168óra, 2005. április-június (17. évfolyam, 14-26. szám)

2005-04-14 / 15. szám

Kultúra Semmiben sem nyilvánul meg olyan vilá­gosan az ember jelleme, mint a játékban, írta annak idején Lev Tolsztoj. Művelődés­­történészek szerint a játék célja bizonyos feszültség és öröm érzése, elszakadás a „közönséges élettől.” Ugyanakkor mára átalakult a játékszemlélet: a technika világában már csak igényesebbek keresik a kreatív és közösségi játékokat. PITROLFFY TAMARA írása: Öltönyös apuka három fiát nógatja a Gondolkodó Játékboltban, nézzenek körül. A férfi azt mondja, gyakran jár az üzletbe, nem szereti az otthoni szu­pertechnikát, sokszor úgy kell „kirob­bantani” fiait a videojátékok kábulatá­ból: „Apai kötelességemnek érzem, hogy megmutassam a fiúknak azokat a játékokat, amelyeket nem kell a tévé­hez csatlakoztatni, vagy elemmel haj­tani.” Szerinte egyébként az „intelli­gens játékok” híre nem jut el a gyere­kekhez: egész nap a tévé előtt ülnek, ott pedig nem tanítanak gondolkodni. A férfi mosolyog: aktuárius egy bizto­sítónál, az ügynököknek dobókockával illusztrálja az eladási stratégiát. KOMPUTERJÁTÉK Játékpszichológusok azt mondják, má­ra átalakult a játékszemlélet: bár a komputer ugyanolyan kelléke a tanu­lásnak, mint az olvasókönyv, a játékok elektronizálódásával eltűnik a közös­ségi élmény. A modern játék a „ma­gányra edz”. Tudatos programok a szá­mítógépes szoftverek az egyszemélyes háborúkkal, hódításokkal: arra trení­roznak, ha vétettünk, rontottunk, pró­bálkozzunk újra. A magányos játékrendszerben persze vannak kivételek. „A Monopoly­­bajnokság minden évben nyolcszáz embert mozgat meg” - említi Bajnai Zsolt, a verseny játékvezetője. A vetél­kedőbe főleg családok s nagyobb kol­légiumi csoportok neveznek be. Bajnai úgy véli, nincs még egy olyan játék, amelyből reklám nélkül tízezret adnak el évente: „A Monopoly más, mint a hagyományos dobókockás társas. Itt a kreativitás, a rábeszélőképesség dönt szerencse helyett.” Heller Mária szociológus a nyolcva­nas években a játék elméletét kutatta. Azt mondja, a Kádár-rendszer „maga­sabb szellemi közeg” volt, mint a mos­tani: annak idején például igényes tele­víziós játékok - Lehet egy kérdéssel több?, Ki miben tudós? - is voltak, ma­napság azonban csak licenc vetélke­dőkkel, szavazós játékokkal toboroz­zák a nézőket. Mérő László, az ELTE kísérleti pszichológiai tanszékének docense arra is emlékszik: a szo­cializmusban állami támogatás járt a népnevelő társasjátékokra. A Gazdálkodj okosan! a szocialis­ta eszményt és tervszerűséget min­tázta: vehettünk kis lakást, autót, de ha ügyesek voltunk, még játék mosógépre is futotta. Akadtak, akik nem elégedtek meg a magyar „Szocio­­polyval”, külföldről csempészték a „nagytőkés” Monopolyt, mások meg lemásolták az „illegális játékot.” A nyolcvanas években már megérkez­tek a nyugati világ drága játékikonjai - Moncsicsi, Barbie és Ken baba ki­szorították a Márkivi kisvasutat, az alumíniumból készült technokidet. Logikai, kreatív játék ma már csak elvétve akad. A toplista élén az öt­venéves Scrabble betűjáték és az Activity áll. „Az emberek nem pusztán nyere­ségvágyból kártyáznak, társasoz­­nak vagy lottóznak. Játékosság, versenyszellem, kalandvágy hajtja őket. Mindez ugyan­olyan ösztön, mint a kíván­csiság” - fűzi hozzá a szo­ciológus. Persze a gyerek szempont­jából nem az a lényeges, amit ő tesz a játékkal, hanem amit a játék ővele. Ha felnőtt ját­szik, visszaáll a rend, az lesz NEM GYEREKDOLOG Mit játsz: 42

Next