Zord Idő, 1920 (2. évfolyam, 1-22. szám)
1920-09-16 / 18. szám
A magyar egyetem felelt, ügyesen felelte és a demokrácia szelleme szerint és hálásak is vagyunk érte. Azt felelte, hogy: „Kultúra a kultúrát nem szokta gyöngíteni.“ Nem egészen ez amit én akarok e kérdésre felelni. Nem merek ennyire kategorizálni, mert nem is lehet. Hiszen kultúrák harcáról van tudomásunk. Itt elsősorban is az emberiség legnagyobbszerű kultúrharcára gondolok, a klasszikus római kultúra és a keresztény kultúra harcára. Ez nemcsak harc volt, hanem a legnagyobbszerű temetés is, ahogyan a bensőség és a lelkiség kultúrája elhantolta azt a római világszellemet, amely valójában létrehozta és kialakította a klasszikus latin kultúrát. Megelőzőleg pedig az antik görög kultúrát söpri végig és szívja föl magába a fiatal és üde latin kultúra. Mindezek csodás kultúrharcok voltak a múltban és mennyi kultúrharc még a történelem folyamán . Napjainkban is szemben áll egymással az ázsiai fajok vénhedt kultúrája a jóval fiatalabb Európának úgynevezett, keresztény kultúrájával. E harc ugyan nem eléggé szembeötlő, mert egyelőre egyenlőtlen fölkészültséggel és egyenlőtlen harci készséggel folyik. De említhetek bennünk és köztünk végbemenő kultúrharcot ismert Európa — kulturális szempontból — a ki nem alakultság és átmenet állapotában van. Megfeszült agysejtekkel, egyaránt vértezetten áll szemben az evangélium kultúrája a tudomány kultúrájával: a keresztény kultúra a modern természettudományos kultúrával; - szemben egymással a kereszt és a gép; bensőséggel szemben: a szép világ, szép föld kultúrája. Mindezek bizony harcai a kultúrának és mindezeket csupán azért említem, hogy szembeötlő legyen, ha állítom, hogy: kultúrák harcához világnézeti és tartalmi adatok kellenek; kultúrák harcához semmiképpen sem elegendők a faji és nyelvi eltérések. Mert mindezek csupán nüanszok és annyira nem számottevő tényezők, hogy nem tudunk példát arra, hogy ezen különben is külső adatai a kultúrának harcot inspiráltak volna. S ha mégis szemben állanak egymással a fajok kultúrái, ott valahol egyebütt a hiba, és az ilyen ellenlábaskultúrákéban mindig szembetűnő módon kimutatható a faji elemek túltengése és túlbecsülése, mint az áldatlan és improductív harcikészség kezdeményezői. Hiszen csakugyan nem lehet és nem szabad a faji és nem-