Szórakoztató Zenészek, 1969 (3-4. szám)

1969 / 3. szám

IJngarske musikarar «frá Loen» har funne seg vcl til rette her i landet A »loeni« magyar zenészek jól érzik magukat országunk­ban. Ez alatt a cím alatt be­szélgetést közöl a norvég új­ságíró a „Fjordingen” lapban. Idézzük a cikket: „Az utóbbi időben magyar zenekar szol­gáltatja a tánczenét a Hotel Alexandrában. Amikor ma­gyar népzenét játszanak, esté­ről estére magukkal ragadják a közönséget. A trió tagjai: Kunó Pál, Sel­­meczi Árpád és Németh Zsig­­mond sokfelé játszottak már Európában. Sok nyelven be­szélnek. Most a norvéget ta­nulják, amint Németh már tolmácsol. Neki a nyelvtanulás a hobbyja és már jól megy a norvég is. Mi nem értünk sem­mit abból, amit egymás közt beszélnek, de beszédjüket hallva elkezdek kutatni a tör­ténelemórák halvány emlékei között és felmerül Attila ve­zér­alakja, aki hunjaival meg­rohanta és elfoglalta azt az or­szágot. És a nyelvük? Az ura­lt nyelvek finn­ugor csoport­jába tartozik, akárcsak a lapp, amelyet nálunk is beszélnek. Mindhárman látják a pozi­tív és a negatív dolgokat Nor­végiában. Magyarországon nincs alkoholkorlátozás, az árak sokkal elfogadhatóbbak, mint­ itt. A fiatalság éppen olyan itt is, mint ott. Viselnek hosszú hajat és szakállt, sze­retik a tánczenét. A Kunó trió otthon a Pan­nónia Szálloda Vállalat egyik legnagyobb éttermében ját­szott. A pesti ember éppúgy jár szórakozni esténként mint az itteniek. Az utóbbi időben sok norvég turista járt Ma­gyarországon, de még több svéd és finn. Amikor a fjordokra és a he­gyekre mutatnak, és azt mond­ják: szép, megértjük egymást szavak nélkül. Kocsival járják országunkat és a norvég utakat szokatlan­nak tartják. Viszont kitűnő­nek a norvég sofőröket. Nem is gondolták, hogy Norvégia ilyen vadregényes. Otthon nincsenek ekkora hegyek. A norvég ételekről az a vélemé­nyük, hogy jobb és tartalma­sabb étkezés aligha van. A norvégek — mondja Kunó — segítőkészek. Ha van valami problémánk, úgy tekintik mint a sajátjukat. Mindhárman szeretnek hor­gászni. Itt lazac is van, nem úgy, mint Magyarországon. A fürdőélet viszont sokkal na­gyobb, mint itt — mondják —, és a magyar nyárra gondol­nak, egy pillanatra otthon vannak. A legfiatalabb — Sel­­meczi — azt mondja, nagyon szépek a norvég lányok. Nem sokáig vannak egy he­lyen, rövidesen Oddába men­nek, majd Svédországba, s utána már Magyarországra.” Egyik finn napilapban olvastuk a következő cikket és találtuk az alábbi képet: MAGYAR PACSIRTÁK az északi fagyos éjszakában Vidám pattogó ritmusok, tisztán csendülő énekhang hal­latszik a „Koljonvirta” hotel jéggel borított ablakai mögül. Messzire szakadt rokonaink jöttek el hozzánk vendégjá­tékra, hogy vérpezsdítő zené­jükkel, énekükkel leolvasszák szívünkről a hidegséget, ami különben nekünk északi em­bereknek, jellemző tulajdon­ságunk. Tíz óra múlt. Az étteremben elalszanak a lámpák, csak egy fehér reflektor fénye világítja meg a táncparkettet. Sipos Ju­dit műsora következik. Egy­szerre magas feszültséggel te­lítődik meg a levegő, amikor rövid bevezető zene után Ju­dit beperdül a parkettre Mű­során magyar népdalok és vi­haros lendületű csárdások sze­repelnek. Éneklés közben tán­col. Olasz, spanyol, bécsi és orosz dalöszeállítások követik egymást napról napra, amihez Judit mindig megfelelő stíl­szerű ruhát visel. Majd finn táncdalokat énekel finn nyel­ven. Kedvesen, bájosan. A zenekar nemzetközi tánc­zenét játszik, nemzetközi szín­vonalon. Magas zenei képzett­ségük minden előadott számu­kon érezhető. Papp Tivadar, a zenekar vezetője, ragyogó technikájú klarinétos és nagy­szerű szaxofonos. A budapesti zenetanári állását cserélte fel, ideiglenesen, hogy nemzetközi tapasztalatokat szerezzen. Papp Tivadar ugyanis az OSZK stúdiójának tanára és a szerzett nemzetközi tapasztala­tait tanítványainak szeretné átadni. Klarinét és szaxofon játékon kívül nagyon kelleme­sen énekel német, angol, svéd és a mi örömünkre — finn nyelven is. Kiejtésén alig érez­zük, hogy nem hazánk szülöt­te. A zongorista Simon Ferenc válogatott zenei ízléssel, hibát­lan és rendkívül fejlett, min­dig az előadott zeneszám stí­lusának megfelelő harmónia­fűzéssel kíséri a szólistákat. De mint szólista is kitűnő. Az együttes legfiatalabb tag­ja Dudás Csaba, aki univerzá­­lisságával nagyszerűen egészí­ti ki az együttes; hegedül, sza­xofonozik, klarinétozik, gitá­rozik és dobol. Minden hang­szerét rendkívül ügyesen és muzikálisan kezeli.­­Szép hang­színnel énekel. Mindezek a tényezők bizto­sítják, hogy a vendégek a „Koljonvirta” hotelből nem­csak a kellemesen töltött este emlékével, hanem maradandó zenei élménnyel gazdagodva térnek otthonukba. (N­SALMEN SANOMAT) JESS'S - szórakoztatózenészek „Nagyon ajánlom minden kiutazó zenekarnak” 1968. március 1-én jöttünk Nyugatnémetországba, ahol a Wuppertali Hotel zur Post-ba szólt a szerződésünk. Szá­munkra ez volt a legnehezebb szerződés, mivel nem rendel­keztünk még az itteni német sláger repertoárral és az an­gol és amerikai slágerlista akkori számaiból is csak pár számot ismertünk. Elutazásunk után 1­ 2 hó­nappal beszámoltam a szóra­koztatózenészek lapjában ar­ról, hogy bizony nehéz volt a start, nem sikerült megfogni a közönséget és elmaradt az a közönségsiker, amit 18 hóna­pon keresztül az EMKE étte­remben estéről estére sikerült megszerezni. Úgy éreztem, ér­demes őszintén beszámolni ta­pasztalatainkról, hogy azok a kollegák, akik még nem vol­tak külföldön, tanuljanak be­lőle, és ne kerüljenek hozzánk hasonló helyzetbe. Mint említettem, a repertoár hiányossága volt a probléma. Nagyon ajánlom minden ki­utazó zenkarnak, hogy rádió­ból, vagy kinti ismerősök, kol­legák által a futó slágereket szerezzék be, és ezeket lehető­leg szöveggel énekeljék. Itt Németországban ragaszkodnak ehhez a szerződtetők, agentu­­rok és a közönség is. Rendkí­vül hasznos a régi, közismert tájjellegű (rajnai, hamburgi, Bayer stb.), valamint néhány karneválszám és induló isme­rete is. Tánczenekaroktól, még a legmodernebb lokálokban is, kérhetik ezeket a számokat. Arról számolhatok be, hogy az eddigi szerződéseinket szép sikerrel dolgoztuk le. Figye­lembe véve a rendkívüli nagy konkurrenciát, merek sikerről írni. Még soha nem volt szer­ződési problémánk (a munka­­vállalási engedély azonban okozott néhányszor idegeske­dést). Jelenleg a szerződésünk a 69-es év végéig megvan, és ami az elismerés jele: az eddi­gi munkahelyeink közül 1—2 kivételével, mindenhova visz­­szahívtak minket. Sok esetben még a gaget is felemelték. Még az első munkahelyünkre is új­ból szerződést kötöttünk gage­­emeléssel! Ez igazolja, hogy a magunk módján szerényen, de szorgalmasan sikerrel dolgoz­tunk. Elsőrendű feladat a házi­rend betartása, jó viselkedés a munkahelyen és a privát élet­ben, kapcsolat a közönséggel, a személyzettel való udvarias és jó viszony megteremtése, a repertoár állandó frissítése. Ez mind hozzájárul ahhoz, hogy a zenekarral elégedettek le­gyenek. Szeretném még meg­említeni, hogy Hollandiában is dolgoztunk. Sajnos két nagyon jó szerződést lemondtunk, az egyik a Hong-Kong-i Hilton Hotel (ezt az akkori ottani bi­zonytalan politikai helyzet miatt), a másik egy, a Német­ország—New York között köz­lekedő hajón többhónapos szerződés lett volna (egy ab­ban az időben történt nagy ha­jószerencsétlenség vette el a bátorságunkat). A jelenlegi repertoárunk és kétszer 30 perces show-ok, al­kalmassá teszi a zenekar bár­milyen jellegű szórakoztató­hely elfogadására. Legszíve­sebben táncos szórakozóhelye­ken dolgozunk, de voltak már szerződéseink, ahol két és fél órás szórakoztatózenét (ope­rett, bécsi dalok, hangszerszó­lók, magyarnóták), vagy ahol esténként önálló műsort kel­lett produkálni, lehetőleg olyant, ami az ilyen szempont­ból kissé elkényeztetett közön­séget le is köti, humoros és látványos is. Mivel a slágerek és így a slágerlista is állandóan válto­zik, a rádióból és a BRAVO újságból állandóan, hetente válogatjuk ki és tanuljuk meg a szükséges számokat. Meg kell hogy említsem éne­kesnőnk, Ungár Kati szép si­kerét is. Ő pár hónappal ké­sőbb jött utánunk, de már az első hónapban a repertoárja megfelelő volt az itteni köve­telményeknek. A 30—40 állan­dóan változó szóló száma mel­lett az összes többszólamú számban énekel, és pár szám­ban zongorázik is. . Pár hónapja van a zenekar­ban Tornoczky Ferenc. Az ő idejövetele nagyon hasznos volt számunkra, és nagy szá­zalékban emelte a zenekar színvonalát. Fő hangszere a gitár, de ezen kívül sokat he­gedül, posamnozik, bass-gitáro­­zik. A kintlétünk alatt tanult meg testvérem, Ungár István fuvolázni, és így a posamnnal már két új hangszín van a ze­nekarban, és így most már zongoristánk, Zöldág László sok új számot már ezekre a hangszerekre is hangszerel. Volt alkalmunk egypár it­teni, közismert, és valóban na­gyon jó zenekart meghallgat­ni. A bázeli Atlantis-ban Hob Azzam zenekarát hallgattuk 2 órán keresztül. Óriási élmény volt! Itt találkoztunk össze a Bergendi zenekarral, akik szintén tanulmányúton vol­tak és Zürichből(!) jöttek el ezt a kitűnő zenekart meghall­gatni. Bob Azzam 40 év körü­li énekes. A zenekar 6 tagú. Nagyon színes repertoár, sok vokálszám, nagyon jó arran­­gemanok és feldolgozások, a sok hangszerváltás és a na­gyon jó képességű zenekar, plusz a kitűnő erősítő beren­dezés, ez így összességében fe­lejthetetlen élmény volt. A másik kitűnő zenekart szintén Bázelban a Hazyland-ban (Ha­zy Oterwald híres lokálja) hallottuk, ez a Jochen Brauer Sextett volt. Azt hiszem, ennyi lenne, amit szerettem volna magunk­ról, és az itt eltöltött időről írni. Szeretnénk továbbra is így, vagy még jobban dolgoz­ni, és remélem, ha hazame­gyünk az itt tanultakkal és ta­pasztaltakkal a hazai közönség előtt is sikerül sikert elérni. Zenekarunk (Ungár István, Ungár Kati, Zöldág László, Tornoczky Ferenc és Fonó Ist­ván) nevében Ungár György Mintha most olvasnánk 40 ÉVES SZEMLÉLET A Magyar Zenészek Lapja 1929. februári számában olva­som, hogy „... A Magyar Cigányok Or­szágos Egyesülete a cigányze­ne védelmében beadványt nyújtott be a belügyminiszter­hez, amelyben ez érdekeinek védelmében elsősorban a dzsessz káros voltára kíván rámutatni. Minden korszaknak megvan a maga áramlata, amely tánc­ban, énekben és zenében meg­nyilvánul. A dzsessz-zene s az arra lejtett táncok a háború utáni idők szülöttje. A dzsessz bejárta az egész világot és hozzánk is befészkelte magát.” Ma is ez a helyzet, csak most a beatről van szó! „.. . Ez pedig csak azért volt elérhető, mert a tanult magyar zenész tudása és felkészültsé­ge olyan mértékű, hogy bár­mely nehézségű zenei mű elő­adására képes. Ezzel szemben áll a cigány­zenészek naturalisztikus kép­zettsége, amely ugyan bizo­nyos műfajokban kiváló pro­dukciókra teszi őket alkalmas­sá, azonban a dzsessz követel­ményeinek megfelelni nem tud. Ha a cigányság időben felismerte volna annak a szükségességét, hogy felké­szültségét a kottaolvasástól kezdve az egész vonalon ki kell egészítenie, bizonyára nem maradt volna hátra ab­ban a versenyben, amelyet a nagyobb tudású, képzett mu­zsikussal tulajdonképpen fel sem vett. ..” Hát igen. Tanulni, fejlődni kell. ..Mert a zene, mint művé­szet, szabad foglalkozás, mely művészileg csak szabad ver­senyben érvényesülhet. A ver­senyben pedig az a győztes, aki képzettebb, tanultabb” — fejezi be a cikk írója 40 évvel ezelőtt. Sz. F. A korabeli fényképen balról jobbra: Berkes Béla prímás, Step Dezső nagybőgős, Galuska János cimbalmos, Ritter József csellós, Bangó (Vak) Náci s. primheged­üs, (Z­ibics) Bokdán Sándor brácsás, Z­uha Béla kont­­rás és ifj. Berkes Béla hegedűs. 5

Next