Elemi népiskolai tanítóképző intézet, Zilah, 1913

I. Az intézet alapításának története. Ennek a legelső Értesítőnek első lapjain el kell térnem a már több év óta működő tanítóképzők Értesítőinek megszabott tartalmától, mert meg kell örökítenem itt elsősorban az inté­zet létesítésének történetét. Teszem ezt csupán a magam elha­tározásából, mert szükségesnek tartom, hogy az intézet törté­netére vonatkozó adatokat ebben az első Értesítőben össze­foglaljam s áttekinthető kép alakjában hozzam az érdeklődők tudomására. Az adatokat azokból az iratokból szedtem ki, amelyeket Nagy Károly Szilágy vármegye érdemes kir. tanfelügyelője volt szíves áttanulmányozás végett rendelkezésemre bocsátani. Mint igen érdekes történeti előzményt legelőször azt kell fölemlítenem, hogy­ a Szilágyságnak volt már tanítóképzője épen Zilah városában. Ez ama 20 tanítóképző közül az egyik volt, melyeket a nagy br. Eötvös József az 1868: XXXVIII. t. c. alapján állított fel jól megfontoltan és nagy körültekintéssel az ország különböző helyein. Az akkori Közép-Szolnokmegye közön­ségének 1869. december 1-én 290—1869. B. Gy. számú felira­tára létesült a zilahi régi tanítóképző 1870. julius 27-én, mikor br. Eötvös József a várossal s a zilahi ev. ref. tanoda elöljá­róságával kötött szerződést aláírta. 22 évig működött az inté­zet, Szápáry Gyula gr. miniszterelnöksége idejében Csáky gróf vall. és közokt. miniszter szüntette meg a 14.307. számú 1892. július 1-én kelt rendeletével. Br. Eötvös József felállította azért, mert a megyei nagy „Bizottmányi Gyűlés“ felterjesztése szerint: a) „sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy mily nagy azok száma, kik e területen az írás és olvasásról még fogalommal sem bírnak“. 1

Next