2000, 2000 (12. évfolyam) június
Margócsy István: LENGYEL LÁSZLÓ–VÁRSZEGI ASZTRIK: BESZÉLGETŐKÖNYVECSKE (Margináliák)
Margináliák LENGYEL LÁSZLÓ - VÁRSZEGI ASZTRIK: BESZÉLGETŐKÖNYVECSKE MARGÓCSY ISTVÁN Ebben a rovatban mindig a lap egyik szerkesztője mondja el véleményét, melyet kollégái marginális megjegyzésekkel kísérnek. 1. Vannak még beszélgetések! SZÁ 2. Megütközést kelt, holott ezen a megütközésen kellene megütköznünk. SZÁ 3. Csakugyan „ilyen messziről" talál egymásra, a püspök és a „liberális szabadgondolkodó"? Lengyel László felidézi Ignotus Pálnak azt az 1934-ben papírra vetett gondolatát, hogy a szabadkőművesek, a marxisták és a katolikusok a maguk módján egyaránt egyetemességre törekszenek: „[Az európai civilizáció] 'egyetemességre törekvő szellemének szülötte és kifejezője a voltaire-iánus vagy a marxista ugyanúgy, mint Szent Tamás hívei"' (101). Ennek összefüggésében három lapon keresztül vizsgálja a társadalomtudós és a főpap azt az ellentétet, hogy az elvben „univerzalizmus" (100) igényével föllépő egyházak Kelet-Közép-Európában és Kelet-Európában többé-kevésbé „a nacionalizmusok fogságában vannak." A püspök a következőképpen folytatja panaszát: „A történelmi nyomorúság és a tradíció a kereszténységet és a nacionalitást úgy összehozta, összeforrasztotta, hogy még a jelen helyzetben is szétválaszthatatlanok. Ha mégis szét akarja választani elméletileg az ember, akkor gyanúba, a liberalizmus, a kozmopolitizmus gyanújába kerül." (101) Szívből sajnálom, hogy a beszélgetés e pontján a „liberális szabadgondolkodó" nem kérdezett rá a római egyház Ignotus Pál említette versenytársaira, pontosabban csak az egyikre, hiszen a marxizmus esélyeiről, mondjuk, van már fogalmunk. (beszélgető könyvecske) Mikor az olvasó az olvasás végeztével leteszi e valóban kicsiny, de mégis meglepően gazdag könyvecskét, zavart öröménél alighanem csak csodálkozása lesz nagyobb: viszonyainkat ismerve alig látszik hihetőnek, hogy egy ilyen vállakozás egyáltalán létrejöhetett. Ugyanis a könyvnek szinte minden mozzanata szokatlan, kihívó, s talán megütközést is keltő: először is, két egymáshoz nagyon nem hasonló ember beszélget itten (alkatukban, jellemükben, törekvéseikben és motivációjukban, személyes történelmükben egyaránt nagyon nem hasonlítanak egymásra!) két, mind világnézetileg, mind társadalmilag nagyon különböző, első pillatásra talán egymással szemben is álló pozícióból; ráadásul olyanok ezek a beszélgető emberek, kiknek elismert társadalmi szerepe (mindkettejüknek igen jelentős, s minden ízében saját maguk által megteremtett és igazolt társadalmi szerepe mindeddig úgy tűnt fel, úgy tüntette fel magát, mintha kizárólag önmagában, önmaga határain belül, nem pedig viszonyításaiban és összehasonlításaiban lenne elfogadandó és értelmezendő. Másodszor viszont az a rendkívül szokatlan, hogy ez a két nagyon különböző ember a manapság" széles körben dívó gyakorlatot egyszerűen félretolva valóban beszélget egymással, elmondják történetüket, a felmerülő kérdésekről kimondják véleményüket, nemcsak meghallgatják egymást, hanem oda is figyelnek arra, amit a másik mond, s reflektálnak, ki-ki a maga módján, a másiknak egész gondolatrendszerére, szerepére, személyére. Harmadszorra pedig az fog feltűnni, hogy e két beszélgetőpartner, ismét felrúgván az általános érintkezési és publikálási konvenciót, minden köntörfalazás nélkül, a dolgoknak mintegy közepébe vágva, az úgynevezett „végső" dolgokról, életről, halálról, hitről és hitetlenségről is akar beszélni, s természetesen felvázolván a dolgoknak és kérdéseknek illő teoretikus hátterét és történeti összefüggéseit, e kérdésekre személyes választ is mer adni. Azt hiszem, mára nagyon elszoktunk ezektől a gesztusoktól: a különböző társadalmi szerepek (pláne ilyen messziről: püspök és liberális szabadgondolkodó!), általában nagy ívben igyekeznek elkerülni egymást, a beszélgetés, ha időnként létrejön is, jobbára arra törekszik, hogy megmaradjon magánérdekű érintkezési formának. „Apám voltaire-iánus szabadgondolkodó volt" - mondja Lengyel (84), de őbenne nincs már „voltaire-iánus szenvedély" (5). Mégis megkérdezhette volna, mit gondol Várszegi a szabadkőművesekről, akik egyáltalán nincsenek „a nacionalizmusok fogságában", büszkén vállalják a liberalizmus és kozmopolitizmus bélyegét, sőt előmozdítják (most például) az Európai Unió kibővítésének ügyét, ámde amilyen jók a kapcsolataik például az evangélikusokkal, olyan rosszak a Római Katolikus Anyaszentegyházzal, amely (igaz, a 18. század óta egyre csak-Lengyel László-Várszegi Asztrik: Beszélgetőkönyvecske. Budapest, Helikon, 1999. 252. 1480 Ft. 50 MARGÓCSY ISTVÁN