2000, 2019 (31. évfolyam) november

Kemény Krisztián: Petőfi, a „Király"

karingói is érthetőek, amíg Petőfi Sándorrá nem változik. 1848-ban már beérkezett ember, élethivatását megtaláló, ismert költő; anyagilag is megáll a maga lábán; magánélete is rendeződött, boldog fiatal feleségé­vel. És persze radikális, forradalmi nézeteinek megfelelő közegben: a pesti Ellenzéki Körben, illetve a Pil­vax kávéházban forog. Aztán felvir­radt a nagy nap, 1848. március 15-e, ahol a költőt valóban vezérszerep­ben találjuk. Petőfinek jelentős ré­sze van a nap eseményeiben, a pesti forradalom sikerében, és teljes jog­gal érezhette úgy, hogy pályájának a csúcsára érkezett. Ahogy írja is 15-dik március, 1848 című versében: Egy ilyen nap vezérsége­t díjazva van az élet... Napóleon dicsősége, Te veled sem cserélek! Ám a csúcsról, ha nem vigyáz az ember, már csak egy irányba vezet­het az út: lefelé. És noha korábban még józanul azt írta a naplójába: „Én csak arra vagyok hivatva, hogy az első lökést tegyem...", a nagy diadal után a költővel szemlátomást elszaladt az a bizonyos páratlan ujjú patás. Ennek a nyomai már a fenti versben is meg­találhatók: minden érdemet csak a pesti ifjúságnak, és persze magának tulajdonított, amely ugyebár 24 óra alatt megindította a „magyar sors” száz éve kátyúba ragadt szekerét... Ennek igazságáról csak annyit, hogy a reformkor két évtizedes előkészí­tői munkáját nem lehetett megspó­rolni: kellett ennyi idő, hogy a nagy jelszavak és gondolatok az emberek jelentős része szívében-lelkében ki­csírázzanak, illetve anyagilag is meg­erősödjön az ország a rá váró nagy erőpróbára. Maga a pesti forradalom is a pozsonyi országgyűlés Kossuth Lajos vezette ellenzéke inspirálásá­­ra, annak támogatására szervezett akcióból nőtt ki, noha továbbfej­lesztésében, illetve a pillanat meg­ragadásában a pesti ifjúság szerepe valóban megkérdőjelezhetetlen. Másrészt: a m. kir. Helytartótanács, illetve a cs. kir. budai főhadparancs­­nokság épp elegendő katonai erővel (kb. 7000-8000 fő és a cs. kir. 5. tü­zérezred lövegparkja) rendelkezett ahhoz, hogy a már március 14-én tudott „ribilliót” a következő nap csírájában elfojtsa, így hiába érezte azt az ifjúság „és ki állott volna ellen?”, hamar megtanultak volna futni a jó fiúk a macskaköveken, ha a cs. kir. hatóságok bevetik a katonaságot.­ Azonban a március 13-i bécsi forra­dalom, illetve a régi vezetés bukása elbizonytalanította a helyi cs. kir. apparátust, így ugyan 14-én arra uta­sította a városi hatóságokat, hogy az esetleges rendzavarások ellen eré­lyesen, ugyanakkor „ildomos és előre­látó vigyázattal” lépjenek fel, de a ka­tonaság bevetésétől (hacsak azokat, illetve az állami épületeket nem éri 38­0 2000

Next