenekaroknak meg kell érteni az idők szavát és vagy átképzik magukat a tánczenére is, vagy elvesztik azt a lehetősé­get, hogy ilyen nagy létszámban dolgozzanak­­ a vendéglátó­­iparban. Szeretném megemlíteni, hogy szükséges a népi zeneka­rok gyakoribb cseréje is az elszürkülés, az egyhangúság meg­szüntetésére. Nem tartható fenn többé az a gyakorlat, hogy egy-egy zenekar éveken át ugyanabban a városban dolgozzék, ahol a törzsvendégek jó része már azt is tudja, milyen szám után mi következik. Egy-egy éttermet némely zenekar örökbér­letnek tekint. A magasabb színvonalú zeneszolgáltatás érdeké­ben elengedhetetlen a zenei továbbképzés. Száműznünk kell a protekciót is ha jobban akarjuk szórakoztatni vendégeinket, hogy eleget tehessünk 1966. évi feladatainknak. Tudom, hogy az általam felvetett kérdések elevenbe vág­nak de úgy érzem minderről beszélni kell, elsősorban a „Szóra­koztatózenészek” című lap hasábjain, a zenészek, a vendégek és a vendéglátó vállalatok érdekében egyaránt. Faragó Ferenc a Borsodi Vendéglátóipari Vállalat üzemeltetési osztályának vezetője Juliette Greco, francia sanzon-énekesnő SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK !

Next