Kiss János szerk.: Religio, 1923.
1. szám
2 HELLEBRONTH MIKLÓS lyos, «mélyértelmű» helyekből körmönfont okoskodásokkal igyekezzenek valamelyes gondolatokat kibányászni s képzelőtehetségük termékeit olvasóiknak a szentszöveg valódi értelmeként feltálalni. Ezzel szemben ma már az a kétségkívül céltudatosabb s eddigelé is szép eredményeket felmutató irányelv vezérli az értelmezők túlnyomó részét: ragaszkodni a Msz-hez mindaddig, míg annak alapján a szent szövegből a hermeneutikai szabályok helyes alkalmazásával elfogadható értelmet nyerhetünk; ellenkező esetben nem riadni vissza attól sem, hogy a helyes értelmet, azt a gondolatot, amelyet a szentíró tényleg kifejezni akart, a Msz megváltoztatásával keressük. Más szavakkal, a szentírásértelmezés feladatainak súlypontja némileg eltolódott: eddig a változhatatlannak tartott «hebraica veritas» értelmének meghatározása volt az értelmezők egyedüli feladata s a szövegkritika tulajdonkép csak abban a törekvésben merült ki, hogy a Msz-nek a szabályoktól eltérő pontozását vagy egyéb sajátosságait a héber nyelvtanok részére összegyűjtsék; ma már a szentírásmagyarázat első feladata az, hogy a gyanús szöveget megfelelő eszközök felhasználásával — ismétlem, amennyire emberileg lehetséges — eredeti alakjába visszaállítsa, vagyis a Masszoreták munkáját helyesebb kritikai szabályok szemmeltartásával felülvizsgálja. Természetes dolog, hogy a szükségesnek mutatkozó szövegváltoztatás nem történik önkényesen. Azokban az esetekben, midőn az elfogulatlan kritika akár a szorosan vett belső érvekből, akár a szöveg külső formájából (pl. a költői részeknél a ritmus hiánya) a Msz romlottságára jogosan következtet, elsősorban a régi, közvetlen fordítások, különösen a LXX. betekintése által kell útbaigazítást keresnünk. Sokkal kevesebb értékkel birnak a héber kézíratok, melyek valami nagy régiséggel különben sem dicsekedhetnek, mert a Masszóra után élt héber tudósok elfogultságának, sajnos, egészen sikerült a régi, még a Maszszóra előtt készült kéziratok rendszeres megsemmisítését elvégezni, úgyhogy az egyébként jelentékeny számmal képviselt héber kódexek tulajdonképen csak a Msz sokszorosításai s azért is értékesebb olvasásmódot csak nagy ritkán találhatunk bennük Igen sokszor azonban csak föltevésekre, konjektúrákra van utalva az értelmező; ezeknél pedig, a tapasztalás bizonysága szerint, a pusztán egyéni felfogás érvényesülésének is tág tere nyílik, esetleg a tárgyilagosság rovására. Azonban: «abusus non tollit usum» — s egyrészt ma már számos oly szövegváltoztatás