168óra, 1995. június-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1995-08-15 / 32. szám
Török Monika idejében elvettem a megfelelő férfi szabadságát, és gyermeket foganék méhemben. " Egy feminista háziasszony vallomása eggel belenéztem a tükörbe és végre elszántam magam: mától feminista leszek. Az ötlet egyébként nem új keletű, tulajdonképpen azóta töprenghetek ezen, amióta ezelőtt harmincegy évvel a szülészorvos a lábamnál fogva kiemelt a származási helyemről, és anyám nem kis bánatára belekiáltotta a világba, mintegy diadalittasan: lány! Valószínűleg ez az őszinte öröm adta meg gondolkodásomnak az első lökést. Valami jó biztos van benne, ha ekkora boldogságot okoz másoknak. Egypár évig aztán nem volt alkalmam a feministává válásomon dolgozni, mert súlyos problémákkal küszködtem: be kellett látnom gyakorlati tapasztalatok alapján, milyen bonyolult is lenne állva pisilnem anélkül, hogy megbotránkoztassam a konvenciókon hízott felmenőimet. Valószínűleg ez volt az első arculcsapás az élettől női mivoltom miatt. Persze csőstül jött a többi is. Például a „ gyakorlati foglalkozás ” című tantárgy elsajátítása közben állandóan szembesülnöm kellett hátrányos helyzetemmel: kalapács helyett hímzőtű, amellyel jól megszúrhattam az ujjamat. De Csipkerózsikával ellentétben nem százéves álomba merültem, csak elégségest kaptam a művemre, amit azóta sem bocsátok meg sem Grimmnek, sem a tanárnőnek. Ez utóbbi egyébként lázasan igyekezett rávenni bennünket arra, hogy rávegyük szintén nőnemű anyáinkat a háztartási napló vezetésére, amitől persze legtöbbünk anyája röhögőgörcsöt kapott, mondván: az vezesse a kiadásait, aki nem tudja követni az agyával. Nem mintha Grimmel jobb lett volna a helyzet. Ő volt az első férfi, aki szinte minden estémet elrontotta az ocsmány macsózásával. Mert milyen is a királylány, akiért királyfiak, hercegek, bárók és válogatott cigánylegények hajlandóak a vérüket ontani? Arca fehér, mint a hó, haja ébenfeketén és kilométer hosszan lobog nádszáltermete mögött az üde tavaszi szélben, akkora a mellbősége, mint Marilyn Monroe-é, és körülbelül annyira szende, mint Hófehérke kedvenc törpéje. És énnekem ezzel kellett mindennap szembesülnöm, miután az esti fogmosás kapcsán jól szemügyre vehettem magam a fürdőszobai tükörben. Ráadásul ezek a mesebeli női modellek soha nem menstruáltak, nem volt míszük, és a kisujjukat sem kellett mozdítaniuk azért, hogy valami hímnemű jól rájuk verjen a vizes fürdőnadrágjával. Bezzeg nekem. Még azért is keményen kellett hajtanom, hogy a kiszemelt alany (tárgy?) rám nézzen: te jó ég, ez meg mit akar? Akkoriban még nem voltak kőkemény feminista elveim: ahogy kellett, idejében elvettem a megfelelő férfi szabadságát, és gyermeket foganék méhemben. Na, ez volt a vízválasztó. A legelső terhesgondozáson felhorgadtak bennem az indulatok: vajon az apukától miért nem kérdezik negédes nővérkék: mikor volt az első éjszakai magömlése és mikor vesztette el a szüzességét? Neki miért nem kell eltűrnie a garatig hatoló úgynevezett orvosi vizsgálatot? És amikor eljő az idő, ő vajon miért nem kényszerül azt latolgatni, hogy ha ezt valaha túléli, akkor vagy apácának áll, vagy ivartalaníttatja magát? A feminista kisördög a szülőszobán megígértette a párommal, hogy ha egyáltalán, akkor legközelebb ezt ő csinálja végig. Azt hiszik, betartotta egyszer is? Engedetlenségi mozgalmakat persze kezdeményeztem, egy héten keresztül nem voltam hajlandó mosogatni. A teremtés koronájának illő képzavarral élve essen csak le a gyűrű az ujjáról, de persze ő ezt is macsó módon oldotta meg: amikor már nem bírta nézni a szennyes edények halmát és az én kárörvendő képemet, hazaállított egy mosogatógéppel. Mindenki tudja, mennyi hátránnyal jár, ha az embernek nem nő ki az a kis valami, amire olyan büszkék a másik nem képviselői. Ha társaságban iszom, még megfelelő távolságot tartva egy gyakorlott gödénytől, a párom szánakozó, titkos pillantásokat kap harcostársaitól. Ha rágyújtok, legalább tucatnyi, négy fal közé szocializált liba kezd el győzködni arról, milyen csúnya, ha egy nőnek bagó lóg a szájából. Amit meg erre mondok nekik, az a férfiaknak is sok: egy nő mégsem beszélhet csúnyán. Továbbá nem válthatok sávot a sztrádán, ahogy jólesik, mert kinek hiányzik a szánakozó lesajnálás. Nem kereshetek túl sokat, mert felbomlik a házastársi egyensúly. Nem mehetek el a cimboráimmal a kocsmába pofázni, mert az csak ostoba fecsegés, inkább törődnék a házimunkával. Ha azzal törődöm, miért nincs kifestve a szemem. Ha ki van, miért nem a gyerekeimmel foglalkozom intellektuálisan. Ha foglalkozom, akkor persze rátelepszem az életükre, súlyos anyakomplexust okozva a hátralévő hetven-nyolcvan évükre. Az ember iksz év házasság és arányosan sok gyermek után valószínűleg csak egy dologra alkalmas igazán a háztartás mellett, de jaj neki, ha megpróbálja. Ami a férfiaknak dicsőséges vadászat, az nekünk ugyebár fiirerongyság. Úgyhogy ma reggeltől feministának állok, persze, csak ha már elvittem a gyerekeket az óvodába, megfőztem az ebédet, kimostam és elmosogattam mindent, valamint letörölgettem a port az évek óta kézbe nem vett Egyenjogúság című brosúráról is, így biztos jókedve lesz a teremtés koronájának és enged egy kicsit játszani. 31