168óra, 1998. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-06 / 1. szám
A hagyományos szerencsejátékok - azelőtt csupán a felső osztálybeliek által látogatott - zárt ajtók mögé rejtett világa egyre inkább visszaszorulóban van a minden exkluzivitást nélkülöző, mindenki számára kevés pénzért is hozzáférhető, könnyen kezelhető „slot-machines”-divat mögött. A rulett-terembe belépni ma is csak személyi igazolvány vagy útlevél bemutatásával lehet, de a nemrég még kötelező elegáns öltözéket és nyakkendőt itt is felváltotta a kötetlenebb stílus. Messze vannak már azok az idők, amikor a „portugál Riviéra” fénypontjának számító Estoril Kaszinó az európai arisztokrácia találkozóhelye volt. A második világháború évei alatt a konfliktuson kívül maradó Portugália oázis volt a királyság nélküli királyok, száműzött hercegek és egyéb előkelőségek, milliárdosok és kalandorok, filmcsillagok és kémek számára. A tengerparti Estoril és Cascais üdülőhelyek a néhány kilométerrel beljebb fekvő - portugál uralkodók nyári rezidenciájául szolgáló, különleges mikroklímájú - Sintrával együtt alkották azt a mágikus háromszöget, mely odavonzotta az országukból menekülni kényszerülő nobilitásokat. Ott telepedett le Don Juan barcelonai gróf, a későbbi János Károly spanyol király apja, II. Umberto olasz király, Károly román király és ott élt élete végéig Horthy Miklós is. A Casino Estoril - melyet a húszas évek végén létesített egy fenyőerdő helyén Fausto Figueiredo, a portugál turizmus megteremtője, Estoril nemzetközi hírnevének megalapozója — abban az időben kifejezetten a felsőbb osztály szórakozóhelye volt. Elegáns urak és felékszerezett hölgyek töltötték meg termeit esténként, akiket a játékszenvedély mellett a társasági élet is vonzott oda. Portugáliában 1927-ben engedélyezték a szerencsejátékokat, szigorúan szabályozva a kaszinók működését. Játékterem fenntartását például szállodában nem, hanem csak olyan különálló épületben engedélyezték, amelynek csupán egy bejárata volt. Azok az állami hivatalokban dolgozó személyek - emlékszik vissza Nuno Lima de Carvalho, az estorili kaszinó főtitkára -, akik pénzt kezeltek, csupán főnökük írásos engedélyével látogathatták a játéktermet, a hölgyek pedig csak férjük beleegyezésével. A belépési korhatár akkor még huszonöt év volt (ma már tizennyolc). Az Estoril Kaszinó fénykorát a hatvanas-hetvenes évek szürkébb időszaka követte, amikor a játékszenvedély inkább elítélendőnek és szégyellnivalónak számított, amikor a szerencse kihívásának ellenállni nem tudók fejüket leszegve CASINO ESTORIL Az „átláthatóság jegyében” felújított hatalmas nyitott terek és plafonig érő üvegfalak mögött ma már villogó, csilingelő játékések százai fogadják a látogatót Európa egyik legnagyobb múltú és legjövedelmezőbb játékbarlangjában, az Estoril Kaszinóban. Ide kaparz kl bennünket MUHARAY KATALIN. Mindenki tett igyekeztek az épület hátsó részébe „dugott” játékterembe. Abban az időben a kaszinó elsősorban a hasznot hozó játékra koncentrált, a játéktermek működtetésén túl csupán néhány szükségszerű szolgáltatást nyújtott. Bevétele kizárólag a szerencsejátékokból származott, üzletmenete egyedül a pénzüket odahordó kliensek számától és (bal)szerencséjétől függött. A pénzügyi eredmény, persze, így is kielégítő volt, ám az a tény, hogy „tiszteletre méltó” személyeknek nem illett a játékbarlangot látogatni, természetesen leszűkítette a kliensek körét. 1987-ben az Estoril Kaszinó 2005-ig szóló koncessziós szerződését elnyerő Estoril- Sol holding, amely több luxusszállodát működtet, s a szórakoztatóiparban, valamint az ingatlanszektorban is érdekelt, új stratégiával állt elő. Az Estoril-Sol többségi tulajdonosa, a hongkongi születésű Stanley Ho - akinek van már némi tapasztalata a hazárdjátékok terén, hiszen elnöke a Makao összes kaszinóját fenntartó vállalatnak - radikális átalakításba kezdett annak érdekében, hogy gyarapítsa a kaszinó szolgáltatásait, s több legyen a látogató. A cél az volt, hogy a kaszinó ne elsősorban a játékszenvedély kiélésére szolgáló intézményként tűnjön föl, hanem bizonyos kulturális igényeket is kielégítsen. S e réven mindenki számára látogatható, elegáns szórakozóhellyé váljék. Az Estoril- Sol marketingpolitikája jegyében - egy új, kaszinóban még nem járt közönség meghódítása érdekében - az épületet kiállítóteremmel, nyolcszáz férőhelyes, gálaműsorok bemutatására is alkalmas étteremmel (Fekete Ezüst Szalon), előadóteremmel, pianobárral bővítették, a belső dekorációt ünnepélyesebbé tették, átalakítható belső tereket képeztek ki. A fő attrakciók a Fekete- Ezüst Szalonban rendezett, 24 25