2000, 1989 (1.évfolyam) november
Lengyel László: Ötórai teán
= ==== 2000 hatalommal, vagy velünk?", háttérbe tolta a mozgalmár mártíromságot, és előtérbe állította a „független szellemek egyenrangú együttműködését".* A demokratikus ellenzék a Kis János meghatározta harmadik irányba fordult, hosszabb távra rendezkedett be, céljául egy lassabb demokratikus építést tűzve ki, autonóm szervezetek létrehozásával. Ennek a türelmes politikának vált részben eredményévé a Bibó Emlékkönyv, amely első ízben törte át a falat a kiszorított ellenzék és az állásban lévő szakmai tekintélyek között. És igazolta ezt a politikát az 1985-ös monori találkozó is, ahol először találkozhattak a népi írók a reformközgazdászokkal, először hallathatták szélesebb körben hangjukat az 56-osok, és először vált lehetségessé a demokratikus ellenzék szabad megnyilvánulása. Viszont a Monor utáni időszakban az ellenzék saját akciókban visszaesett, a nyilvános drámák a többi csoportosulás körül zajlottak.** A második Monor előkészítésének időszakában a demokratikus ellenzék lépéshátrányát a Társadalmi szerződés kiadásával egyenlítette ki. A Társadalmi szerződés óvatos politikai megfogalmazásai nagyobb visszhangot keltettek a párt és az állami apparátusokban, mint a társadalomban, vagy magában az ellenzékben.*** Az 1987-es lakiteleki találkozó a demokratikus ellenzék nélkül zajlott le.**** Ennek hatására az ellenzék komoly esélyt látott arra, hogy egy olyan politikai szituáció alakulhat ki, amelyben a grószi pártcentrum hozzájárulásával a párt reformerei együttműködésre lépnek a népi írók MDF-jével, és az ellenzéket, mint nem kívánatos szélsőséget végleg kiszorítják a politikai élet színpadáról. Jogos volt-e a félelem? Volt-e erre valóságos esély? Akkor is ez volt, ma is az a véleményem, hogy a félelemre nem volt ok, a fenti megegyezés nem jöhetett létre. A megriadás arra vallott, hogy az ellenzék nem ismerte eléggé sem Pozsgayt, sem az akkor mellette álló liberális szocialistákat, reformkommunistákat, akiknek nem lehetett tartósan közös útjuk Grósz Károllyal, s akik program szerint közelebb álltak a Társadalmi szerző**** Máig nem világos, hogy Pozsgay Imre részvételének az volt-e a feltétele, hogy az ellenzék vezetőit nem hívják meg, vagy visszavágás volt a Társadalmi szerződés bejelentés nélküli megjelentetéséért, avagy antiszemita íze volt a meghívások elmaradásának. A szervezők ugyanakkor elhívtak több, az ellenzékhez közelálló személyiséget, akik többsége szolidaritásból nem vett részt a találkozón, déshez, mint az MDF akkori megfogalmazásaihoz. Ezt a reformkommunisták - Pozsgayt is beleértve - Lakiteleken át is érezték. Másrészt a népi tábor sem akart szakítást az általa becsült és félt demokratikus ellenzékkel, csak megpróbált önállósodni, új intézményes utakon járni, és a reformkommunisták segítségével belavírozni a nyilvánosság csatornáiba. A demokratikus ellenzék Lakitelek hatására egy kissé fejét vesztette. Úgy érezték, hogy az 1982 óta folytatott kiegyezéses program elbukott, és visszakerülhetnek a korábbi elszigetelt állapotok közé. Az MDF a kiátkozás és a vele való megegyezés között ingadozott. A véres vitákban ekkor született egy olyan Hálózat ötlete, amely nemcsak a „megmaradt" monori csoportokat, hanem újabb demokratikus szerveződéseket - zöldeket, fiatal czakkollégistákat, független munkásokat, újságírókat -'s magába ölelne. A Hálózat ingadozott a valamennyi demokratikus szerveződést átfogó laza népfront, egy bázisdemokrata szövetség és egy program alapján működő pártmozgalom között. A legelső eshetőséget kizárta az MDF kívülmaradása. A harmadik lehetőséget pedig a program hiánya, illetve az a félelem, hogy a „kemény" mozgalom a demokratikus ellenzékre fog szorítkozni. Végül a tárgyalgatások, a bázisdemokráciából következő lassúság eredményeként a Hálózat csak 1988 tavaszán kezdett laza szövetségként működni, amikor már a Demokrata Fórum szinte teljesen elfoglalta a politikai viták számára nyújtott terepet. Az arculatát kereső bázisdemokrata szerveződéshez a tömegek éppúgy hiányoztak, mint az irányító program és a kifejeződés formája. Az ellenzék első vonalbeli vezetői közül többen külföldre utaztak. A reformközgazdászokat megosztotta a Grósz-Medgyessy kormányzattal szembeni eltérő megítélés (egyesek élesen bírálták, mások támogató tanácsadóivá váltak). Az újságírók megalakították a Nyilvánosság Klubot, a fiatal szakkollégisták kiharcolták az önálló Fideszt, saját úton jártak a nagymarosi harcban a zöldek. A Hálózat képtelen volt betölteni a koordinátor szerepet, így 1988 őszén, bár vívódások után, de a demokratikus ellenzék véget vetett a Hálózatnak, és megalapította a Szabad Demokraták Szövetségét. Ez a párt a demokratikus ellenzék legális programpártja. Az JSz SZDSZ erősen magán viseli megalakulásának gyötrelmeit. Az egyik születési rendellenesség talán a koraszülésnek tulajdonítható. Bár a Hálózat valóban nehézkesen működött, de az eltelt fél év még nem bizonyíthatta be a mozgalom valamennyi támogatója előtt, hogy szükség van a gyorsított párttá alakulásra. Sokan sérelmezték azt a formát, amellyel az átmenet megtörtént. Ennél is nagyobb gondot okoz, hogy az SZDSZ megalakítói nyilvánosan meghirdették a „visszatérést" a demokratikus ellenzékhez, vagyis a Hálózatot utólagosan az ellenzék legális fedőszervének minősítették. Ebből következett olyan emberek eltávolodása, akik egy Hálózat jellegű szabad koordinációban szívesen részt vettek, magát a demokratikus ellenzéket azonban nem vállalták. De ami fontosabb, hogy a legalitásra jutó demokratikus ellenzék csapata nem a politikai osztódást, saját ellen-— * A fordulat kezdete Kis János cikke a Beszélő 1982.4. számában: Gondolatok a közeljövőről. Ezt nemcsak másfél éves vita, hanem a következő számban egy programcsomag is követte: Hogyan keressünk kiutat a válságból? ** A Tiszatáj és az írószövetség ügyei a népi írók körül fodrozódtak, és a Halom Monor miatt Csurka Istvánt ítélte hallgatásra. Az 1956 JS emlékkonferencia főként az 56-osok sikere. A reformközgazdászok Fordulat és reformja pedig jelentősen növelte e csoport tekintélyét. Az ellenzék egyetlen nagyobb sikerű akciót könyvelhetett el, egy közös nemzetközi ellenzéki nyilatkozatot 1956 kérdésében. *** Az MSZMP alkotmányos főhatalmának elismerése és a lemondás a többpártrendszer követeléséről, a jogállamiság fokozatos közelítése, a magyar szövetségi kapcsolatok szempontjainak figyelembe vétele tárgyalópartneri türelmet mutatott. A „Kádárnak mennie kell" felszólítás pedig inkább erősítette az új pártelitet, mint gyengítette, hiszen sem Grósz, sem Pozsgay nem kívánt azonosulni Kádárral. 3 ÖTÓRAI TEÁN