2000, 1989 (1.évfolyam) november
Lengyel László: Ötórai teán
Ötórai teán LENGYEL LÁSZLÓ H. ha van olyan párt, amely szellemileg érett a hatalomra, a Szabad Demokraták Szövetsége az. És e pártnak sem valóságos társadalmi, sem választói esélye nincs a magyar politikai élet vezetésére. Három kormányra való szakértőt lehetne kiállítani a pártból. Mégsem valószínű, hogy a választók e szakértőket kívánnák.* Az SZDSZ kemény programpárt, sőt, szakértői véleményekkel leginkább dokumentált politikai mozgalom. De sem a jól fogalmazott program, sem az értékes szakértői megállapítások nem hatoltak át azon az üvegbúrán, amely a szabaddemokratákat körülveszi. Nem tudtak megszabadítani attól az érzéstől, hogy egy olyan társasághoz megyünk látogatóba ötórai teára, akik között nem fogunk tudni megszólalni, félünk, hogy szürcsölünk és szétmorzsázzuk a teasüteményt. Ezerszer okosabbak nálunk. Az SZDSZ a tábornokok és a vezérkariak pártja, nem a csapattiszteké, a tiszteseké és a bakáké. Közismert, hogy az SZDSZ a demokratikus ellenzék másfél évtized alatt összeszokott és összekényszerített csapatából jött létre. Egyszer majd megírja egy független kívülálló - számtalan résztvevői memoár után - a demokratikus ellenzék történetét. Egy ilyen igényes dokumentum elébe nem merek vágni, így csak a 80-as évek rövid, elnagyolt vázlatára vállalkozom. Az 1980-81 -es lengyel események, de különösen a szükségállapot bevezetéseután a magyar ellenzék válságba került. A korábban követett példamutató emberjogi stratégia követhetetlennek bizonyult. Az út háromfelé ágazott. Mindazok, akik a lengyel válságból azt a következtetést vonták le, hogy egy szovjet típusú társadalom diktatúráját csak személyes akciókkal, a társadalomnak saját jogaira ébresztésével lehet hatékonyan ellensúlyozni, egyfajta militáns ellenzéki mozgalomban gondolkodtak. Ez folytatása a 70-es éveknek, csak éppen a lengyel tapasztalatok feldolgozásával. Akció és reakció mindaddig, amíg a hatalom teljesen leveti álcáját, és a magyar társadalmi modell is kettéválik a diktatórikus kommunista hatalomra és az ettől irtózó állampolgárok társadalmára. A másik irányzat a lengyel válságból és a magyar társadalomnak erre adott válaszából azt következtette, hogy a két ország egészen más utakon jár. Magyarország nem Lengyelország, Magyarországon a szovjet típusú társadalomnak egy egészen .J És ha egy délután meghal, mi lesz? Füstszürke délután, sárgás-rózsaszín este; Meghal, s itthagy engem tollal a kézben, Míg a füst csak hömpölyög a tetőkről; S igazán nem tudom, Mit is érezzek, az egészet nem értem. Rendjén van? Rettentő? Késett? Vagy elsiette?" T. S. Eliot: Egy hölgy arcképe kifinomult modellje működik, amelyet a társadalom nem kényszerből, hanem többségében önként fogad el. Megjelent egy ellenzéktől és hatalomtól független második gazdaság és részben társadalom, amelyben nincs a hatalomtól való hierarchikus függés, de hiányzik a politikai függetlenség gondolata is. Az ellenzéki, jogvédő, független polgár, mint eszmény és mint gyakorlat megbukott. A társadalom nem ebbe az irányba kíván függetlenedni, hanem vállalkozása, megvásárolt magánéleti autonómiája irányába.* Az ellenzéknek erre a társadalomra kell reagálnia, fel kell adnia különállását, és „vissza kell lépnie" a társadalomba. Kapcsolatokat kell keresnie azokkal a vállalkozókkal, azzal az új nemzedékkel, akik a gyakorlatban próbálják meg kiharcolni egy szabad társadalom individuális értékeit: a magántulajdont, szabad vállalkozást, a szerződéses kapcsolatokat stb. A harmadik úton járók ugyancsak abból indultak ki, hogy Magyarország és Lengyelország lényegi vonásokban különbözik. Ez az irány is feladja a nyers szovjet típusú társadalom teóriáját és elismeri, hogy a kádári konszolidációs társadalomban kifinomultak a diktatúra eszközei. Belátja, hogy a közvetlen akciók - aláírások, tüntetések, személyes példamutatás - nem elegendők egy valódi ellenzéki tevékenység fenntartására. Az egész gondolatmenetnek három sarkpontja van. A demokratikus ellenzék nem egymagában a társadalom képviselete a hatalommal szemben (ellentétben a Szolidaritással), hanem olyan kisebbség, amely a független sajtó létrehozásával és megőrzésével folyamatosan figyelmeztet a demokratikus értékekre és emberi jogainkra. Ennek az ellenzéknek - ellentétben korábbi magatartásával - alternatív programokat, ideológiát kell adnia a hatalommal szemben, illetve sajtójában helyet biztosítania ilyen alternatív programoknak, bizonyítva, hogy a konszolidációs rendszer minden engedménye ellenére zsákutca, de lehet és kell belőle kiutat találni. Végül, az ellenzéknek tárgyalnia kell és meg kell egyeznie 1956 függetlenségi harcának örököseivel, a népi-nemzeti írókkal és azokkal a szakértői csoportokkal, amelyek kiábrándultak a konszolidációs kurzusból, és támadták a késő-Kádár-korszak berendezkedését, bár magukat nem tekintették ellenzékinek. Ez a „békülékeny" álláspont nem tette fel állandóan a kérdést, hogy „kivel vagy a minket üldöző * Tamás Gáspár Miklós szellemes megjegyzése szerint az SZDSZ-ben „kiváltképp nagy a politika és a gazdaság professzionistáinak, szaktekintélyeinek az egy főre eső sűrűsége". ( Az ellenzék hibái és a Pozsgay-kérdés. Világ, 1989. aug. 17. 36). * Bence György, aki talán a legösszefüggőbben írta meg ezt az elméletet, egy új társadalmi csoportról, egy új napizedék megjelenéséről beszélt. A „bajuszosok" - a vállalkozók nagy többsége látványosan bajuszt növesztett - nem érdeklődnek 56 után, de mindent tudnak, ami vállalkozói autonómiájukhoz kell.