Református Wesselényi-kollégium, Zilah, 1897
t séges cselekvény alkotására törekesznek, habár e tekintetben ők is csak epikai pályájuk végén érnek el sikereket. Miként egész költészetükben, úgy eposzaikban is hadat szennek a classicismusnak s ennek oly soká fennállott, erős alkotmányát ledöntvén, a romokon a romanticismus uralmát juttatják diadalra. Megszüntetik tehát az elvont eszményiség s az antik mythologiai képek cultusát, helyettük jellemzetességre és egyénítésre törekednek s a képzelet nagyobb szabadságát honosítják meg. A görög mythologia isteneit s az allegórias alakokat vagy a magyar hagyomány alakjaival helyettesítik, vagy egészen elhagyják a csodás elem szerepeltetését. Eposzaikban már csak a külső alak, a hexameter, classical, a tárgy és felfogás minden ízében magyar és nemzeti. Ez a forma mintegy a közvetítő szerepét játszotta, a deákos és németes műveltségüek s az új nemzeti irányt követők között, csak természetes átmenetet képviselt a múlt költészetétől a jelenéhez, mert a classicismus hagyományával nem lehetett egyszerre és tökéletesen szakítani. Vörösmarty és Czuczor a szó teljes értelmében magyaros nemzeti költők, akiken se a classical, se az európai újabb költészet utánzása meg nem érzett, noha mindkét költészetet ismerték. A tőlük vett hatás csak finomítólag s termékenyítőleg hatott reájuk, hogy a nemzeti elemet művészibbé alakíthassák. Mindketten a korszellem hatása alatt állottak s koruk felvilágosodottabb részének hangulatát fejezik ki époszaikban. A politikai megernyedés szomorú idejében, midőn a jelen csak búval és elkeseredéssel töltötte el a jó hazafiak szívét s a jövő még csak vigasztaló reménynyel sem kecsegtetett, borongó lelkük a múlthoz fordul segítségért s a rég letűnt idők dicsőségét és hatalmát idézik vissza lantjaikon, hogy lelkesüljenek s lelkesítsenek. Eposzaik ugyan a múltban játszanak, de a jelenhez szólnak; a régi dicsőséget énekelik, hogy a nemzetet önismeretre, a jelen sűlyedésére emlékeztessék és nemes, megváltó elhatározásra bírják. Mint époszírók hazafiúi érdemeket is szereznek, mert atöbbi íróval egyetemben felrázzák a nemzetet tespedt tétlenségéből s fölébresztve szúnyadott hazafiságát, tettre ösztönözik, így vesznek részt költészetökkel a nemzet nagy küzdelmében, felszítva és táplálva a nemzeti szellemet, amely a nagy politikai és művelődési reformmozgalmat megindította. Íme a közös vonások, amelyekben a magyar nemzeti eposz e két jeles képviselője megegyezik. A kivívott siker oroszlánrésze ugyan Vörösmartynak tulajdonítható, de Czuczor is részt vett a küzdelem mindegyik irányában s így érdemei mindjárt a Vörösmartyéi után következnek. Érdemeik közösek az eposz-írás terén, de nem ugyanazok. Az eltéréseket szellemük és tehetségük különbsége magyarázza meg. Vörösmarty érzelemvilága mély és szenvedélyes, változatos és sokszínű, őszinte és megragadó. Czuczor érzelmei szintén igazak és melegek, de nincsen tágabb körük és mélységük. Az maga a megtestesült szenvedély, míg ez — bár érzékeny szívű — a szén-