168óra, 2018. április-június (30. évfolyam, 14-26. szám)

2018-06-14 / 24. szám

Különbségek Viszontválasz Pók Attila és Stark Tamás cikkére Megtisztelő Pók Attila és Stark Tamás kollégáim cikkem ■ 1 * iránt tanúsított figyelme. A megtiszteltetés ténye azonban nem kell hogy elhomályosítsa a köztünk lévő nézetkülönbségeket. Vitapartnereim írása nyomán én a következő pontokban foglalom össze felfogásunk eltéréseit. 1. Megítélésem szerint a Pók-Stark-szerzőpáros nincs tisztában azzal, hogy mi a különbség a történettudomány és az emlékezetpolitika között. (Ezért használnak ilyen kifejezéseket, mint hogy „történészi és emlékezet­politikai tisztázás”.) Szeretném röviden jelezni a különbségeket. A történettudomány általában törekszik egy-egy folyamat vagy jelenség árnyalt elemzésére - noha Hayden White előtt csak sejtettük, azóta érvel­­ten tudjuk, hogy itt is meghatározó a konstrukciók és a narratívák jelenléte. Az emlékezetpolitika ettől lételméleti­leg különbözik: a társadalom tagjai számára különféle, a múltra vonatkozó, de az adott jelenben is hatni ké­pes leegyszerűsített üzenetekkel dolgozik. Egy általában rövid, egyértelmű, narratívát sugalló konstrukciót kíván - nem feltétlenül írott formában - a befogadóhoz eljuttatni. A két szféra - éppenhogy eltérő funkciójuk és lételméleti különbségeik alapján - nem mosható össze. Én Emlékezetpolitikai hiány című írásomban nem a Horthy- és a Rákosi­­rendszer különbségeivel foglalkoztam, hanem azzal, hogy a társadalom zsidó és nem zsidó részének különféle rendszerekben szerzett családi élményanyaga mentén hogyan lehet kiszabadítani a magyar holokauszt­­emlékezetet gettószerű beszorítottságából. Úgy találtam, hogy a zsidók magyar állami vegzálása és a honi sztálinizmus által teremtett élmény­anyag között van akkora azonosság, ami mindkét fél részéről közös érzé­kenységeket teremthet, és így az eredetileg eltérő csoportokra vonatkozó kollektív bűnösség hatalmi gyakorlatát mindenki számára érzékelhetővé teszi. Két eltérő narratíva helyett egy közös, de két ágra bomló, egymással összefüggő elbeszélésben gondolkodtam, gondolkodom. Ha kollégáim az emlékezetpolitika hitelességét úgy képzelik el, misze­rint nincs folyamatosság a két rendszerhez kötődő állami diszkrimináció között, akkor tagadják azt, hogy faji alapon éppolyan diszkriminációs mechanizmust lehetett működtetni, mint az osztályharc jogcíme alapján. Pedig megszámlálhatatlan élettörténet bizo­nyítja azt, hogy ez a folyamatosság létezett, legfeljebb az artikulációs keretrendszer kü­lönbözött. Ha a kollégáim úgy gondolják, hogy az em­lékezetpolitikánál a legfontosabb kérdés „a társadalom különböző helyzetű és érde­kű csoportjainak viszonya az állam diszkri­minációs politikájához", akkor összekeverik az egykorú viszonyokra vonatkozó történeti elemzés és az utólagosan működő emléke­zetpolitika fogalmát. Tehát elméletileg jár­ Miután nem a magyar állam kezdeményezte a zsidók megsemmisítését, viszont készséges partnere volt a náci német szándéknak, ezért nekünk inkább azzal van dolgunk, ami a magyar felelősséget érinti­­nak rossz úton, következőleg gyakorlatilag is eltévednek. Engedtessék meg egy példa. A magyar függetlenségi emlékezetpolitikában egy sorba illeszkedik II. Rákóczi Ferenc és Kos­suth Lajos, noha egy valamennyire is árnyalt történeti elemzés soha nem mosná össze kettő­jüket. Hogyan is lehetne összekeverni a neme­si nemzet privilégiumőrző törekvéseit a polgári szabadság jogegyenlősítő intencióját megfogal­mazó modern nemzetfogalom kívánalmaival? Ahogy történetileg helyes különbséget tenni Rá­kóczi és Kossuth között, úgy emlékezetpolitikai­­lag ez nem feltétlenül indokolt, hiszen mindket­ten az adott magyar nemzet önrendelkezéséért léptek fel. 2. Úgy gondolják, míg egyfelől lehet vitatkozni azon, hogy „az állami antiszemitizmus történeti­leg mennyiben járult hozzá a holokauszthoz" ad­dig „emlékezetpolitikai szempontból az antisze­mitizmus és a holokauszt szétválaszthatatlan”. Már eredeti cikkemben is felhívtam a figyel­met rá, de most megismétlem: nem minden ál­lami antiszemitizmusból következett holokauszt. A cári Oroszországban például erőteljes állami diszkrimináció volt a zsidókkal szemben, s ebből időnként a hatóságok által tolerált pogromok alakultak ki, de nem következett be holokauszt. Tehát az állami antiszemitizmus és a holokauszt között nincs feltétlen kauzális összefüggés. In­kább azt mondanám, hogy ahol van ál­lami antiszemitizmus, ott fokozottan fennáll a zsidók kiirtásának veszélye. Ez a lehetőség eleddig csak a náci Németor­szág által uralt területeken valósult meg - a holokauszt részben ettől egyedi. Mindazonáltal - mint eredeti írásom­ban ugyancsak jeleztem - nem biztos, hogy egy magyar holokausztmegemlé­­kezési logikának minden tekintetben követnie kellene a német modellt. Mi­után nem a magyar állam kezdeményez- Gerő András 4 8 2018. június 14.

Next