Zenevilág, 1902. szeptember-december (3. évfolyam, 1-17. szám)
1902-09-01 / 1. szám
1902/3 ZENEVILÁG . Klingsort és Kundryt kivéve, senkinek sincs tudomása. Kundry ugyanis tündérszép alakját csak Klingsor varázslatának kényszere alatt ölti fel, különben dúlt arczú, rongyos, vad koldusnő, aki a Grál-lovagok körül settenkedik és ami jót tehet, mindent megtesz nekik. Kundry végzete éppen az, hogy jót akar és rosszat kénytelen tenni; ez a büntetése azért, hogy kinevette Jézust, mikor a keresztet vitte a Golgothára. (Ezt később ő maga meséli el a darabban.) Megváltásra csak akkor számíthat, ha oly emberre talál, kit ördögien szép alakjában sem tud elcsábítani. Ilyen még eddig nem akadt, (mint tudjuk, Amfortas sem), de jönni kell az igazinak, kinek érkezését egy angyal már megjósolta Amfortasnak. Ez az, aki ellent fog állani az ördögi nőknek, visszaszerzi a szent lándzsát, Amfortas sebét begyógyítja és a Grál-lovagok királya leend. Ezt az embert Wagner a következő képtelen módon definiálja: „Durch Mitleid wissend, der reine Thor“ vagyis „Az ártatlan bolond, akit a részvét tesz okossá“. Amíg a Kundry alakja egyszerűen vegyülete az átváltozó tündérleánynak és a vezeklő bűnösnek (amilyenek a középkori mondákban rakás számra szerepelnek), addig az ígért megváltó hős a legbetegesebb myszticzizmus szülötte. Egy ember, aki nem azért boldogul, mert okos, hanem mert bolond, aki nem azért lesz okossá, mert tapasztal, hanem mert részvétet érez, hogy a bolond mi módon jut a »részvét», tudatára, ezt a képtelen lélektani »saltus«-t Wagner meg sem próbálja magyarázni; jól teszi, mert ez úgyis lehetetlen lenne. Aki foglalkozott a myszticzizmus lélektanával, tudni fogja, hogy ennek az alapvonása az öntudat nagyrészbeni megszűnése, beolvadása egyetlen — az Istenség végtelen és mozgástalan fogalmára irányzott — gondolatban. A myszticzizmus vallásos eszmék által előidézett beteges monoideizmus. Ha meggondoljuk, hogy Wagner már pályája kezdetén beleszeretett a Grál-mondába (Lohengrin!), hogy a megváltás eszméje úgyszólván egész életén át foglalkoztatta (Senta, Erzsébet, Lohengrin, Siegfried, Brünnhilde, mind-mind megváltói szerepet játszanak** hogy ne mondjuk, üldözte. S végre ha arra az egyetemes tapasztalatra gondolunk, hogy a legpozitívebb gondolkodók is aggságukra gyakran dobják magukat a myszticzizmus vagy a metafizika hullámai közé — talán megmagyarázhatjuk ennek a halvérű, kocsonya-izomzatú, energia nélküli hősnek a születését annak a költőnek az agyában, kinek előbbi gyermekei közé egy Tristan, vagy egy Siegfried tartozik. Nem tartozunk Nordau Miksa dr. bámulói közé, de kénytelenek vagyunk beismerni, hogy »Parsifal« nem csupán Wagner művészi életének végét, de egyszersmind hanyatlásának climaxát is jelenti.* Tudva az előzményeket, a darab cselekményével, redte, meséjével hamar készen lehetünk; az első felvonásban, míg Amfortast fürdetik a Grál-vár melletti szent tóban, Parsifal arra kóborolva, lelő egy szent hattyút, miért a Grál-lovagok elfogják és Gurnemant elé viszik. G. kérdőre vonja az ifjút, és oly ostobának találja, hogy benne reményű felfedezni »den reinen Thor«; éppen ezért elindul a Grál-várba és magával viszi a fiút is; ez a menet a híres mozgó dekoráczióval történik. A színészek csak lépkednek, de nem mozdulnak a helyükből; a díszletek ellenben mozognak, ami — állítólag — azt a látszatot kelti, hogy a színészek mozognak. A díszletek gyönyörűek, de az illúzió nem egészen tökéletes. De végre a Grál teremben vagyunk. Spanyolviaszk színű ruhába öltözött lovagok lépkednek be (ami meglehetősen komikus benyomást tesz), elhelyezkednek a kerek asztalnál, behozzák és trónra ültetik a beteg Amfortast, aki hosszú siránkozás és vonakodás után leleplezi a Grált és kiosztja az úrvacsorát. Parsifal mindezt együgyűen nézi. Mikor az egésznek vége, Gurnemanz kérdőre vonja Parsifalt „Tudod-e, amit láttál.“Ez siralmas arczot vág és nemet int, mire a bosszús Gurnemanz, látva, hogy az ifjú egyszerűen ostoba, de nem »durch Mitleid wissend«. Parsifalt kidobja a teremből és a függöny lassan legördül. Micsoda törpe dolog ez a »Mesterdalnokok« második felvonása végéhez képest! ? A második felvonás elején Klingsor a boszorkányvár tornyában ül, előhívja Kundryt és reá parancsol, hogy csábítsa el a közeledő Parsifalt (kinek jöttét a rézfúvósok jellegzetes akkordjai festik). Kundry daczol egy darabig, de kénytelen engedni a parancsnak. Parsifal végre a várhoz ér, e pillanatban a vár eltűnik és helyébe tündérkert terem. * Foster: Textbook of Physiology; Höffding-Bennigsen: Patdologie. ** L. posthum kiadott dráma-vázlatát is: »Jesus , von Nazaretz« cz. * Max Nordau »Entartung« 1. kötet. 3