168óra, 1994. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1994-05-10 / 18. szám
A Fidesz nehéz éjszakája A nagy Narancslufi Orbán Viktor a finneknek szurkol Tíz óra tizenöt perckor leeresztik és összecsomagolják a Nagy Narancssárga Lufit a Fidesz Lendvay utcai központjának a sajtó számára fenntartott termében. A technikustól megtudom, hogy a szimbolikus értékű tett mögött nincs politikai döntés, csak túl nagy (talán egyben túl lufi?) a Nagy Narancssárga Lufi és lefogta a hangot. Hát, nem tudom. Nekem valahogy úgy rémlik, mintha fontos esemény tanúja lennék a technikuson, a lufin és rajtam kívül kihalt teremben, ahogy lohad, löttyed a korábban oly feszes és oly narancssárga gömb. Persze lehet, hogy ez csak az előzmények miatt van, amelyek kissé elfogódottá tettek annak előtte. Hogy is ne szeppentem volna meg, úgy fél nyolc tájban, amikor beléptem a csupa gyönyör-facsicsa, csupa lambéria, csupa faragás épületbe, amely egy szőnyegkereskedő palotájaként látott jobb napokat, mielőtt rosszabb napokat látott volna az Állami Egyházügyi Hivatal székházaként. De hát hol van az már. Most akkurátus sorban vártak a portán az akkreditálási jelvények, hogy nézni is öröm volt őket. Már persze az ilyen hírlapíróféléket zöld kitűzők várták, nem álomfehérek, amelyekről azután kiderült, hogy azok mindenhová jók, míg a zöldek csak a sajtóterembe, az előcsarnokba és a büfébe. Mert hát rendnek kell lennie, és rend aztán volt ott a Lendvay utcában. Minden ajtón számos felirat volt látható, előbb angolul, hogy a magyar újságíró tudja a beosztását, aztán meg hungarian, hogy az is értse, aki momentán nem angol. A feliratok többsége azt hirdette, hogy csak fehér kártyával lehet belépni, meg hogy „dolgozunk, ne zavarj!” No persze, a hírlapíró fegyelmezetlen fajta, így aztán a felirat nem elég neki. A politikusok szobáihoz vezető lépcső előtt daliás testőrféle vigyázta a rendet, a pártelnöki szoba előtt meg még egy. Valóságos hősnek érzem tehát magam, amikor fél kilenc tájban bejutok magához Orbán Viktorhoz. Interjút csak későbbre kértem tőle, amikor biztosabbak lesznek a választási eredmények, de azért csak nem bírom ki, hogy ne halljam hamarabb az elnököt. Olyan arcot vágok tehát, mint aki a Tv4 stábjához tartozik és besurranok velük. Az interjú mérsékelten érdekes, legalábbis a későbbiek fényében, hiszen arról szól, hogy tényleg visszalépnek-e majd a fideszesek a többi liberális párt esetleg kedvezőbb helyzetű jelöltjeit támogatva, ha úgy hozza a sors. Tényleg. Igaz, most már tudjuk, nem nagyon lesz, aki visszalépjen. Az interjú után Orbán a közvélemény-kutatókat szidja, milyen kevés szavazatot jósoltak a Fidesznek. Abszurdum. Na, ezek sem élnének meg egy igazi piacgazdaságban. Nevetséges. Mondom, várjuk meg a reggelt és akkor beszéljük meg a dolgot. Erre azonban már nem kerül sor, reggel már egyikünk sincs jelen. A büfében nincsen sör. Most nem szabad árulniuk. Kérdezem, pezsgő van-e a házban, a büfések nem tudnak róla. Hát persze, nem is nagyon kellett ide. Meghozzák a közvélemény-kutatók előrejelzéseivel a Magyar Hírlapot meg a Népszabadságot. Újabb MTI-jelentések jönnek. A Fidesz egyik forrás szerint sem áll tíz százalék felett. Ezt senki sem gondolta volna, és aligha kívánta bárki is. Az új magyar országos kolléga kérdezi, szerintem jó-e, hogy a szocik ennyire túlnyerik magukat. Hát, a túlnyerés nem jó, nyugtatgatom. Váradi Juli kolléganőm jő a sajtóterembe, s pihegve szól: képzeljem, tévéinterjút kért Orbán Viktortól, aki nyilatkozott is, csak közben hokimeccset nézett. Mondta, hogy a kampány a terveknek megfelelően, nagyon jól haladt és hogy a finneknek szurkol. Hát, ilyen nincs, mit tévézik ez az ember interjú közben, és akkor ez szerintem mit jelent. Két dolog jut eszembe. Az egyik, hogy azt jelentheti, hogy a finnek biztos szimpatikusak neki, a másik pedig, hogy nagyon izgulhat szegény. Másképpen nem csinálna úgy, mintha meccset nézne ilyenkor. Még egyéb teóriáim is volnának, de ekkor az elnöki asztal és a Nagy Narancssárga Lufi előtt felmegy a függöny, és kezdetét veszi Áder János és Deutsch Tamás sajtótájékoztatója. Mondják, hogy csak a lapzárta miatt jöttek most, hiszen valójában még nincsen mit mondani, még semmi sem jelent semmit, csak azt tudni, hogy sokan mentek el szavazni. És a Fidesz nagyon helyesen ítélte meg a helyzetet, amikor felszólította az embereket, hogy vegyenek részt. Néhány se hús, se hal kérdés hangzik el, hátha tényleg minden másképpen alakul majd, mit lehessen tudni. Na akkor aztán egy ír tudósító megkérdezi, hogy Orbán Viktor nem gondol-e arra, hogy ekkora bukás után ideje lenne lemondania? Az írnek Áder azt javasolja, tanulmányozza picinykét még a magyar viszonyokat, mielőtt dolgokat kérdez, de ez az est fordulópontja. A védhetetlen többé nem védhető. A sajtótájékoztató után leeresztik a Nagy Narancsszínű Lufit, az előcsarnokban elszabadul az interjúkészítési láz. Már mindenki nyíltan beszél a kudarcról, sőt bukásról. Neuman Gabi filmhíradózás közben azt fejtegeti, hogy szerinte a Fidesz túlbecsülte a választókat, és nagyon elrejtette az emblémát. Az emberek nézték-nézték, de sehogyan sem tudták megfejteni a rejtvényt, hát kínjukban a szocialistákra szavaztak. Még a fideszes választási stáb tagjai is dőlnek a nevetéstől. Hegedűs Orbán Viktor: A választási eredményekből első látásra azt olvashatjuk ki, hogy az ország radikális fordulatot akart. Az ország úgy döntött, hogy nem csak politikai korrekciót, hanem teljes irányváltást kívánt. Azoknak a pártoknak lett igazuk, amelyek ezt a fordulatot hirdették meg. A Fidesz nem ilyen párt volt, mi az elmúlt négyéves kormányzással kapcsolatban csak a módosítás politikáját fogalmaztuk meg és nem hirdettünk fordulatot. Ez eltért a választópolgárok többségének akaratától, ezért a várakozáson alul szerepeltünk. Úgy tetszik, hogy a választások eredményeképpen a polgári kormányzás esélyei rendkívül csekélyek maradnak. Az ország nem azt látta helyesnek, amit mi helyesnek gondoltunk Magyarország számára. Ezt egy demokratikus pártnak tudomásul kell vennie, így vagyunk ezzel mi is. Ha azonban egy párt meg van győződve az igazáról - márpedig mi meg vagyunk győződve arról az igazunkról, hogy az általunk hirdetett program az, amely a polgári Magyarország számára valóban elfogadható jövőt jelentett volna, akkor az ilyen párt számára egyetlen alternatíva maradt: az, hogy ellenzékből ezt a szabadelvű alternatívát életben tartsa. Mi ezt fogjuk tenni. 10