168óra, 1994. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)

1994-05-10 / 18. szám

A Fidesz nehéz éjszakája A nagy Narancslufi Orbán Viktor a finneknek szurkol Tíz óra tizenöt perckor leeresztik és össze­csomagolják a Nagy Narancssárga Lufit a Fidesz Lendvay utcai központjának a sajtó számára fenntartott termében. A technikustól megtudom, hogy a szimbolikus értékű tett mögött nincs politikai döntés, csak túl nagy (talán egyben túl lufi?) a Nagy Narancssárga Lufi és lefogta a hangot. Hát, nem tudom. Nekem valahogy úgy rémlik, mintha fontos esemény tanúja lennék a technikuson, a lufin és rajtam kívül kihalt teremben, ahogy lohad, löttyed a korábban oly feszes és oly narancs­­sárga gömb. Persze lehet, hogy ez csak az előzmények miatt van, amelyek kissé elfogó­­dottá tettek annak előtte. Hogy is ne szeppentem volna meg, úgy fél nyolc tájban, amikor beléptem a csupa gyö­­nyör-facsicsa, csupa lambéria, csupa faragás épületbe, amely egy szőnyegkereskedő palotá­jaként látott jobb napokat, mielőtt rosszabb napokat látott volna az Állami Egyházügyi Hivatal székházaként. De hát hol van az már. Most akkurátus sorban vártak a portán az akkreditálási jelvények, hogy nézni is öröm volt őket. Már persze az ilyen hírlapíróféléket zöld kitűzők várták, nem álomfehérek, ame­lyekről azután kiderült, hogy azok mindenho­vá jók, míg a zöldek csak a sajtóterembe, az előcsarnokba és a büfébe. Mert hát rendnek kell lennie, és rend aztán volt ott a Lendvay utcában. Minden ajtón számos felirat volt látható, előbb angolul, hogy a magyar újság­író tudja a beosztását, aztán meg hungarian, hogy az is értse, aki momentán nem angol. A feliratok többsége azt hirdette, hogy csak fehér kártyával lehet belépni, meg hogy „dol­gozunk, ne zavarj!” No persze, a hírlapíró fegyelmezetlen fajta, így aztán a felirat nem elég neki. A politikusok szobáihoz vezető lép­cső előtt daliás testőrféle vigyázta a rendet, a pártelnöki szoba előtt meg még egy. Valóságos hősnek érzem tehát magam, amikor fél kilenc tájban bejutok magához Or­bán Viktorhoz. Interjút csak későbbre kértem tőle, amikor biztosabbak lesznek a választási eredmények, de azért csak nem bírom ki, hogy ne halljam hamarabb az elnököt. Olyan arcot vágok tehát, mint aki a Tv4 stábjához tartozik és besurranok velük. Az interjú mérsékelten érdekes, legalábbis a későbbiek fényében, hi­szen arról szól, hogy tényleg visszalépnek-e majd a fideszesek a többi liberális párt esetleg kedvezőbb helyzetű jelöltjeit támogatva, ha úgy hozza a sors. Tényleg. Igaz, most már tudjuk, nem nagyon lesz, aki visszalépjen. Az interjú után Orbán a közvélemény-kutatókat szidja, milyen kevés szavazatot jósoltak a Fi­desznek. Abszurdum. Na, ezek sem élnének meg egy igazi piacgazdaságban. Nevetséges. Mondom, várjuk meg a reggelt és akkor be­széljük meg a dolgot. Erre azonban már nem kerül sor, reggel már egyikünk sincs jelen. A büfében nincsen sör. Most nem szabad árulniuk. Kérdezem, pezsgő van-e a házban, a büfések nem tudnak róla. Hát persze, nem is nagyon kellett ide. Meghozzák a közvélemény-kutatók előre­jelzéseivel a Magyar Hírlapot meg a Népsza­badságot. Újabb MTI-jelentések jönnek. A Fidesz egyik forrás szerint sem áll tíz száza­lék felett. Ezt senki sem gondolta volna, és aligha kívánta bárki is. Az új magyar országos kolléga kérdezi, szerintem jó-e, hogy a szocik ennyire túlnyerik magukat. Hát, a túlnyerés nem jó, nyugtatgatom. Váradi Juli kolléganőm jő a sajtóterembe, s pihegve szól: képzeljem, tévéinterjút kért Or­bán Viktortól, aki nyilatkozott is, csak közben hokimeccset nézett. Mondta, hogy a kampány a terveknek megfelelően, nagyon jól haladt és hogy a finneknek szurkol. Hát, ilyen nincs, mit tévézik ez az ember interjú közben, és akkor ez szerintem mit jelent. Két dolog jut eszembe. Az egyik, hogy azt jelentheti, hogy a finnek biztos szimpatikusak neki, a másik pedig, hogy na­gyon izgulhat szegény. Másképpen nem csinál­na úgy, mintha meccset nézne ilyenkor. Még egyéb teóriáim is volnának, de ekkor az elnöki asztal és a Nagy Narancssárga Lufi előtt fel­megy a függöny, és kezdetét veszi Áder János és Deutsch Tamás sajtótájékoztatója. Mond­ják, hogy csak a lapzárta miatt jöttek most, hiszen valójában még nincsen mit mondani, még semmi sem jelent semmit, csak azt tudni, hogy sokan mentek el szavazni. És a Fidesz nagyon helyesen ítélte meg a helyzetet, amikor felszólította az embereket, hogy vegyenek részt. Néhány se hús, se hal kérdés hangzik el, hátha tényleg minden másképpen alakul majd, mit lehessen tudni. Na akkor aztán egy ír tudósí­tó megkérdezi, hogy Orbán Viktor nem gon­dol-e arra, hogy ekkora bukás után ideje lenne lemondania? Az írnek Áder azt javasolja, tanul­mányozza picinykét még a magyar viszonyokat, mielőtt dolgokat kérdez, de ez az est forduló­pontja. A védhetetlen többé nem védhető. A sajtótájékoztató után leeresztik a Nagy Narancsszínű Lufit, az előcsarnokban elsza­badul az interjúkészítési láz. Már mindenki nyíltan beszél a kudarcról, sőt bukásról. Neu­man Gabi filmhíradózás közben azt fejtegeti, hogy szerinte a Fidesz túlbecsülte a választó­kat, és nagyon elrejtette az emblémát. Az em­berek nézték-nézték, de sehogyan sem tudták megfejteni a rejtvényt, hát kínjukban a szocia­listákra szavaztak. Még a fideszes választási stáb tagjai is dőlnek a nevetéstől. Hegedűs Orbán Viktor: A választási eredményekből első látásra azt olvashatjuk ki, hogy az ország radikális fordulatot akart. Az ország úgy döntött, hogy nem csak politikai korrekciót, hanem teljes irányváltást kívánt. Azoknak a pártok­nak lett igazuk, amelyek ezt a fordulatot hirdették meg. A Fidesz nem ilyen párt volt, mi az elmúlt négyéves kor­mányzással kapcsolatban csak a módosí­tás politikáját fogalmaztuk meg és nem hirdettünk fordulatot. Ez eltért a válasz­tópolgárok többségének akaratától, ezért a várakozáson alul szerepeltünk. Úgy tet­szik, hogy a választások eredményekép­pen a polgári kormányzás esélyei rendkí­vül csekélyek maradnak. Az ország nem azt látta helyesnek, amit mi helyesnek gondoltunk Magyarország számára. Ezt egy demokratikus pártnak tudomásul kell vennie, így vagyunk ezzel mi is. Ha azon­ban egy párt meg van győződve az igazá­ról - márpedig mi meg vagyunk győződve arról az igazunkról, hogy az általunk hir­detett program az, amely a polgári Ma­gyarország számára valóban elfogadható jövőt jelentett volna­­, akkor az ilyen párt számára egyetlen alternatíva maradt: az, hogy ellenzékből ezt a szabadelvű al­ternatívát életben tartsa. Mi ezt fogjuk tenni. 10

Next