2000, 1995 (7.évfolyam) szeptember

Ewa Domańska: Fehér Tropológia, avagy Hayden White és a történetírás elmélete

Fehér Tropológia, avagy Hayden White és a történetírás elmélete EWA DOMANSKA A X­L. elmúlt ötven év során kétszer is tanúi lehettünk a történelemről való gondolkodás változásának. Az első „fordulat" elindítója Carl G. Hempel, a másodiké Hayden White volt. Hempel viszonylag rö­vid cikke, The Function of General Laws in History (1942) és White tekintélyes kötete, a Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth Century Europe (1973), a történelem elméletére gyakorolt hatásuknak köszönhetően, a mai kritikai történetfilozófia két alapművének számít. Hempel írásának kiindulópontjául az idiografikus történelemfelfogás kritikája szolgált. A covering law model alapel­vének megfelelően a történelem a tudomány egyik ága, vagyis ugyanolyan szabályok vonatkoznak rá, mint a termé­szettudományokra. Ezek szerint a történelmi magyarázatnak a tudományos magyarázat deduktív modelljét kell követ­nie. White ezzel szemben azt bizonyította, hogy a történelem a művészetekhez tartozik. Az általa javasolt diszkurzus­elmélet, a tropológia nem más, mint a történeti írások kutatásának retorikai módszere.­ Ha Hempel a történelem „tu­dományosításának" jelképe lett, akkor White-ról elmondható, hogy ő a történelmet egy sikamlós „retorikai kanyar­ba" vezette, ahol ily módon kezdetét vette a történelem esztétizálásának folyamata. Ilyenformán a posztmodern filozófiára jellemző nyelv, beszédmód és elbeszélés iránti, úgyszólván megszállott ér­deklődés oda vezetett, hogy a történeti írások elmélete az önálló diszciplínák rangjára emelkedett.­ Ez a diszciplínával azonosított történetelmélet áll az elbeszélői történetfilozófia érdeklődésének középpontjában. 1993-ban volt a Metahistory megjelenésének húszéves évfordulója. Maga a szerző nem akar hozzá visszatérni. „A Metahistory ma már passé"- mondja. De valóban így van-e? Az effajta állítás nem lehet más, mint a tudatosan al­kalmazott retorikai stratégia szimbóluma, egy újabb interpretáció kontextusának létrehozását célzó, kritikusokkal és olvasókkal folytatott intellektuális flört. 1993 februárjában White professzor Groningenben tett látogatása alkalmával interjút készítettem vele. Az alábbi­akban ebből az interjúból közlök részleteket.­ A jegyzetekben olvashatók a White-tanítvány Hans Kellner professzorral készített interjú idevágó részletei. Mind­két interjú autorizált változat. Ewa Domariska EWA DOMANSKA: Úgy gondolom, a mai történetfilozó­fusok közül professzor úr a legposztmodernebb modernista. HAYDEN WHITE: Hát igen, Gertrude Himmelfarb pro­fesszor éppen ezért támadott meg egyik esszéjében. Szerin­te az én történetfelfogásom posztmodern.­ E. D.: És ez nem igaz? H. W.: Nem! E. D.: Mindig úgy gondoltam, hogy önt kapcsolatba hozha­tom a posztmodernizmussal. H. W: Ez természetesen így van. Linda Hutcheon posztmodernizmus-szakértő például ezt sohasem mulasztja el megemlíteni. Én a saját elképzelésemet modernistának tartom.­ Annál is inkább, mert egész fejlődésem és intel­lektuális épülésem a modernizmushoz kötődött. E termi­nust nyugati értelemben használom, bár tisztában vagyok vele, hogy Oroszországban a futurista vagy a szimbolista mozgalom lenne a megfelelője. Ami a Nyugatot illeti, itt Joyce, Virginia Woolf, Eliot és Pound nagy modernista kí­sérleteire is gondolok, és persze azokra, akik a történe­lemről írtak­­ Spenglerre és Theodor Lessingre. Az én történelemkoncepciómnak láthatóan több köze van a ro­mantikából eredő magasztos dolgok esztétikájához, mint a posztmodernizmushoz.6 E. D.: És saját magát hová sorolja? H. W: Strukturalista vagyok. Formalista és strukturalis­ta. Egyes kutatók a strukturalizmust alárendelik a kriticiz­musnak. Többségükkel rokonszenvezem. Őszintén csodá­lom az olyanokat, mint Derrida, de legfőképpen Roland Barthes-ot, akit az egész háború utáni időszak legkiválóbb, legleleményesebb kritikusának tartok. Nem érdekel, minek neveznek mások. A címkék nem érdekesek. Én csak annyit mondok: itt a könyvem. Olvasd el. Ha segít rajtad - jó, ha nem­­ felejtsd el! A kritikusaim azt írták: „A Metahistory túlságosan for­malista. Semmit sem mond a szerzőről, sem a befogadóról, sem a praxisról".­­ Akkor azt mondtam nekik: „Rendben 41 EWA DOMANSKA

Next