Zord Idő, 1920 (2. évfolyam, 1-22. szám)
1920-09-16 / 18. szám
832 NYOMASZTÓ ESTE. Mi felhőkkel terhelten Szorongott fenn az ég, Mi ketten lenn a kertben Bolyongtunk szerteszét. Az éj csillagtalan volt, S oly fülledt, mint verem, Mint szerelmünk olyan zord és oly reménytelen. S mig jó éjt búsan mondtam, Hogy már későre járt, Mindkettőnknek titokban kívántam a halált. ÉGI BÁNAT. S az ég arcán egy eszme vonul által, Ott az a felhő, mily nehéz s komor, Mint nagy beteg virágyában a lázzal, Úgy hánykolódik szélben a bokor, Mrus-mogorva dörgés zeng az égről, A zord pillákon gyors fény villan el, — — Így villámlik szem, ha rá könnyezés tör — , a pillák közül gyönge láng lövell. Okos borongás kel a mocsárból egyre, S a rét ködfátyla szürkén meglobog . Az ég saját mély gyászán elmerengve, Lankadt kézzel elejti a napot. Tompa Leszló: Nyomasztó este