Pollák János szerk.: Religio, 1868. 1. félév
21. szám
162 n nek az igazságért epedő szomja fejti meg a lankadatlan törekvést, melyet e szent könyvnek annyiféle fordításában és értelmezésében nyilvánit a vallásossággal karöltve járó tudomány Nemzetünk is, a mint ezen, évszázadok által megszentelt codex örök igazságú elveinek elfogadásával a valódi civilisatio terére lépett, s az európai rokonelvű nemzetek sorában helyet, és pedig tekintélyes helyet foglalt, nem késett kifejezést adni ezen természetes szükségérzetnek, t. i., hogy a szent könyveket saját nyelvén is leírja ; s habár ennek írott bizonyítékaitól, mint őstörténetünket érdeklő sok egyéb okmánytól, minket a mostoha körülmények megfosztottak , mindazáltal kétségtelenné teszi azt ama természetes viszony, mely a lelkipásztor és hivei között már a tanításnál fogva vagyon, minek első föltétele a kölcsönös megértetés; hogy pedig ezt, hová az élő szó el nem hathatott, írással kellett pótolni, azt már maguk a szent könyv levelei igazolják. Továbbá nemzeti zsinataink határozain kivül, állításom igazolását találom a fenmaradt szentírási töredékekben is ; a nyelvészeti fejlődés fokozata, mely ezen becses nyelvemlékeinkben észrevehető, véleményem szerént, okvetlenül régibb nyomokra enged következtetni, melyeket habár szemeink elől eltakartak az időnek és enyészetnek hamvai, de egykori létezésöknek hihetőségét nem bírták elborítani ; s nem lehetetlen, hogy egy szerencsés véletlen napfényre hozza a bizonyítékot, mint Herculanum és Pompeji fölásott romjai a tudomány több föltevésének hozták meg igazolását. Czélomon kívül esik a magyar biblia-fordítások sorozatát itt előadni ; föltalálható ez irodalomtörténeti műveinkben, legutóbb pedig ezt I. Ballagi Mór tagtársunk adta „Tanulmányok a magyar bibliafordítások körül" czimű értekezésében. Csak egyet akarok e fordítások közöl kiemelni, és pedig azt, mely az e részben illetékes műbirák egybehangzó ítélete s az ennek nyomán kifejtett közvélemény szerint, — szép, erőteljes, szabatos és mindemellett könnyű folyású irályánál fogva, a többiek fölött az elsőséget kivivta, s e tekintélyében a több mint kétszázados használat megerősítette. E jeles fordítással irodalmunkat a halhatatlan emlékű Pázmány Péternek méltó kortársa, Káldi György ajándékozta meg. (Folyt. köv.) . , Tarkányi Béla: Az egyház és a polgárosodás. (Folyt.) A keresztény szellem leghatalmasabb irodalmi szüleménye mindenesetre ama fönséges költemény, mely által Dante örökíté meg nevét. Hasonlóan egy középkori domboz magasodik bámuló szemeink előtt ég felé a „Divina Comoedia" egyaránt csodálatos külmérveinek imposant volta, valamint belszerkezetének mélysége, magasztos, ihletszerű conceptioja és genialis kivitelének remek modora által. — Dante az idők várpontján áll, és az újkor vallás-erkölcsi műveltségének teljes birtokában korlátlanul uralkodik tárgya fölött, s nemzetének számára a költészetnek, sőt a nyelvnek jön atyja, teremtője. A divina comoedia sz. Tamás theologiájának széles, biztos alapján áll, s ennek szelleme által áthatva mind ama szellemi kincseknek gazdag, kimerithetlen tárházává lön, melyeket az ókor és a kereszténység, melyeket egyházi s profán tudomány és művészet valaha hordtak össze a késő nemzedék számára. A mennyek örömei, s a pokol kinjai, Isten hatalmas szava s a lelkek gyarló, véges beszéde, a végső ítéletek dörgő szózata s a megváltott lélek gyengéd hála-imája, az üdvözült szellemek diadal-éneke s az öröské elkárhozottak ördögi üvöltése — mindez csodálatos, remek összhangzatban rezgi át e halhatatlan költeménynek minden sorát, mely mint ilyen a leguniversálisabb mű, melyet alkotó, lángész valaha teremtett : a küzdő, szenvedő s diadalmaskodó egyháznak fölséges eposa, az ő szelleme által születve s viszont hozzá teljesen méltó. Az elbeszélő költészetnek egy különálló ága a regény és a beszély. Napjainkban mindkettő úgy látszik, sülyedésének netovábbját érte el ; — ámbár mindkettő egyaránt képes lenne a keresztény szellemet, melynek szülöttje, magába fölvenni, s alakilag is méltóan kifejezni. Eredeti rendeltetésük kimutatni, miként működik a lélek küzdéseinek s a mindennapi élet sokféle viszályai és bonyodalmainak közepette is a Teremtő örökkévaló bölcsesége és mennyei szeretete, mely a szivet minden földi salaktól megtisztítja, s a hit és bizalom ösvényén azon czélhoz vezeti, mely felé mindnyájan vágyunk : az örök béke és nyugalom biztos, csendes révpartjához. — A költészetről szólva, annak legelőkelőbb nemét, q, drámát nem mellőzhetjük. Az ókor mythusa egy borzasztó, ellenmondást rejte méhében : — isteneit egyrészt a megközelithetlen szentség fénykörével övezé, kiket megbántani, kiknek törvényeit megszegni vészthozó bűn; mig másrészt épen tőlük származtató, nekik rová föl ama szerencsétlen, az egész emberi nemen egyaránt nehezedő fonák világrendszert, mely megengedé, hogy a jámbornak rosz, a gonosznak pedig jó dolga legyen. — Érzé a kinzott emberi elme, hogy ekként fejtve meg a létnek titkát, vét az isteni igazságosság s következőleg az isteni szentség fogalma ellen ; s ezért az u. n. fatumot vevé föl elméletei körébe : ama titokszerü, kérlelhetlen ádáz hatalmat, mely korlátlanul uralkodik még az istenek fölött is, nem kimélve semmit és senkit. — Ekként a csomó ketté lön vágva, de nem megoldva, mit csak is a kereszténység tehetett, mely magának isteni alapitójának sorsában a tragicumnak eszméjét mintegy magasztositott, megdicsőült alakban tünteti föl ; az örökkévaló igazságosság és