Breznay Béla szerk: Religio, 1889. 2. félév
1. szám
3 RELIGIO, röfögő süldő szaladt. „Poma fugacia captat Tantalus," mondja Ovid. Én még eme pseudo Tantalusok felett mosolyogtam, midőn két katonatiszt ügetve sietett el mellettem, a távolban pedig kürtszó hirdeté, hogy katonák közelednek. „Nihil sub sole novum," mondja az irás, és ez még a katonai dolgokról is áll, miről Cicero is tanúskodik, midőn így szól: „A költségeket illetőleg, melyeket neked állításod szerint a katonai dolgok okoznak és okoztak, segítségedre nem lehetek, mert a tanács elvesztvén a Consulokat, árva, és a nyilvános kincstár kimondhatatlan nagy szükségben van, ugy hogy a pénzt mindenünnen gyűjti, csakhogy az érdemdús katonáknak az Ígértek megadassanak, mi véleményem szerint adó nélkül aligha lehetséges." Ezalatt a nép is tömegesebben jött. „A hány az ember, — igy ír egy ascetikus író, — annyi a vélemény, annyi a különböző arcz, oly különböző a hang ; úgy, hogy csoda, ha az egyik a másikával megegyezik ; de nagyobb a lélekben és az ehhez tartozó dolgokban a változatosság. Nem lehet mindenkit ugyanazon egy forma szerint idomítani." Ezért mondja Loyola sz. Ignácz : „Periculi plenum est, una omnes via cogore ad profectum , pejus alios ex semetiri." A hid előtt, melyen átmenendő valék, egy parányi tükördarab feküdt a földön. Valószínűleg az újvári vásárról hozták és itt tört össze, meglehet hogy tulajdonosának szomorúságára, de egyszersmind lelki hasznára is. A tükör rendesen a hiúságnak szokott szolgálni, de megtörtént már az is, hogy az elhanyagolt lelkiismeret vizsgálását pótolta. Görres J. írja ugyanis, hogy „Villana Mária, ki Florenczben született, és ugyanott 1360-ban meghalt, fiatal korában az Isten kegyelme által vezettetve, jámborul élt; és mivel attól tartott, hogy atyja életmódja ellen tiltakozni fog, egyik este az atyai házból megszökött, hogy zárdai magányban találjon menedéket. De utána siettek, s midőn megtalálták, atyja, bármenynyire is ellenkezett, egy nemes ifjúhoz adta őt nőül. Ő nemsokára engedékenyebb lett abban, mi azelőtt neki ellenére volt ; először is lanyha lett, azután pedig a világ hiúságának és örömeinek hódolt. Ekkor azután megtörtént vele, hogy midőn ismerőseinek példájára a tükör előtt bíbor, arany és drágakövekkel ékesíté magát, a tükörből egy undorító alak nézett reá, mely nem emberi, hanem egy gonosz szellem alakja volt, a melynek vonásaiban saját állapotját kellett felismernie. Ő először megijedt, de nem sokára könyekbe lábadtak szemei, mire minden czifraságát és ékességét magától eldobván, előbbi bűnbánati cselekedeteihez tért vissza, és a tökéletesség nagy fokát érte el." Átkelvén a hidon, jobbról a sárgára festett farácsozattal kerített erdőcske vonta magára figyelmemet, mely egy emeletes nyaralót rejt magában és pedig ugy, hogy kívülről alig látszik. E nyaraló Magyarország bíboros hg-primásának Tusculuma. Erről is el lehet mondani, mit Plinius hetruriai nyaralójáról mondott: Itt minden csend és nyugalomban van, ehhez járul még az egészséges táj, a tiszta ég, a pompás levegő. Itt test és lélekben legjobban érzem magam. Embereim sehol sem érzik magukat jobban mint itt. Ő eminentiája már a sűrű parkban sétált, ott használván a Thermae Carolinae gyógyvizét. Honnan meghatározott időre szobáiba ment, én pedig visszatérvén a parkba, egy fa árnyékába ültem, gondoskodván arról, hogy a lelkiismeret ne ismételje azt, mit néha-néha Coperscino sz. József szokott mondani : „Breviárium clamat contra te de terra!" S miután tudtam, hogy most már nem szólhat, figyelmemet egy a napon sütkérező csillogó légy kötötte le. Egy ilyen volt, mely a miséző szent Anna érsek toronyjáról egy részecskével elszállt; az érsek megijedt, de imájára a légy a particulát visszahozta, mire felszállván halva esett le az oltárra. „A bosszúálló angyalok — mondja sz. Paschasius — egyetlenegyszer sem bocsátanák meg a méltatlan áldozónak, ha csak Krisztus jósága a pallost függőben nem tartaná, és a hitelen halált néha-néha el nem odázná." A légy elszállt és én is ott hagytam árnyékos helyemet, s midőn séta közben a kert előbb említett, talán méternyi magas kerítéséhez értem, hirtelen, eddig a bokrok által elfödött három lesben álló alak lépett előmbe, kiket csakis a kerítés választott el tőlem, s kik felém tartva kalapjaikat, trióban mondták el óhajtásukat. Mily állást foglalt volna el e három czigány ha tudta volna, hogy sz. Ágoston az alamizsnát kérő kezét Krisztus urunk kezének, — Janus Christi — mondja? Egyszerre a bajcsi toronyban megszólalt a déli harang, mintha csak csodatevő sz. Gergely mondását ismételte volna : „Jöjjetek szeretetteim, és visszahíván emlékezetünkbe a multakat, dicsőítsük, dicsérjük, mondjuk boldognak, üdvözöljük örömkiáltásainkkal Jesse azon vesszejét, mely oly csodálatosan és kimondhatlanul sarjazott." Szeptember egyik délutánján többen ültünk a Genfi tó partján épült vendéglő parkjában, az egyik Montblanc csillogó havában gyönyörködött, a másik a tó szép kék színű vizét nézte, a harmadik távcsövének lencséit törülgeté, midőn a vendéglő csengetyűje megszólalt. Mi ez ? kérdé egy alacsony úr. Ebédre hívnak. Oh be szép hangok, mondá az előbbi, mire nevetés közt mentünk a fényes étterembe. Az eleinte csendes társalgás mindinkább hangosabbá vált, én ezen általános zsibongásban azt kérdem szomszédomtól, hogy melyik európai nyelv nincsen itt képviselve, mire ő vállat vonítva tekintett reám. Magyarország bíboroság-primásának asztala is elég hosszúra volt kihúzva, udvari papjai a török kivételével talán minden európai nyelvet értik, sőt szükség esetében még a mekkai nagy seriffel is anyanyelvén beszélhetnének, a társalgási nyelv mégis a magyar volt. Ebéd után alkalmam volt egy miniature párbajt láthatni, mely Cicerónak „De natura deorum" czímű művében leírt módon történt. A mely állatok — igy i — más állatokkal táplálkoznak, azoknak a természet vagy erőt vagy gyorsaságot adott, némelyiknek bizonyos fortélyosság és ügyesség adatott, mint a póknak, ezek közül némelyik mintegy hálót fon, hogy azt mi belé akad megölje, egy másik pedig észrevétlenül mintegy lesben áll, és ha valami beléje esik, megragadja és megsemmisíti." A pók, mely zöld volt, a fogságba került legyet két lábával karolta át, s ugy tünt fel, mint két !.