Kataszteri Közlöny 1892-1918

A Kataszteri Közlöny a dualizmus korának fontos szaklapja volt. Az 1892-ben Nagyváradon, Faragó Zsigmond szerkesztésében indult újság az első magyar földmérési folyóirat, amely a kataszteri felmérés, telekkönyvi betétszerkesztés és birtokrendezés műszaki, szervezeti, jogi problémáival foglalkozott. Utóbb több mint 20 éven át Gánóczy Sándor mérnök szerkesztette, 1919-ben, Pozsonyban szűnt meg. „Azon remény kíséretében indítjuk útnak a mutatvány- és egyszersmind első számot, hogy általa megtérnek a kétkedők is, akik eddigelé nem tartják sem czélszerünek, sem kivihetőnek azt az eszmét, hogy a nagy testületet képező kataszter ügyén nyilvános orgánum segélyével javitani lehetne. Be fogják látni, hogy törekvésünk, a melylyel a kataszter különféle osztályainak sikeres együttműködését, a szétágazó munkálatok közti harmóniát előmozdítani vállalkoztunk, csak hasznára lehet annak az ügynek, a melynek mindnyájan szolgálatában állunk s a melynek a munkálatok műszaki értékére, a földadóügyi viszonyok és telekkönyvi állapotok javulására kiható eredményeit valamennyien egy szívvel-lélekkel óhajtjuk.” „Hogy mérnök és becslő feladatát a követelményekhez képest helyesen megoldhassa, mindkettőnek tájékozással kell birnia a munkálatok becse és czéljaik felől. Az eddigi félreértések éppen onnan eredtek, hogy egyik sem sokat törődött a másikkal s mindenik csak a maga szempontjából fogta fel a dolgot. Ezzel nemcsak a közszolgálat szenvedett, de a faktorokra is bénitó hatással volt. … Természetre és kivitelre nézve a mérnöki és becslési munka közt lényeges különbség van, a munka rendeltetése, a miveletek egymásutánja ugyanakkor kapcsolatos összefüggésben vannak egymással. A mérnök adatokat szolgáltat, a becslő feldolgozza s kiegészíti azokat. … A Kataszteri Közlöny nem csupán a műszaki, mérnöki osztály szolgálatába szegődött, hanem a szervezeti kapcsolatban levő kataszteri becslési közegek részvételével, az általános kataszter organuma kiván lenni.”

Terjedelem: 8 ezer oldal

megvásárlás az arcanum.hu oldalon

Tartalomjegyzék