Zenevilág, 1903. január-július (4. évfolyam, 1-25. szám)
1903-01-06 / 1. szám
4 Grünfeldék decz. 28-án szláv estélyt rendeztek. Reméljük, hogy legközelebb rendeznek germán, frank, angolszász, török és mongol estélyt is. Sőt ha az ethnographiai direktívákból kifogynak, melegen ajánljuk szabadelvű vagy néppárti estélyek rendezését. A szláv estélyekről írott kritikánkat egyébiránt elküldöttük Pétervárra. Reméljük, hogy lefordítják és egész terjedelmében ki fogják nyomatni. Legközelebb majd »magyar estély« lesz, legalább is a falragaszok így hirdetik. Tanulhatna ebből a nemzeti színház, amely állandóan elfelejti kinyomatni a színlapra, hogy »magyar előadás«. Bizony, nagy érdem az, ha valaki Magyarországon magyar, szabad is vele egy kissé dicsekedni. * December 30-án fényesen sikerült művészest volt a Royalban. Az estélyt a női kézimunkát értékesítő és Klotild főherczegnő védnöksége alatt álló jótékony »Klotild« egylet rendezte gróf Apponyi Albertné védnöksége alatt. A hangversenyen Auguszta főherczegnő is megjelent és vele a főrangú társaság számos kiváló hölgy és úr tagjai. A műsor gyöngyét Geyer Stefike elragadó hegedűjátéka képezte, ki úgy a fenséges vendég, mint az egész közönség részéről ritka ünneplés tárgya volt. A geniális leányka, különösen Hubay szép bölcsődalának és Rubinstein egy hegedűre átírt románczának előadásával ragadta el a hallgatóságot. Kívüle Römer Karola k. a. és Polónyi Elemér tanár, működtek közre. Römer k. a. dalokat énekelt és pedig — igen helyesen — csupa magyar szerzőtől. Polónyi szépen zongorázott és főleg Liszt egyik brilliáns tanulmányának és Rubinstein ötödik barbarellájának előadásával aratott nagy sikert. Igen finoman és művészien adta elő Haydn f-moll változatait is. Jó lesz megmagyarázni a Royal-terem személyzetének, hogy a közönség későn érkező tagjait nem a főherczegi vendégek orra előtt szokás a helyeikre dirigálni. (gr.) HANGVERSENYEK. Ysaye Jenő karácsony másodnapján újra fellépett a budapesti közönség előtt, ez alkalommal újból a Vigadóban a filharmonikus zenekar kísérete mellett, melyet Kerner vezényelt. Véleményünk Ysayeról semmiben sem változott. Hogy elsőrangú virtuóz, azt újból láttuk a Vieuxtemps és a Bruch-féle versenyművek előadásából, hogy mélyebb tartalmú művek interpretálásában antitalentum és harmadrangú hegedűs, azt megmutatta Beethoven hegedűversenyének agyonjátszásával. Közönség és taps volt quantum satis, Kerner tökéletesen dirigált, a filharmonikusok kifogástalanul játszottak. ZENEVILÁG jutott belőle. Szívesen látnánk őt többször is, akár mint Tristánt, akár egyéb szerepekben. Vasquezné Izoldeja fenomenális alakítás. Nem szorul sem bírálatra, sem dicséretre Berts Mimi gyönyörűen énekelt és bájosan játszott. Takáts is — mint rendesen — mintaszerű volt. Kerner tökéletesen vezényelt. (Floresztán.) A népszínház műsora örvendetes egyhangúságban szenved. Napról-napra, zsúfolt ház előtt és óriási tetszéstől kisérve »Bob herczeg«-et adják. Bakonyi bájos szövege, Martos gördülő versei és Huszka szubtilis, poetikus zenéje nem tévesztették el hatásukat a főváros közönségére és a múlt számunkban jövendőlt 25-ös szám sokkal hamarább betelik, mintsem remélni lehetett volna. A sikerben nagy része van Fedák kisasszonynak, akinek geniális egyénisége egész környezetét szuggerálja, minek folytán olyan tempóban folynak le az előadások, hogy az bármely hasonrangú műintézetnek mintául szolgálhat. Az új esztendőt a népszínház közönségének egyetemes kedvencze Küry kisasszony, nyitotta meg, a tőle szokott művészettel játszva el a »Sárga csikó« női főszerepét. SZÍNHÁZI MŰSOROK. Az Opera műsora. Hétfőn. Tristán és Isolde (Brösel F. vendégfelléptével); kedden: Észak csillaga (Mérsékelt helyárakkal); csütörtökön'. A denevér; szombaton'. Tannhäuser, (Waldmann J vendégfelléptével); vasárnap'. Berlichingeni Götz. A Népszínház műsora. Hétfőn. Bob herczeg; kedden délután-. Casanova, este: Bob herczeg; szerdán-. Bob herczeg; csütörtökön-. Bob herczeg, pénteken-. Bob herczeg; szombaton. Bob herczeg; vasárnap délután-. A gyimesi vadvirág, este. Bob herczeg. 1903 HANGVERSENY-NAPTÁR. JANUÁR. 7. Filharmóniai hangverseny. Vendég: D‘Albert. Vigadó. Méry. 1. D’Albert Jenő hangversenye. Royal. Méry. 11. Grünfeld-Bürger-négyes. Royal. Rózsavölgyi. 12. Hubay-Popper-négyes. Royal. Harmonia. 14. Lindh Marcella. Royal. 18. Szabó fivérek hangversenye. Royal. 23. Sauer. Royal. Harmonia. 24. Hubay-Popper-négyes, Royal, Harmonia.