168óra, 2010. április-június (22. évfolyam, 13-25. szám)
2010-06-17 / 24. szám
Kultúra élcelődött rajta: Mészöly új műfajt teremtett, a „munkaizmust”. Cserba Júlia Mészöly egykori hazai tárlatainak dokumentumaiból arra következtet: utoljára 1938-ban járhatott Magyarországon a festő. Egyik utolsó képe a holokauszt borzalmainak előérzete: asszonyok karon ülő gyerekekkel menetelnek hosszú sorban, a háttérben füstölgő gyárkémény. Hiába menekült vissza Mészöly Franciaországba, 1942-ben Drancybe, a hírhedt gyűjtőtáborba zárták, ahonnan a második világháború alatt hatvanötezer zsidót deportáltak. Mészöly Béla is köztük volt. Nem élte túl az auschwitzi haláltábort. (Művészetét mostanában a hazai magángalériák is fölfedezték, festményeinek egy részét a Nagyházi Galéria kölcsönözte a tárlatra.) Wittmann Zsigmond húsz évvel Mészöly után született, 1909-ben. Szülei elváltak, nagyanyja nevelte. Hogy megéljenek, Wittmann már kamaszként munkát vállalt: modell volt a Képzőművészeti Főiskolán, akrobata a cirkuszban, dolgozott üveggyárban is. Majd 1929-ben bekerült a Mészöly-Munkás Bála: Öreg kapu főiskola híres műhelyébe. Osztályfőnöke Réti István volt, a nagybányai művésztelep egyik alapítója, teoretikusa. Wittmann főiskolai indexe megmaradt: feljegyezték, hogy „izraelita vallása miatt csak egy évet végzett el”. 1930-tól Berlinben tanult festészetet, közben plakátokat tervezett a német antifasiszta mozgalom számára. Hitler hatalomra jutása után áttelepül Párizsba. A Montparnasse-on bérel műtermet, a művészkávéházakban gyorsan összeismerkedik alkotókkal, írókkal, kritikusokkal. Befogadják, és elismerik a bohém, mindig nyughatatlan, kalandkereső magyar festőt. Közös tárlatokon mutatkozik be párizsi művészekkel. Wittman ’36-ban önkéntesnek jelentkezik a francia seregbe, s bár hamarosan leszerelik, harcos hevülete csak erősödik. Megpróbál átszökni ’37-ben Spanyolországba, hogy a köztársaságiakat segítse, de a határnál elfogják, a mirandai internálótáborban tíz hónapig tartják fogva. Szabadulása után feleségével Marseille-be költöznek. Párizsi művész barátai ott mutatják be Lily Pastré grófnőnek, a legendás mecénásnak, aki felkarolja. De Wittmann továbbra is a harctérre vágyik. 1942- ben beáll a Francia Szabad Erőkhöz, előbb Casablancába, aztán Olaszországba, majd a francia Vogézekbe vezénylik, végül zászlóalja ’44-ben Belfortban küzd a németek ellen. Néhány héttel a felszabadulás előtt halálos találat éri. Harmincöt éves. Fiatalkori műveinek egy része a háború alatt odaveszett párizsi műtermében. De Cserba Júlia szerint ami megmaradt, akár az önarcképe, akár az internálótáborban készült festményei azt mutatják: Wittmann Zsigmond rendkívül tehetséges volt, nagy jövő előtt állt. Saját nyelvére „fordította le” a korizmusait. A párizsi zsidó múzeum és francia magángyűjtők kölcsönözték műveit a Páva utcai kiállításra. Bán Kiss Edit - eredetileg Roth Edit - pesti nagypolgári zsidó családban született 1905-ben. Apja neves ügyvéd volt. Edit előbb szintén Réti Istvánnál tanult a Képzőművészeti Főiskolán, majd 1926-tól a düsseldorfi művészeti akadémián. Két év után tért vissza Budapestre, s került kapcsolatba a Szocialista Képzőművészek Csoportjával, amely a Szociáldemokrata Párt keretei között működött. Festett, szobrászkodott, ám nem tudott megélni a művészetből. Titkárnő lett a Hitel Bank igazgatójánál, Kiss Sándornál, akihez később feleségül ment. Wittmann Zsigmond: Gitáros