168óra, 2016. július-szeptember (28. évfolyam, 27-39. szám)
2016-07-14 / 28. szám
EMLÉKESŐ KR SZŰCS Julianna Hogy mitől lesz valami hiteles, sikeres és más rejtély. Itt van például Chiharu Shiota. Oszakában született, ausztrál és német egyetemeken tanult, Berlinben él, Kaliforniában tanít, rengeteg helyen kiállít. Tavaly a Velencei Biennálé japán pavilonjában. Eddig semmi különös. Teszi azt, amit a világművészet szcénája valamennyi szorgalmas művész számára előír, már amennyiben hangos karrierre vágynak. Ugye látták a Szex és New Yorkot? Közhelyekre fogékony fantáziánkban ilyen alak a filmbéli Alexander Petrovsky. Munkamániás, önző, hideg. Előny, ha magánéletét alacsony hőfokra állított sütőből húzza elő, és kurátora, mint a szurikáta, körkörösen figyel, gyanakszik, ha kell, iramodik. Ezzel szemben Chiharu Shiota — a szentendrei Kmetty Múzeumban vetített videó tanúsága szerint - híján van a sztárképzőművész képzeletben konstruált valamennyi toposzának. Szerény, gátlásos, kicsit molett és nagyon érzelmes. Olyan evidens ismeretekkel lát el, mint egy tanító néni. Azt mondja például, hogy „a térinstalláció a közönséget is bevonja”. Máskor úgy beszél, mintha pszichológiai szakrendelésen ülne: „Nekem problémát jelent a sík.” Utóbbi persze nehezen hihető, ha a pöttöm galéria kiállítótermének tíz „bilaterális szituációt”, magyarul párkapcsolatot ábrázoló fekete és színes olajkrétával, továbbá fonállal megoldott papírmunkáját figyeljük. Túl erős az a drámai aura, amely a Vonszolás, az Ölelés, a Narancssárga ruha szereplőit körülveszi ahhoz, hogy „a probléma” valódi szakmai gondról árulkodhatna. Ez a Shiota tud valamit az életről. A tanítónéni-figura, a pszichotikus páciensmaszk inkább szerepjáték. A rajzok arasznyi figurái ugyanis magányra ítélve bele vannak vetve a világba. Az egyiket a másiktól elválasztja a madáchi mondhatatlan űr, és a szó szoros értelemben saját árnyékukat ugorják át akkor, amikor vörös, olykor fekete cérnával slingelt hurkok által remélnek maguk között kontaktust teremteni. Mint látható, a kapcsolatfelvételnek ez a módja sikertelen. A találkozások megtörténtek, a beszédhelyzetek létre-