2000, 2019 (31. évfolyam) november
Kemény Krisztián: Petőfi, a „Király"
Kemény Krisztián Petőfi, a „Király" AVAGY MIT NEM SZERETEK A '48-AS PETŐFI SÁNDORBAN Bevezetés A kérdésfelvetés egy kicsit magyarázatra szorul, hiszen Petőfivel, a zseniális költővel, a magyar irodalmi nyelv egyik megújítójával semmi bajom, sőt, nagyon szeretem a verseit. Úgyszintén „elvágyok” Petőfivel, a radikális ifjú forradalmárral is, noha nézeteivel nem mindig értek egyet, de tisztelem a választását. De igenis bajom van Petőfivel, az emberrel, a „politikussal”, illetve a katonával is. Mert e kettő (három) szerepében a költő szerintem már korántsem nyújtott olyan teljesítményt, amely megsüvegelendő lenne; sőt. Ennek ellenére végig 1848-1849-ben nagy hangon ítélt meg másokat, a nyilvánosság előtt kifigurázta őket, míg a vele kapcsolatos, jogos észrevételeket vérig sértődve utasította viszsza; legtöbbször holmi „niemandnak” titulálva a bírálót. A korábbi irodalomtörténet meg jobbára szépen „felült” Petőfinek, és a hálátlan közvéleményt, illetve a kortársakat kárhoztatta azért a valóban méltatlan helyzetért, amelybe a költő 1849 nyarán került; sőt, lényegében a segesvári csatamezőn elszenvedett hősi haláláért is. Pedig szerintem Petőfi sanyarú sorsáért csak egyvalaki felelős: saját maga. De az önkritika (ahogy általában a zseniknél ez megszokott) alighanem teljesen hiányzott belőle. Ám ez még nem indokolja, hogy az utókor is rá, mint valami „érinthetetlen idolra” tekintsen. Ha ugyanazzal a szigorú mércével mérjük a költőt mi is, mint amivel ő mért másokat, bizony, érdekes eredményekre juthatunk. A fordulópont: 1848. március 15. Petőfi 1848 előtti pályájával nincs semmi gond. Az útkeresés problémái teljesen természetesek fiatal korban, így Petrovics Sándor kacs 2000 Ą 37