2000, 1991 (3.évfolyam) november
Lengyel László: Az új Oroszország – magyar szemmel
ezért nem is becsülhető túl - vissza akarnak és vissza is fognak vágni, amint tehetik. Valószínűleg alábecsülik a szovjet hadsereg súlyát, akik a kelet-európai kivonulásban, a Varsói Szerződés felbomlásából, az Öböl-háborúból, a litvániai katonai beavatkozás kudarcából a hadsereg gyengeségére, Gorbacsov és a hadsereg vezetőinek éles összeütközéseire következtetnek. Az igazi kérdés az, hogy mit nyer a szovjet hadsereg a NATO viszontleszerelésével, hogy mennyiben váltak védhetőbbé a kelet-európai államok éppen a Szovjetunióval és egymással szemben. Az amerikai „sikerek" az Öböl-háborúban nem jelentik a szovjet szuperhatalom kiiktatását az övezetből. A Gorbacsov-Primakov terv elvetése nem feltétlenül szovjet vereség. A szovjet béketerv, amely legalább annyira szólt a szovjet iszlám világnak, mint az arab közvéleménynek, nem bizonyos, hogy elfogadásra épült. Ma már látjuk, hogy az amerikaiaknak a háborúval nem sikerült többet elérniük a szovjet béketervnél. Szaddam Huszein maradt, az iraki hadsereg fő erői megmaradtak, mindössze Kuvaitból kellett kivonulniuk. A szovjet hadsereg és politika további szerepet játszhat az Amerika-ellenes arab világban. Végül a litván megleckéztetés bizonyította, hogy a polgárháború megkockáztatása a hadsereg beavatkozását eredményezi, viszont a hadsereg nem megy messzebb a figyelmeztetésnél, hogy elkerülje a polgárháborút. A galambok szeretnék elhinni, hogy a hadsereg Goribacsovval, netán Jelcinnel, vagy a kettejük szövetségével visszaszorítható és átformálható. A II. Vörös Hadsereg, a katonai-ipari komplexum nagy belső energiákkal rendelkezik. Ma nem nagyon lehet tudni, hogy a nagyipar átalakításában militarizálásra vagy civilizálódásra, privatizációra kerül-e sor. Mindenesetre a Varsói Szerződés megszűntét nem kevésbé súlyos megpróbáltatások fogják kísérni, mint a KGST összeomlását. Sajnos, a szovjet katonapolitikai vonzás - fegyverzet, védő- és támadóstratégia, felvonulási tervek, hadseregfelépítés, szolgálati rend, nyelv, gondolkodásmód - legalább akkora, mint a gazdasági. A NATO nem tud mit kezdeni a kelet-európai országokkal. Arra kényszerül, hogy elfogadja a szovjet hadsereg sajátos státusát. Együttműködésre kényszerülünk a menekültprobléma miatt, és fohászkodnunk kell, hogy a kelet-európai konfliktusok ne jussanak odáig, hogy a Vörös Hadsereget hívják, küldjék döntőbírónak. A Vörös Hadsereg kivonul Magyarországról. A Vörös Hadsereg itt marad Kelet-Európában. Lépjenek oda a könyvespolcukhoz. Amikor leemelik onnan a régen olvasott Háború és békét, az utolsó oldalakra lapozva megtalálják Pierre Bezuhov és Nyikolaj Rosztov párbeszédét. Pierre egy új társaság megteremtéséről beszél: „A társaság lehet nyilvános is, mihelyt a kormány engedélyezi. Gentlemanek társasága, a szó teljes értelmében. Mi csakis azért, hogy holnap ne jöjjön Pugacsov, ne vágja le a gyerekeim meg a gyermekeid fejét, hogy Arakcsejev ne változtassa falvaimat katonateleppé - csakis azért fogunk össze, a közjó és a közös biztonság az egyetlen célunk." Nyikolaj emelt hangon vág vissza: „Ha Arakcsejev most azt parancsolja, hogy menjek rátok a századommal és kaszaboljalak le benneteket - én nem gondolkozom egy másodpercig sem, hanem rátok megyek, ítélj úgy, ahogy akarsz!". A versailles-i típusú első megállapodás azóta kiszabadította a Baltikumot és Moldáviát a szovjet-orosz ölelésből. Szabadlábra helyezték őket. Moszkvában győzött az 1918-as lenini álláspont, most vissza kell vonulnunk. Nincs forradalmi háború, nincs „sem háború - sem béke" (blokád, belügyi csapatok és engedmények) - az orosz nép békét akar és kenyeret. Nem akar a Baltikumért éhezni. Ha a litvánok és lettek, észtek és románok menni akarnak, menjenek. Majd visszakényszeríti őket a gazdaság - gondolják a demokraták. Majd visszakényszerítjük mi, ha megerősödünk - vélekednek az autokraták. Nem vesztünk és nem nyerünk velük - mondja otthon Szergej Mihajlovics a lakótelepi lakás negyedik emeletén. De sor kerülhet-e a második megállapodásra a fegyverek szava nélkül: Ukrajna és Fehér-Oroszország elszakadására? Birodalmi Oroszország és/vagy nemzeti Oroszország - politikai feltételek „Reggel felébredtem, és kinéztem a fülke ablakán. Eső csöpög, a földeket latyak borítja, csenelés, bokrok, egy magányos őr poroszkál gebéjén a mezőn, a vállán puska. Mintha fifiám hasított volna belém, megéreztem, hol is vagyok: ez ő, az én szerencsetlenges országom, amelyet leköpdöstek a csinovnyikok, piszkos, elesett, nyálas, az egész világ nevetsége. Jó napot, mátuska." ALEKIZASDR BLOK (1909) A birodalmi Oroszország ma rejtőzködik. Bujkál az új szovjet Unió mögött. Meghúzza magát a nemzeti Oroszország szűk gúnyájában. De hol van Oroszország? (Hol van Szerbia?) Maga a nemzeti Oroszország is tisztázatlan. Andrej Szinyavszkij szerint „elég lenne, ha az ősi moszkvai fejedelemség és Novgorod területére terjedne ki". Ez az a liberális, önkínzó álláspont, amelyet sohasem fognak elfogadni Oroszországban. Alekszandr Szolzsenyicin elképzelhetetlennek tartja, hogy az ősi földek mellé került Szibéria, de Belorusszia és Ukrajna is eltávolodjanak Oroszországtól. A demokraták zavarban vannak. Nem hitték, hogy Ukrajna a függetlenséget választja, hogy a „demokratikus" Oroszország mellé nem csatlakozik azonnal. A demokraták által meghirdetett, Jelcin politikai erejével kimondott önrendelkezési jog mellett mindig ott volt a hit: ha Oroszország a demokráciát és a piacgazdaságot választja, a demokráciát és piacgazdaságot kívánó tagköztársaságok Oroszországot, és nem a teljes önrendelkezést fogják választani. Az orosz demokraták saját demokratikus közvéleményük mellett arra a demokratikus közvéleményre számítottak, amely Ukrajnában, Belorussziában, de akár a Baltikumban és Moldáviában nem csak segít megdönteni a szovjet birodalom autokrata szervezeteit, az SZKP-t, a KGB-t, a szovjet állami bürokráciát, de a demokratikus Oroszország mellé áll. Ez illúziónak bizonyult. A köztársaságokban még a demokratikus kisebbségek is óvatosak az „orosz demokráciával" szemben. A saját nemzeti monopóliumát, sérelmeinek reparációját előtérbe állító többség nem kér sem a szovjet, sem az orosz „demokráciából". Arról a sajátos elkésettségről van szó, amit már jól ismerünk a kelet-európai átalakulásokból. Azok a társadalmak, amelyek tegnap még beérték volna az engedmények felével is, mára a dupláját is keveslik. A nemzeti önrendelkezési igények, a nemzeti érzelmek, amelyek áttörtek a szovjet központi intézményeken, nem vágynak az orosz intézményekre. Most egy új, átmeneti egyensúly alakult ki. Jelcin növekvő, nemzeti Oroszországa mellett, a gorbacsovi Unió és a belsőleg is megosztott köztársaságok együttese egyensúlyba került. A szovjet birodalmi intézmények (akár a jugoszlávok) egyszerre lehetnek egy más típusú szovjet vagy egy orosz birodalom 4 LENGYEL LÁSZLÓ