Zenevilág, 1902. szeptember-december (3. évfolyam, 1-17. szám)

1902-09-01 / 1. szám

Megjelenik minden hét keddi napján. Előfizetési ár egész évre 8 korona, fél évre 4 korona, negyed évre 2 korona. SZERKESZTI HACKL N. LAJOS Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VIU. kerület, Rákóczy-utcza 4. sz Hirdetések felvétetnek a lap kiadóhivatalában. Bayreuth és München, Akinek nincs tudomása a bajor főváros legújabb büszkeségéről, a Prinzregent-szín- házról, az nehezen fog logikai összefüggést találni a fenti egymásmellé állításban. A Prinzregent-színház nem más, mint a bay- reuthi Festspielhaus szebb és tökéletesebb kiadásban. Itt is, mint ott, csak a nyári hóna­pokban, bizonyos előre meghatározott napokon tartanak előadásokat, és zenés műveket csak Wagnertől adnak elő. Lényeges külömbség azonban a kettő között, hogy míg egyrészt Bay- reuthnak 26 éves tapasztalatai, hagyományai és nemzetközi törzsközönsége van, a Prinz­regent-színház ellenben egészen fiatal intézet (mindössze két éves); másrészt Bayreuthban minden évben alkalomszeiűleg állítják össze a szereplőket, kart és zenekart (az igaz, hogy a müveit világ legkiválóbb művészei közűi) a müncheni színház ellenben kiváló állandó zene- és énekkart kap készen a bajor ud­vari operától. Az előbbi tény Bayreuth, az utóbbi a Prinzregent-színház mellett szól és így a két intézet nemes szellemi versenye méltán felkelti nemcsak a wagneristák, hanem minden müveit zenész figyelmét. Óvatosságból használtam a »szellemi« jelzőt, de nehéz volna letagadni, hogy az adott kö­rülmények mellett a két intézet között fel­tétlenül ki fog fejlődni, sőt talán már is ki­fejlődött az anyagi és üzleti verseny is. Aki tudja, hogy a két rendbeli előadások napjai részben összeesnek (Bayreuthben julius 22-től augusztus 20-ig, Münchenben augusztus 9-től szeptember 12-ig), aki ismeri a Wagner­örökösök világszerte hírhedt üzleti szellemét és azt az élelmességét, amely nehezen egyez­tethető össze Wagnernek a papíron sokat han­goztatott idealizmusával, végűi aki tudja, hogy a müncheniek a hatvanas évek végén maguk dobták el maguktól az akkor még részben ismeretlen és a »fekete« klerikalizmus által üldözött Wagner »Festspielhaus«-ának eszméjét: az észre fogja venni, hogy a két külömböző szellemi érdekszövetség és város versenye nem lehet ment minden anyagi vonatkozástól. Bayreuthot bántja, hogy nem maradhatott egyetlen a maga ne­mében, München pedig sem önmagának, sem Bayreuthnak nem bocsátja meg a meg­előzést. Mikor most »München«-t említem, csak arra a derék seregre gondolok, mely felvilágosodás, a művészet és igy a zene párto­lásában vezetőszerepet visz, nem pedig arra az ultramontán bandára, mely annak idejében Wagnert kiüldözte, mely megkeserítette Lajos király életét, megkeseríti most Luitpoldét, a derék, tiszteletreméltó öreg regens-herczegét, — mely a művészet szárnyait a »Lex Heinze«- val akarta megnyirbálni, s amely okot adott a geniális német császár legújabb híres táv­iratára, melyet a művészettől megtagadott 100 000 márka tárgyában intézett Luitpold regenshez. Azt hisszük, e hosszú elmélkedéssel kellő­képpen megindokoltuk e czikk czímét és kellemes szolgálatot vélünk tenni olvasóink­nak akkor, mikor részletesen beszámolunk arról az öt előadásról, melyek közűi egyet Bayreufhben és rögtön utána négyet Mün­chenben a Prinzregent-színházban végighall­

Next

/
Thumbnails
Contents