2000, 1989 (1.évfolyam) június
Csalog Zsolt: Emlékezés egy temetésre
Emlékezés egy temetésre* CSALOG ZSOLT : Atizenkilencszáznegyvenkilencig, a letartóztatásom előtti időkben Nagy Imrével csak egészen laza kapcsolatban voltam, inkább csak hivatalos érintkezésben. Tartalmas, meleg nexus csak akkor kezdett szövődni köztünk - de akkor sem velem, hanem a feleségemmel! -, amikor engem letartóztattak. Amikor kialakult Ági körül a teljes zárlat. Amikor egyszerre senki nem állt vele szóba. Amikor a „legjobb barátok", ha meglátták Ágit a buszon, leszálltak, ha szembejött az utcán, elfordultak, átmentek a másik oldalra. NEM KÖSZÖNTEK VISSZA Áginak! Akkor, talán egy héttel az eltűnésem után, váratlanul betoppant a lakásunkra Nagy Imre. Ott lakott a szomszédban, három házzal feljebb egyszerűen csak átjött, benyitott. - Semmi - azt mondja -, csak épp átugrottam. Sétálni indulok, szokásomhoz híven, nem tart velem? Csak lemegyünk a Pasaréti úton, és iszunk valahol egy kávét. Jöjjön! - De hát Nagy elvtárs - azt mondja Ági -, hát tudja biztosan, hogy Gyurit ! - De MAGÁT nem vitték el! Na, menjünk! Amikor pedig tényleg semmiféle előzmény nem kötelezte erre a gesztusra! És attól kezdve hetente, kéthetente, de legalább havonta egyszer megjelent csak egy sétára! Hallatlanul szép dolog volt ez, és páratlanul nagy dolog. Pláne egy „moszkovitától"! Aztán, amikor kiszabadultam, megint átjött hozzánk. És attól kezdve hetenként legalább egyszer együtt sétáltunk. Amikor meg beteg volt, vagy állítólag beteg volt, én mentem át hozzá beszélgetni. Nagyon érdekelte a külpolitika. Ezekben az időkben is megkapta a miniszterelnökségi bizalmas jelentéseket, amelyekben nagyon jó sajtószemle volt, de ha akart, hozzájutott angol és francia lapokhoz is. És sok mindent elolvasott, és minden külpolitikai vonatkozású olvasmányát meg akarta beszélni velem. Az érdeklődésének legfőbb célpontja akkor éppen India volt, „az indiai kísérlet". Hogy miképpen lehet Indiában egyidejűleg pótolni a kapitalista fejlődés kiesését, és lerakni egy szocializmus alapjait, mindezt egy nyugati mintájú demokrácia talaján állva - tehát hogy hogyan lehet EGYSZERRE kapitalizmust és szocializmust építeni, ez izgatta Nagy Imrét. Úgy érezte, hogy ez a huszadik század második felének legjelentősebb történelmi vállalkozása. Még miniszterelnök korában megismerkedett Krishna Menonnal, az indiai követtel, és végtelenül sokra becsülte, okos és bátor embernek tartotta, aki pontosan tisztában van a kísérlet hallatlan nehézségeivel, de vállalja a kockázatot, mert tudja, hogy nincs más értelmes lehetőség. És Nagy Imre világviszonylatban is helyesnek tartotta Menonék elgondolásait. Meg volt győződve róla, hogy a Szovjetunióban is az okozta a torzulásokat, hogy az oroszok ÁT AKARTÁK UGRANI a kapitalista fejlődést - ezt nem lehet csinálni! És ez nálunk sem fog menni! Nem fog menni például a mezőgazdaságban a kollektivizálás útján - és ehhez a témához már kitűnően értett Nagy Imre. Ő a szabad kisparaszti üzemekre szerette volna építeni a mezőgazdaságot. Mindig azt mondta, hogy ő egy vén buharinista - ezt persze baráti körben hangoztatta csak. Nálunk akkoriban halk hangon meg lehetett már kockáztatni egy ilyen vallomást, de bizony ugyanez a Szovjetunióban még akkor is azonnali fejvesztéssel járt volna. Én Indiához persze nem sokat értettem, ebben a témában az Öreg volt artanarom. Meg a honi gazdaságpolitika tárgyában is. Engem leginkább a magyar külpolitika érdekelt volna - csakhogy addigra már TÉNYLEG ott tartottunk, hogy magyar külpolitika nem létezett. Amit én nem értettem. És az Öreg értette, hogy én miért nem értem! Mert ő is jól tudta, hogy LÉTEZHETNE egy viszonylagosan önálló magyar külpolitika! Pontosan tudta, hogy az oroszok nem avatkoznának bele minden apró ügyecskébe, de különösen nem Hruscsov új garnitúrája! Lehet persze, hogy aztán odacsapnának, amint valami nem tetszik nekik - UTÓLAG! De előre NEM! Nagy Imre világosan látta, hogy ez a helyzet elég előnyös játéklehetőséget biztosítana nekünk - ha akarnánk élni vele. És hogy tragédia, hogy ezt a lehetőséget nem is próbáljuk kihasználni! Nem szerette Rákosit, nagyon nem szerette. De azt hiszem, egyik moszkovitát sem szerette. Egészen másfajta embereket szeretett Nagy Imre. Losonczyt szerette. Meg Vásárhelyi Miklóst szerette. Azt hiszem, Vásárhelyi volt a kedvence, „Mikulás", így hívta. Meg volt egy győri fiú, Szigeti Attila, tanítványa, nagy tudású agrárszakember, akkoriban épp egy állami gazdaság igazgatója, de gyakran *Heltai György az 1956-os Nagy Imre-kormány külügyminiszter-helyettese volt; jelenleg az Egyesült Államokban él, egyetemi tanár Charlestonban. Visszaemlékezéseit 1983-ban vettem magnetofonszalagra. Cs. Zs. 2 CSALOG ZSOLT