2000, 1989 (1.évfolyam) október

Lengyel László: Délidőn

2000 és revizionista kommunista mártírtársait vérzi fel, hanem kisvárosok és falvak halottait, megkínzottjait és megalá­zottjait. Mosonmagyaróvári és salgótarjáni, vagy éppen budaörsi és egri sortüzek halottait, sebesültjeit bugyogja fel az emlékezet.) 1987 az erjedés éve. Az írók már érzik, hogy a mozdulatlannak látszó vidék ébred álmából s nyúj­tózik, de program nélkül bizonytalanok, hogy mivel is álljanak e vidék elébe. Ezért 1987 elejétől folyamatosan tárgyalnak a demokratikus ellenzékkel, az 1956-osokkal, a reformközgazdászokkal egy második, közös programot adó Monor előkészítésén, és kapcsolatot tartanak az MSZMP alakuló reformszárnyával. 1987 júniusa határ­pont. Kádár János megrendül, Grósz Károly érkezik mi­niszterelnökként és Pozsgay Imre 86 novemberétől tartó veszélyeztetett helyzete javul, mind a régi kádáristák, mind Grósz csapata kénytelen számolni vele. Ugyanakkor a Beszélő-csoport a tárgyalások alatt, előzetes értesítés nélkül kiad egy kész programot - a Társadalmi szerződést -, amely okot és ürügyet ad a monori tárgyalások megszakítására a népi csoport részéről. * A monori tárgyalások megszakadá­sát szeptember elejéig titkolni lehet, ekkor még valamennyi csoport képviselői aláírják a parlamenti képviselőknek szóló nyílt levelet.** Lakitelken az MSZMP reformszárnyának képviselői a programadók - Pozsgay Imre, Bihari Mihály, Gombár Csaba de az itt megalakult MDF egyáltalán nem MSZMP-szatellita. *** A közönség udvarias távolságtartással figyelte az előadó­kat, a kiadott Nyilatkozat pedig nem tükrözte az MSZMP­reformerek véleményét. Az MDF vezetése ezt pontosan tudta is és azon igyekezett, hogy a mozgalmat sikeresen tartsa egyenlő távolságra (vagy közelségre) mind az MSZMP radikálisaitól, mind a demokratikus ellenzéktől. Az alsóközéposztály helyzetében élő városi és kisvárosi pedagógusokhoz, mérnökökhöz, tisztviselőkhöz a kapcso­latot a Jurta Színház jól kitalált fórumai jelentették. E fórumok sokarcúsága immár nemcsak az elit értelmiség képzeletét mozgatta meg, hanem a vidék értelmiségét is. Mivel a Szabad Kezdeményezések Hálózata - a demokra­tikus ellenzék, a reformközgazdászok, a zöldek, az 56-osok - és a FIDESZ csak 1988 tavaszutájára tudtak létrejönni, az MSZMP reformereinek pedig nem akadt fóruma, ezért 1987 októberétől 1988 j­úniusáig a Demokrata Fórum szinte minden kritikus erőt maga mellé állított. A dugig telt Jurta Színház, akár korábban Lakitelek, a szabadság mámorító érzetét adta az alkukba, a mikroelnyomásokba és megaláz­tatásokba kényszerült városi és kisvárosi értelmiségnek. És ebben a fél évben először tapasztalhatta meg egy alulról jövő mozgalom az erejét. Első ízben történt - ami azóta szinte mindennapossá vált -, hogy az MSZMP és a kor­mány egy fontos kérdésben visszavonult: 1988 januárjában Szűrös Mátyás kijelentette, hogy Magyarország a jövőben fel fog lépni a határon kívüli magyarok sérelmeinek ügyé­ben. Az MSZMP-nek ez a fordulata igazolni látszott az MDF politikáját: külső nyomással rá kell venni a hatalmat állami felelősségének gyakorlására. És az MSZMP még mártírokat is szállított, amikor kizárta azon értelmiségi tagjait­­ áprilisban akik kapcsolatban álltak az MDF-fel. De ebbe a felfelé ívelő szakaszba tartozik, hogy a tavaszi miskolci és kiskunmajsai fórumokkal az MDF megvetette a lábát vidéken, az egyetlen valóban országos mozgalommá vált. Az MSZMP-fordulat koronája az 1988 júniusi Erdély­tüntetés hatalmas MDF-sikere. Ha 1988 nyarán a Demok­rata Fórum képes lett volna egy elfogadható színvonalú politikai és gazdasági program kidolgoztatására, és azt előterjesztik ősszel a második Lakiteleken, akkor az MDF az MSZMP mellett az egyetlen kormányzóképes politikai erővé vált volna. De az MDF vezetése adós maradt a programmal. Az MDF kezdeményezői nem látták világo­san a Kádár-rendszer válságának okait. Azt valamennyi ellenzéki és félellenzéki erőnek be kell ismernie, hogy a rendszer önmagát morzsolta fel, és nem az ellenzék kemény csapásaitól hullott darabjaira. De miért éppen most követ­kezett be az összeomlás? Az nem lehet magyarázat, hogy egy negyven évig erkölcstelenül és diktatórikusan működő mechanizmus egyszerre nem bírja tovább. Az MDF mind­máig adós a válasszal: mitől bírta eddig a Kádár-rendszer, és miért vált jelentősebb tömegmozgalom hatása nélkül bukott rezsimmé? A központi felhajtóerő - az erdélyi magyarság helyzete - az aradi Grósz-Ceausescu találkozó­val elapadt. Hiába ítélte el az MDF a kormányt és a kor­mányfőt, mindenkinek be kellett látnia, hogy amíg Ceau­sescu van hatalmon Romániában, addig az állapotok elíté­lésén túl alig lehet valamit gyakorlatilag tenni. És a magyar középosztály lelkiismeretét lehet ideig-óráig Erdélyhez láncolni, de kínzó kérdésük mégsem az, hogy mi lesz Kolozsváron vagy Kisbaconban, hanem hogy mi lesz ve­lünk Miskolcon vagy Kiskunmajsán. 1988 második felében *Nehéz ítélkezni az akkor történtekről, melyeknek személyes tanúja voltam. A népi csoport sérelmezte, hogy a Beszélő kész helyzet elé állította őket. Monoron nem tehetnének mást, mint vagy elfogadják némi kritikával a Társadalmi szerződést, vagy úgy, ahogy van, elvetik. Önálló programra sem idejük, sem szellemi erejük nem volt. Azt érezték, hogy így alárendelt szerepbe kerül­nek, a demokratikus ellenzék megkaparintja nemcsak Monor irányítását, de átveszi az ő tömegeiket is. A demokratikus ellenzék azzal védekezett, hogy az előzetes értesítés leleplezhette volna a TSZ nyomdai előállítását, tartalmilag pedig nem programról, hanem olyan vitatézisekről van szó, amelyek Monoron megvitat­hatók. A Beszélő-csoport magatartása is érthető, mert az 1985-ös találkozó óta nem tudott előbbre lépni, nem volt olyan ellenzéki program, amelyre a megmozduló ország reagálhatott volna. A közgazdászok által készített független Fordulat és reform olyan kihívás volt, amelyre válaszolni kellett. A szakításban mindkét fél hibás volt, de úgy lehet, hogy e szakítás már korábban érett. A tárgyalások a ki nem beszélt sérelmek és a gyanakvás légkörében folytak, és nem volt jelen az a Donáth Ferenc, akinek megfellebbezhetetlen tekintélye volt valamennyi asztalnál ülő szemében. **100 értelmiségi nyílt levele az országgyűlési képviselőkhöz. 1987. szeptember ***Az MDF kezdeményezői Pozsgay Imre baráti vonzáskörébe tartoztak. Összekötötte őket az aczéli kultúrpolitikával szembeni kritikus viszony és az erős nemzeti, függetlenségi érzés. De mint az MDF fejlődése mutatta, a kezdeményezők kezdettől fogva nem osztották Pozsgay vagy Bihari liberális szocializmusának elveit. Pozsgay meghívása Lakitelekre arra szolgált, hogy az MDF a polgárjogi ellenzék és az uralkodó MSZMP között elfogadott közbülső helyzetbe jusson. Pozsgaynak pedig arra szolgált, hogy a Hazafias Népfront korábban kialakított, ugyancsak előnyös közbülső helyzetét megtartsa. Mindkét fél középre tartott az ortodox kádárista vezetés és a radikális ellenzék között. Lakitelek­kel a felek csak nyertek. 3 DELELŐN

Next