168óra, 2004. október-december (16. évfolyam, 40-52. szám)
2004-11-25 / 47. szám
Autótükör Akik az utóbbi tíz évben ismerték meg a Citroent, úgy vélik: a francia márka józan, nem túl fantáziadús autókat készít. Utóbbi modelljeivel azonban a cég mindinkább visszatér a különleges megoldásokhoz. CSIKÓS ZSOLT vizsgálja, vajon mennyire eredeti az új C4-es. Hol van már az az idő, amikor a francia márka minden újabb modellje szinte sokkolta a közvéleményt! A fronthajtás nagyköveteként ismert 7 CV, a zseniálisan egyszerű és komfortos 2 CV, a minden idők legfuturisztikusabb személyautójaként citált DS, a Maserati-sportkocsimotorral hajtott, szinte felfoghatatlan tudású SM, a scifi világából előlépett CX, sőt még a prózai, ám a kezelőszerveket teljesen új módon megközelítő Visa is egyéniség volt a maga idejében. Ám a vásárlók a nyolcvanas években elfordultak a márkától - a gyár pedig úgy vélte, hogy az elhidegülés hátterében a soksok szokatlan megoldás áll. Szerintem tévedtek a döntéshozók: nem az egyediséget kellett volna felszámolni az újabb modelleknél, inkább a megbízhatóságot felhozni az általános nívóra. De mindezt csak halkan jegyzem meg, mert már így is éppen elég Citroën-mániás szurkálja gombostűkkel a rólam mintázott viaszbábut. Az óvatosságtól egyenes út vezetett az elszürküléshez, s ma már a Renault-t és a Peugeot-t tartjuk merésznek azt a két francia márkát, amelynek modelljei hajdanán konzervatív őskövületnek tetszettek egy-egy Citroen mellett. Amióta a japánok rendkívül veszélyes ellenfelekké váltak, sőt a koreai márkák is veszettül tépázzák a klasszikus európai gyártók pozícióit, azóta komoly sporttá vált a tradíciók felelevenítése. Márpedig ilyen hagyományokkal a Citroennél teli a pince, szinte érthetetlen, hogy miért is kellett ilyen sokáig várni a régi receptek kipróbálásával. A C3 volt az első újkori autó, amely merész belső és kevésbé óvatos külső megjelenést kapott útravalóul, s a vevők azonnal a kegyeikbe fogadták, noha a minősége közel sem kiváló. A C2-nél már bátrabban nyúltak a lemezekhez, a kabrióból kabrió-limuzinná, kabrió-limuzinból kupévá, kupéból pickuppá alakítható Pluriel kapcsán pedig már hajlok arra a feltételezésre, hogy a derék konstruktőrök a tervezőirodában ismét Edith Piafot hallgattak, és jófajta burgundit hörpöltek a rajzasztalok mellett, akárcsak régen. Most pedig előrukkoltak a Xsara utódjával, a C4-gyel, amelynél nem is bor, hanem abszint hatására gyanakszom. Már a forma is mellbevágó, különösen a háromajtósé, amelyet egyedi kialakítása miatt a Citroen kupénak titulál. Meglehet, hogy a tervezői bravúrok még nem elegendőek a Renault Mégane elhalványítására, ám a kocsi részletmegoldásaival egyetlen típus sem kelhet versenyre. Egyike ezeknek a műszerfalba csúsztatható ampullával működő, a szellőzőrendszer szerves részét képező illatosító, amelyből háromféle szagot adnak az autóhoz, és további hatból lehet válogatni a kereskedőnél. Különleges a teljes hosszúságú