Somogyi Károly szerk.: Religio és Nevelés, 1846. 2. félév
1. szám
ben, melly fölöttébb szivemen fekszik, 's mellytől nemcsak nyugalmam, de nyájam' nagyobb részének földi jólléte, sőt örök boldogsága is függ ; melly iránt azonban, minden igyekezetem' daczára is, magammal tisztába nem juthatok ; mert kétkedéseim által ide 's tova, gyenge nád gyanánt hajtatva, jövőbeni munkálkodásom' iránytűjét elvesztettem.—Elmondanám, mi nyugtalanítja keblemet; de félek, nehogy sokféle kétkedéseim' elősorolása által, azok' szétoszlatására k.b. mintegy kihivottnak vélje magát, 's igy tiszti foglalatosságaitól ment kevés drága perczeit is elraboljam , mit én kijelentett kegyes engedelme nélkül, magamnak megengedni soha sem bátorkodnám : mert ha egyéb nem, már csak azon mély tisztelet is tiltaná ezt, mellyel kegyed iránt viseltetni kötelességeim nem utolsóbbika, és mellyel maradok lekötelezett öcscse N. N. „Deus autem omnis gratiae, qui vocavit nos in aeternam suam glóriám in Christo Jesu , modicum passos ipse perficiet, confirmabit, solidabitque." (I. Pét. 5, 10.) Ruzsbach. .. Kedves öcsém ! Ne csudáld a' világot, hogy hivatásunk és sorsunk fölött ferde ítéletet hoz ; mert ismeretlenek előtte hivatásunk' fontos, néha önfeláldozással is járó kötelességei , állásunk' nehézségei ; nemkülönben ama' gondok , mellyek a' lelkismeretes lelkipásztorkodással szükségképen össze vannak kötve, 's egyedül a'buzgó pap, meg a' Mindentudó előtt ismeretesek.— 'S ha ezen tudatlansághoz itt-ott még egy kis irigység, melly az összebonyolított financz-állapotok' természetes következése, és indolentia is járul , világos, miszerint a' józan 's igazságos ítélet részekről teljes lehetlenséggé válik. — Azt sem csudálom, hogy más fényben láttad te is egykor az egyháziak' sorsát, mint jelenleg; mert a' teher' súlyát az érzi leginkább, ki azt viseli ; s mivel a'gyarló embernek az már természete, hogy mikor őt a' hivatás és kötelesség parancsolta teher nyomja, csakhamar elfeledkezik sorsának jó oldalairól, mellyekből némi vigasztalás háromolhatnék rá; 's mivel—és ez fődolog — fehér hollónál is ritkább az olly ember, ki a' keresztényi tökéletesség' ama' fokára jutott volna , hogy önmagát megtagadva, tisztének nehezebb kötelességeit és terheit is, ha nem örömest, legalább valódi keresztényi türelemmel viselné, 's Üdvözitőnk' ama' szavainak igazságát: „jugum meum svave est, et onus meum leve", érezni tanulta volna. Azonban áldjad a' jó Istent, hogy csalódásod nem egy azokéval, kik nem hivatva, mint Áron, vagy könnyelműen, 's a' külfénytől megcsalatva, vagy — mi még ezerszer rosszabb — szándékosan, azaz: kényelmes életet hajhászva nyomulának elő 's be, egészen az Ur'oltáráig! Szerencsétlen csalódás, de ezerszer szerencsétlenebb csalás ! Nem lesz-e szükségkép mindkettő, a' szenttelen bitorló, de a'könnyelmű csalatkozott is, önmagának elviselhetlen terhére, elvétett éltének utolsó napjáig ; azonkívül pedig számtalan lelkek' romlására, talán örök vesztére is ? Vagy kirondják-e, 's méginkább, igyekezendnek-e, a' ,facut voceris' magas elve szerint, elnyerni a' hivatás' azon malasztját, melly az ajándékait legbölcsebben osztogató Isten' részéről nem jutott nekik osztályrészül ; 's épen azért a' leghatalmasb gondviselés' örök végzéseit, a'papi statusbai betolakodásuk által, vagy könnyelműen, vagy rosszlelkűen megváltoztatták, megsemmisítették? Lehet,de alig hihető, miután olly sok, különben roppant tehetségű,s bámulatra méltólag éles eszű egyéniségek állnak, egy Talleyrandként, ellenkezőt tanusító szomorú példákal szemeink előtt. Szerencsés vagy te ! kivel egy lelkes tanító a' lelkipásztorkodás'terhes kötelességeit megismertette; mert ha ezen kötelességek' valósága jelenleg rád nehezül is, legalább azok' újdonsága nem lepett meg lesujtólag, elrémitőleg; 's igy neked egy indokkal több van, melly ezen kötelességek' lelkismeretes teljesítésére, és a' terhek' türelmes elviselésére fölhívjon. Mi koránsem csekélység; mert a' lelkipásztorkodás' terheinek-egész teltékbeni nem ismerése, nem egy papra nézve volt már ama' sima' és kecsegtető külfény alatt elrejtett tengeri kőszál, mellyhez örök életre vezető bárkájuk ütődött,'s a'világ' örvényébe sodortatván, a'bűn'mélységében elmerült ! Azaz : nem egy gondola magában és mondá : „ha tudtam volna, mit most tudok ; s mindezt kellőleg megfontoltam volna, akármi lettem volna inkább, mint pap ." 's ezzel fölmentettnek hiszi magát, kötelességeinek teljesítésétől. Megunva magát , a' világ' fiai közé keveredik, 's a' korszellemtől elragadtatva él e' világban, önmaga- és szentegyházunknak szégyenére, önmaga- és híveinek kiszámithatlan kárára ! *) Áldjad a' jó Istent, még egyszer mondom, hogy e szerencsétlenek' számába nem tartozol, miről nekem, ha jellemedet nem ismerném is, már a' nyájad felőli amaz őszinte gondoskodás, és az adandó szigorú számadásnak (melly sziveden fekszik, 's mellyel nem igen bajlódik *) Mit vajha minél inkább szívökre vennének azok, kik a' leendő munkásokat az Ur' szőllejébe kiszemelik; de méginkább azok, kik a' növendékek' ezen rögös pályázat kiképzésével foglalkoznék! 2