2000, 1991 (3.évfolyam) március
Lukácsy Sándor: A nemzeti bajusz
2000 el, amikor maga a szabadság bukott el. Az új történelmi helyzet ma azt teszi szükségessé, hogy a szabadság súlyos fenyegetettségét új, pozitív eszközökkel hárítsuk el. A nemzetgazdaságtan alapjai* Minden, ami az egyetemes történeti látásmódot és a gazdasági rendszerekben való gondolkodást akadályozza, egyben megnehezíti a modern gazdaság állapotának és alakulásának felismerését is. Mindezért azonban elsősorban a kapitalizmus fogalma, s különösen annak használata tehető felelőssé. A „kapitalizmus" fogalmának nagyon sok mindenre kellett alkalmasnak lennie többre, mint a többi, közönséges általánosító fogalomnak. Általa nem egyszerűen a jelenségek ama „lényegét" akarták volna bemutatni, amely túlmutatna az egyes történelmi jelenségeken, és amely legfőképp a nemzetgazdászra tartozott volna. Ezt ugyanis a többi gazdasági általánosítás is megcélozta, például a városi vagy a házi (családi) gazdaság fogalma. A „kapitalizmusban" sokkal inkább a modern gazdaság lényegi „hatóerejét" vélték megfogalmazni. Az ilyen gondolkodásmód számára az egyes jelenségek - például a kézműveságazatok szétzúzása, a kartellek létrehozása, a világkereskedelem kiterjedése, az országok társadalmi szerkezetének átalakulása - mind egy valóságos lény tetteiként tűnnek fel, s e lény nem más, mint a kapitalizmus, melynek krízise e lény hanyatlásaként fogható fel. Marx és tanítványai nagymértékben segítették ennek a gondolkodásmódnak az elterjedését. Marx sok tanítványa és más szerzők a kapitalizmust egyenesen megszemélyesítik. Elbeszélik, mit vitt véghez a „kapitalizmus" Európában és másutt, hogyan fogja pusztítását kiterjeszteni az egész földre; úgy vélik, hogy a virágzó kapitalizmus a felemelkedés és a hanyatlás sajátos ritmusában élt; feltételezik, hogy „ő", előrehaladott korának megfelelően, nyugodtabbá, megállapodottabbá, értelmesebbé válik, de az árukészletek pusztításával, s a munkások kizsákmányolásával ekkor sem hagy fel. Sokan szeretnek ilyen kategóriákban gondolkodni, sőt gyakran fordul elő az is, hogy e kategóriákat még sajátos érzelmi hangsúllyal is ellátják. Ehelyütt először is azt kell megjegyezni, hogy ennek során súlyos logikai hibát követnek el: hiposztázist alkalmaznak. Egy általános fogalmat eldologiasítanak, tárgyiasítanak vagy megszemélyesítenek. A kapitalizmus általános, megszemélyesített fogalmához való menekülés így csupán helyettesíti a valóság tényleges vizsgálatát. Valaki felteszi a kérdést, miért került sor Kanadában, Brazíliában és más országokban a búza, kávé és egyéb élelmiszerek megsemmisítésére. S a magyarázat: a „kapitalizmus" így cselekszik. Ez nagyon kényelmes álláspont, de valójában semmit sem tisztáz. Mégis miért semmisít meg készleteket ez a sajátos tény, a „kapitalizmus" ezeken a helyeken, másokon pedig nem? - Az ilyen elemzőnek inkább meg kellene vizsgálnia a megvalósult piaci formákat, s akkor rájönne, hogyan és miért kerül sor bizonyos monopolisztikus piaci formákban javak készleteinek megsemmisítésére, más piaci formákban pedig miért nem. Be kellene hatolnia tehát a valóságba, nem pedig egy fogalomsémára bíznia magát. Az ilyen szerzők modernnek hiszik magukat a „kapitalizmus" tetteinek bemutatásával - valójában azonban a mágikus gondolkodásba esnek vissza. Az extrém fogalomrealizmus régi hibájával van itt ismét dolgunk. A kapitalizmus fogalmának használata további két irányban okozott károkat: nehezíti vagy lehetetlenné te . In: W. Eucken: Die Grundlagen der Nationalökonomie6 1950. 62-64. ,,Magyarok, akik a nemzeti bélyeget igyekszenek maguknak megszerezni." A szerző a követelmények minden pontjához magyarázatot fűz. Bajuszt azért kell viselni, „mert a magyar szabad ember, nem szabad pedig, akit orron fognak, s nem fog-e pedig orrodnál a borbély, midőn bajuszodat kopasztja?" Mikulay János szerint tehát csak az magyar, aki bajuszt visel. Képtelenség, hiszen Kölcsey sem viselt. De ennek a képtelenségnek erős gyökerei voltak a sűrű magyar életben. Az 1825. évi országgyűlés - ugyanaz, amelyen Széchenyi megalapította Akadémiánkat - hosszú időt töltött annak megvitatásával, hordjanak-e a gárdisták bajuszt. Kazinczyt fölháborította ez a méltatlan tárgy, levelező társát, a kiváló Tacitus-fordítót, Cserey Miklóst nem. „Ami a gárdisták bajuszát illeti - írja Cserey 1826. június 15-én -alzó magában semmiség, de Plato azt mondja, hogy még a muzsikálás nótáit sem bátorságos a respublicában változtatni, a nemzeti viselet pedig van annyi, mint egy táncnóta. Láttuk azt is, hogy az ellágyult és puhult nemzetek szokták az asszonyi nem ábrázatjának szőretlen simaságát megirigyleni és beretva segedelmével majmolni, miként pedig visszajő a férfiúi bátorság, mint a franciáknál is, a bajuszviselés is visszajő; nem mintha elvárhatatlanul válna öszvekötve, hanem hogy mégis van valami öszveillése, mert a Természetnek okának kellett lenni arra, hogy a férfiaknak ábrázattyát megszőresítse, az asszonyokét simán hagyja. Őtet követve ritkán hibázunk." A bajusz a szóhasználatban toposszá vált: a hagyományhoz vakon ragaszkodók ajkán az igazi, hű magyart, az újítás barátainál a bendegúzi maradiságot jelképezte. „Te azt tartod - írta Kazinczy 1817. március 19-én Pálóczi Horváth Ádámnak, hogy a te bajuszod és három csombókod nemzeti; én azt, hogy az én beretvált bajuszom is az." Hasonló értelemben használta a szót Berzsenyi, amikor 1809. november 25-én arról írt Kazinczynak, hogy tanácsára kezd fölhagyni parlagi nézeteivel: „Én akkor [egy korábbi levelében] úgy szóltam Hozzád, mint borzas bajszú magyar, de azokt a sokat elnyírtem bajszomból, mit gondolsz, nem kell-e egészen lenyírnem."" Végül Széchenyi, a Világban: „Hogy pedig a magyarsághoz csak keveset tudunk édesgetni, sőt a leghosszabb bajszúak elfordultak tőlünk, az -ki kell egyenesen mondanom - azért esett, mert nem tárogatóval s dudával s penészes szokások káposzta- vagy pipaszagával jártuk a verbungost, hanem hazafiságunk valódi áldozatokkal páros honszeretetre, magyar nyelvre - melytől megint a bajusztalan magyarok ijedtek vissza, azt gondolván, a magyar revoltál, mert magyarul beszél honszeretetre s honnyelvre, mondom, mely egy nemzetnek úgyszólván lelke, s hiányunk velős megismerésére s azok férfias orvoslására alapítottuk." Bajszosokról és bajusztalanokról szólva Széchenyi - a kisszerű frontok fölé emelkedők magányosságának panaszával - a magyar társadalomnak arról a régi és tartós megosztottságáról beszélt, melyet a XX. század majd népies-urbánus ellentétnek nevez. Balgatag őseink, balgatag jelen. 55 GAZDASÁGPOLITIKA