Állami gimnázium, Zenta, 1895

­+15 .... '■* 3_______ Ezredéves ünnepünk h­ azánk ezer éves fennállását i. é. május 9-én emlékünnep­ig­? pel ültük meg. A tanári kar és a róm. kath. tanuló ifjúság­a reggel 8 órakor zászló alatt hálaadó isteni tiszteletre ment, melyet Benedek Elek hittanár tartott papi segédlettel. Isteni tisztelet végeztével az intézet, mint vendég, megjelent a polgári és elemi iskolák lélekemelő ünnepélyén s tiz óra után a városház nagy ülés­termében saját emlékünnepét rendkívül nagy és díszes közönség jelenlétében tarta meg, a következő műsorozattal : 1. Hymnus, Erkel Ferencztől ; éneklé a gymn. énekkar. 2. Ünnepi beszéd ; tartotta Szűcs Lajos gymn. igazgató. 3. Ima, Móra Istvántól, dallama Erödi Ernőtől ; éneklé a gymn. énekkar. 4. Óda, Varga Gyulától; szavalta Kopasz Kálmán IV. oszt. tanuló. 5. Árpád apánk, Thaly K.-tól, népdallam ; éneklé a gymn. énekkar. 6. Ezer év, Inczédi Lászlótól ; szavalta Lehönfeld Miklós IV. oszt. tan. 7. Ezer esztendeje annak, Káldy gyűjteményéből ; éneklé a gymn. énekkar. 8. Visszaemlékezés (költemény). Irta és szavalta dr. Ferenczy Alajos gymn. tanár. 9. Honfidal, Doppler Károlytól ; éneklé a gymn. énekkar. 10. Árpád sírja, Tóth Kálmántól ; szavalta Molnár István II. oszt. tanuló. 11. Ki volt nagyobb­­? Tóth Kál­mántól ; szavalta Nemcsók János I. oszt. tanuló. 12. Csak gyönyörű nemzet, Palotásytól ; éneklé a gymn. énekkar. 13. Balázs Vitéz, Vachott Sándortól; szavalta Prekajszky Iván 1. oszt. tan. 14. A honfoglalás rövid vázlata, irta és felolvasta dr. Fülöp Adorján gymn. tanár. 15. Szózat, Egressy Bénitől ; éneklé a gymn. énekkar. Hogy a fényes közönségre nagy hatást gyakorolt ezred­éves isk. ünnepünk emlékét megörökítsük s a tanuló ifjaknak mó­dot­ nyújtsunk, hogy a tanáraiktól hallott tanító és lelkesítő szóza­tokat minél inkább fogékony lelkeikbe fogadják s majdan a haza-

Next