Szórakoztató Zenészek, 1982 (23. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám
SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK 3 (Folytatás a 3. oldalról) Azt rebesgetik Debrecenben, hogy a Gambrinus fehér asztala mellett már sok üzletkötés bonyolódott le magyar és külföldi cégek között! Ami a túlságosan tárgyilagos és száraz nappali hangulatban nem sikerül, az itt, a muzsika hatására egyszerűvé, megoldhatóvá válik. Látogatásunk estéjén is nyugatnémet üzletemberek adták át magukat a „hallgatók és csárdások” varázsának. Budai Aladár szerint ez a debreceni szórakozóhely őrizte meg leginkább családias jellegét. A kedélyesség soha nem csap át szertelenségbe. Az emelkedett hangulat nem egyenlő a mások szórakozását zavaró duhajkodással. Magyarán : kulturált és színvonalas szórakozóhely a Gambrinus és ebben nem kis szerep jut és jutott a zenekarnak. „Közéleti muzsikusok” ezek az emberek, és nem csak azért, mert szocialista brigádot alkotnak, hanem mert ezt a szerepüket nem valamiféle letudott és kipipált felajánlásnak tekintik. Amikor az énekelgető vendégek egy szusszanásnyi időre szünetet „engedélyeztek”, Benczi Gyula asztalunkhoz ült és szerény, de ugyanakkor jogosan büszke mondatokban foglalta össze a már említett közéletiség lényegét. Előkerült a brigádnapló is. Ebből (is) kiderült hogy szinte minden hétre adódik egy kis társadalmi munka. A naplóban elismerő oklevelek, újságcikkek, köszönő sorok, fényképek sorakoznak. A zenekar fellépett a finomkerámiai vállalat által rendezett öregek napján, szerepelt a szociális intézmények gálaestjén, patronálják a pallagi szociális otthont, támogatják a konzervgyár kulturális rendezvényeit... A társadalmi munkában vállalt fellépéseknél csak a hangszerek szállításáért fogadnak el térítési költséget. A Szabadság étteremben két zenekar is dolgozik. Az emeleten Haga Lajos triója, a földszinten a debreceni Mohácsi népi zenekar. Sem hangerőben sem stílusban, sem a vendégkör szempontjából nem „üti” egymást a két zenekar — mondja Haga Lajos zongorista, aki egyébként az egyik legaktívabb társadalmi munkás a debreceni zenészek szakszervezetében. Az Arany Bika Hortobágytermében ismét óriási hangerő fogad! A vendéglátóipar képviselői — úgy tudjuk — ezt az együttest tartják a város jelenlegi legjobb, legmodernebb zenekarának! Reméljük ez nem kapatja el a valóban korszerű zenét és „nosztalgikus” műsort is egyaránt prezentáló triót, amely egyébként egy negyedik taggal bővülve „megcélozta” a külföldi utat is. Jelenlegi felállásuk így fest: Tóth József zongora ének, Kujbus László basszusgitár, Krámli István dob, ének, szájharmonika. — Napokon belül elkészülnek az egyenruhák is — fogadkoztak a jókedvű kollégák. Indokolt ez a jó hangulat! Szeretik a közönséget és szereti őket a közönség! A Bika-kombinát része az új reprezentatív, műsoros bár is. Itt találkozunk az általunk meglátogatott üzletek közül az első olyannal, ahol a zenekar ízléses, sőt elegáns formaruhában dolgozik. Az együttes vezetője a dobos Oláh Bertalan, de ezen a néven e városban senki nem ismeri. Ő a „Fakanál”. A zongorista Demjén László, a basszusgitáros Molnár Zoltán. A lokál elbírna egy a triónál nagyobb zenekart is. De legalább a zongorát felhangoltatnák. A műsor végén kihunyó reflektorok után „láthatatlanná” válik a zenekar. Legalább egy reflektor nem maradhatna égve? A refrénénekesnő Ajtai Zsuzsa mindenképpen megérdemelne egy sötétséget átfúró egy pontra irányuló ún. „szúrófényt”. Az Arany Bika bárjától már a hajnali percekben búcsúzunk. Több zenés szórakozóhely meglátogatására már nem maradt idő. Másnap még egyszer találkoztunk a debreceni zenészek néhány képviselőjével. A zenészeket érintő általánosabb kérdésekről esik szó. Arról, hogy még jobb munkakörülményeket, magasabb béreket, nagyobb megbecsülést csak akkor érhetünk el, ha minden szempontból többet adunk mi is. Tudásban főként. Ami most már nem csak azt jelenti, hogy hangszereinken kell bizonyítanunk, hanem azt is hogy ismerjük, felismerjük valódi szerepünket a vendéglátóiparban. Ne csak zenészként, de kulturált viselkedésű, tájékozott dolgozóként is „rentábilisak” legyünk, ezáltal súlyunk, tekintélyünk legyen. Krizsik Ali A piesti belváros valamikor a szórakoztatásnak is központja volt. Egymást érték a zenés presszók, éttermek, bárok. Az utcákon télen-nyáron késő éjszakáig hömpölygött a nép. A Duna Szálló étterme és bárja, a Kedves, a Paradiso, a Napfény, a Vigadó, az Anna bár, a Belvárosi Étterem és bár, a Pilvax bár, a Jereván, a Pipacs-bár kínált széles választékot a szórakozni vágyóknak. Olyan zenekarok játszottak itt, mint a Martiny együttes, Vécsey Ernő együttese, Fóthy János zenekara, a Szabó— Beamter kettős, vagy a Duna Szálló teraszán nyaranta játszó Kelényi György és együttese és a még ma is emlegetett prágai S + H kvintett. Ma ennek a pezsgő éjszakai életnek alig találni nyomát. A Belváros estére elcsendesedik. A gyéren megvilágított utcákon csak néha tűnik fel egy-egy járókelő. Sétám első állomása a CORSO étterem, ahol a Váradi testvérek játszanak. Orgona, basszusgitár, dobgép felállással halk szórakoztatózenét nyújtanak, énekkel színesítve. Megdöbbentett, hogy a húsz év átlagéletkorú közönség teljes közönnyel viseltetik irántuk. Majdnem minden vendég előtt tatárbi Esztek, sör. Beszélgetnek, nevetgélnek, jönnek mennek, de a zenére ügyet se vetnek. Több kolléga panaszolja, hogy az utóbbi időben a közönség reagálása egyre lanyhább, szinte semmilyen zenével nem lehet érdeklődést kiváltani. Ez így túlzásnak tűnik ugyan, de mindenképp elgondolkoztató jelenség, hogy az iskolai zeneoktatás, a tévé, rádió népművelő fáradozásai ellenére a közönség szinte csak a legprimitívebb számok iránt mutat valamelyes érdeklődést. (Homokóra, Lumbó hintó stb.) A következő helyszínen már nem az érdeklődés, hanem a vendégek hiánya jelenti a fő problémát. A PILVAX étteremben ifj. Burka Sándor cigányzenekara játszik — néha napokig — üres teremnek. Pedig a Kovács Rudolf cimbalmosból, id. Csikós Vilmos bőgősből, Kálé Béla brácsásból, Kovácsházi Lajos klarinétosból álló zenekar ifj. Burka vezetésével kitűnő zenét játszik. Sajnos a teremben gyakorlatilag nincs fűtés, hiába panaszkodnak, az illetékesek egyelőre — január végén jártam ott — nem intézkedtek. További panasz, hogy egy kávét vagy üdítőt se kapnak személyzeti áron. Pedig a tagok esténkénti 120, azaz százhúsz forintos gázsijából még két kávé kifizetése is probléma. Csgápyzenekar esetén — mondják — a fizetésbe belekalkulálják a mellékest is, de 120 forint 1982-ben mindenképpen nagyon kevés egy családos ember számára, különösen, hogy alig van vendég, tehát mellékes sincs. Elmondják, hogy az egyik vezető a jéghideg teremben mellény viselésére akarta őket kötelezni, annak ellenére, hogy elegáns sötét öltönyben játszanak, ami valamivel mégis melegebb egy ujjatlan mellénynél, s mikor ezt meg akarták vele beszélni, az illető szóba sem állt velük. Mindez közrejátszik abban, hogy a zenekar márciusig van együtt, aztán megy mindenki amerre lát, pedig már 5 éve itt dolgoztak. Néhány hónapja létesült a PILVAX JAZZKLUB, amit azzal a szándékkal hoztak létre, hogy legyen nálunk is egy ilyen intézmény, ahol a létező dzsessz együttesek és dzsesszkedvelők egyaránt otthonra találnak. Dicséret érte az alapítóknak, de azt hiszem, most már ők is kezdik belátni, hogy a dolog nem egészen úgy jött be, mint ahogy várták. A vállalat arra számított, hogy elegáns, jól fogyasztó közönség fog ide járni, akik vacsoráznak, beszélgetnek s közben szól a dzsessz. A valóságban pedig az történt, hogy megjelentek a divatos bandák, esténként „szétvágják” a házat, a lakók fűhöz-fához szaladgálnak az „elviselhetetlen hangerő” miatt, a közönség minden, csak nem olyan mint amire számítottak. Alig fogyasztanak, és volt olyan este, mikor 3—4 vendég volt mindössze a helyiségben. Így álltak a dolgok, mikor színrelépett a Beamter—Martiny—Baló—Geyer összeállítású együttes. És csoda történt: a helyiség megtelt vendégekkel, akik szemrebbenés nélkül fizették le a belépődíjat, vacsoráztak, beszélgettek — s közben halkan szólt a dzsessz! Ez tartott két hétig. Ekkor új zenekar jött, akik megint „szétvágták” a házat, a lakók újra elkezdtek panaszkodni — szóval kezdődött minden elölről. Beamter Jenőt a dzsesszklubról, sikerük okairól, egyéni terveiről faggatom, s ő szívesen beszél mindenről, ami a zenével kapcsolatos. — A dzsesszklub jó kezdeményezés. Minden más zenei stílust játszó zenekar más közönséget vonz. Mi szvinget játszunk, s erre manapság is van igény, sőt nagyobb, mint gondoltuk. Esti programunkat a közönség igénye szerint állítottuk össze, egyéni kéréseket is igyekeztünk figyelembe venni. Sok régi ismerős, barát keresett fel minket, sok külföldi vendégünk is volt. Magamról csak annyit, hogy nemsokára megjelenik nagylemezem, melyen örökzöld témákat játszom nagyzenekari kísérettel. A lemez címe „Bűvölet”, anyagát Martiny Lajos hangszerelte. Most jutottam el oda, hogy taníthatok. Meghívtak az OSZK stúdiójába, ahol vibrafont tanítok, nagy kedvvel csinálom. Utam következő állomása a VIGADÓ eszpresszó, ahol Bori Jenő szórakoztatja a vendégeket. Zongorán játszik, énekel, munkáját dobgép is segíti. Mint mondja, jól érzi magát, az üzlet személyzetével is jó a viszony, szívesen jár be esténként dolgozni. Ő azt a problémát veti fel, hogy „A hónap táncújdonságai” c. kiadvány az utóbbi időben egyre kevesebb használható számot tartalmaz, jóllehet kizárólag hivatásos zenészek számára adják ki. Indokolatlannak tartja, hogy egyes együttesek lemezének szinte teljes anyaga megjelenik, holott elég lenne a néhány „slágergyanús" szám is. Hogy mi lesz sláger, azt természetesen előre nem lehet tudni, de a kotta megjelenése idején azért már sejteni lehet. Még inkább azt, hogy miből nem lesz sláger. Kevés az új külföldi szám. A „Slágermúzeum” kiadványban is kevés a használható nóta. Konzultálni kellene a füzetek összeállítóinak hivatásos, különböző helyeken dolgozó zenészekkel. A FÓRUM Szálló Budapest új nevezetessége. Az étteremben Buri Katalin zongorázik. Sötét estélyi ruhában, kedvesen mosolyogva kellemes jelenség a pódiumon, ahol kissé „elfalazva” a közönségtől klasszikus zongoradarabokat, népszerű melódiákat, virtuóz szólókat játszik. Műsorát a főleg külföldiekből és hazalátogató magyarokból álló közönség gyakran jutalmazza nagy tapssal. A „PIPACS” bárban mindig alapkövetelmény volt, hogy a zenészek szinte „mindent” játszanak. A hét éve itt és együtt dolgozó Cseke—Füzy duó ottlétemkor a legújabb magyar és külföldi slágerek mellett örökzöld témákat játszott és kéréseket teljesített. Szemrebbenés nélkül fogadták a sokféle műfajt felölelő kívánságlistát. Beszélgetésünk során elmondták, hogy az ötnapos munkahét hívei, és szívesen vennék, ha hetenként két alkalommal helyettes duó játszana, ők minden hangszert rendelkezésükre bocsátanának. örülnének a több szabad időnek, mert a helyiség egészségtelen a rossz, ill. elégtelen szellőzés miatt. Reggel felé már alig kapnak levegőt. Megtudom, hogy sokat próbálnak, repertoárjukat állandóan bővítik. Az új nótákat igyekeznek az eredeti hangszerelés alapján beállítani. Csak hiteles szöveget énekelnek. Sokat költenek hangszerekre, melyek itthoni beszerzése nem olcsó mulatság. A Hotel INTERCONTINENTÁL-ban a Bell-Sounk együttest találom, melynek vezetője, egyben dobosa Nagy Tibor, billentyűsökön Xingár Kati játszik és énekel, szólógitáros Tóth Barnabás, basszusgitáros Boda Sándor. Mindnyájan énekelnek, szólót és vokált egyaránt. Két énekesnő lép fel velük esténként: Sebestyén Ági és Balikó Anikó. A zenekar modern slágerzenét játszik, sok vokállal, ízléses hangszerszólókkal, és ami egyre inkább követelmény manapság — halkan! Felszerelésük korszerű, márkás. Egyenruhájuk ízléses, elegáns. Méltó az osztályon felüli környezethez. Tetszett Nagy Tibor éneke, aki talán bátrabban és jobban kihasználhatná kissé rekedtes, férfias hangját. A vokál tiszta és visszafogott. Ungár Kati fölényes biztonsággal uralja három „emeletnyi” hangszerparkját. Hangja egyéni, vokálban jól simul, a fiúk hangjához. Boda Sándor precíz basszusozása mellett modern, magas hangszínnel énekel, Tóth Barnabás gitárjátéka egyéni ízt ad az együttesnek. Kellemes estével ajándékozzák meg azt, aki felkeresi őket. Éjfél felé jár az idő, mikor kiléptem a szálló üvegajtaján. A Belváros kihalt. Az utcában akkor, csak én és a szél fütyürészett a Duna felől. Játékos kedvvel megpróbálta lekapni fejemről a kalapot. Vidám hangulatban voltunk. Oláh Miklós Belvárosi séta A Contrast Kvartett (Tóth József, Takács András, Kujbus László, Krámli István)