2000, 2001 (13. évfolyam) november
Szergej Gennagyijevics Nyecsajev: A forradalmár katekizmusa
2000 dött, vagy száműzött részeként határozták meg. Magyarországon is ekképp látták őket, de a kor korlátozott nyilvánosságában inkább stigmatizáló kifejezések társultak hozzájuk. A XV. kiindulási helyzet idővel mindegyik kivándorlási hullámban megváltozott. Már a bevándorlókat sem lehetett az otthoniak távoli képviselőinek tekinteni. Megtelepedésüket követően egyre inkább kezdtek különbözni az otthoniaktól. Idővel az óhazához tartozás jelentése is árnyaltabbá vált, az elnevezés mégis megmaradt. Az „amerikai magyarság" a „külföldi magyarság", vagy újabban a „határon túli magyarok" csoportjai között szerepel, ami eltorzítja a valóságos helyzetet. Ez a „kiterjesztéskoncepció" a kibocsátó ország - a politikusok, a közvélemény formálói — kategorizációs eljárásának a gyümölcse, mellyel a diaszpórában élők egy része azonosul, illetve ezen logika alapján fogalmazza (és éli) meg azonosságát. Ettől a nézettől jelentősen eltér az Egyesült Államokban született nemzedék(ek) önmeghatározása. Születésük, állampolgárságuk alapján ők nem tekinthetők egy európai nemzetállam külföldön tartózkodó egyedeinek. Ők nem kivándorolt-áttelepült, vagy menekült, száműzött magyarként határozzák meg önmagukat. Elsődlegesen az amerikai társadalom és történelem részvevői, de ez nem zárja ki, hogy különbözzenek, vagy alkalmanként tudatosan megkülönböztessék magukat a társadalom egészétől, illetve annak bármely komponensétől. Ez akár a bevándoroltak negyedik, ötödik nemzedékéhez tartozók körében is tapasztalható (Byron 1995, 1998). Itt fontos az amerikai közhangulat, folyamatos változása az etnicitás ügyeiben. Az etnikai „különbözés" történeti konstrukció, melynek során a „mi" és az „ők" közötti határok részben a csoporttagok tevékenységétől függetlenül is fennmaradnak, részben tudatosan fenntarthatóak. Két koncepció áll tehát szemben egymással, melyek a hagyományos nemzeti identiás és az etnikus azonosság ellentéteként is megfogalmazhatók. A valóságban az amerikai magyarok tág köre e két „tiszta" típussal nem jellemezhető teljes körűen. Már szó volt róla, hogy mindazokat, akik még Magyarországon (vagy a környező országok magyar lakosságú helységeiben) születtek, tévedés egyszerűen „külföldi magyaroknak" tekinteni, bár kétségtelenül közelebb állnak az identitás „óhazai" modelljéhez, mint a bevándorolt magyarok amerikai születésű gyermekei. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a szülőföldről az „amerikai magyarságnak" címzett hazatérésre buzdító felhívásokra csak elenyésző kisebbség válaszol. Ezt látjuk 1989 után is: van hazatérés, de ez számban sem jelentős, és a politikai-közéleti szerepvállalás miatt ismert példák (Borbándi 1996) alapján sem jellemző. Törvényszerű, hogy az elvándorolt vagy elmenekült generációk esetében a kettős kötelék 11. § Amikor valamelyik bajtársa veszélybe kerül, és el kell döntenie, megmentse-e őt, a forradalmárt nem vezethetik személyes érzelmek, csakis a forradalmi ügy érdekére lehet tekintettel. Ennek megfelelően egyfelől azt kell mérlegelnie, mekkora hasznot hajthat bajtársa, ha életben marad, másfelől annak a ráfordításnak a mértékét, amelyet megmentése a forradalom erejéből követel, mert csak így fogja látni, melyik nyom súlyosabban a latban, és csak így cselekedhet megfelelően. Hogy tekintsen a forradalmár a társadalomra? 12. § Új tagfelvétele a társaságba, föltéve, hogy nem szavakkal, hanem tettekkel is bizonyított már, csakis egyhangú döntés alapján történhet. 13. § A forradalmár az állam világába, az osztályok világába, az úgynevezett civilizált világba csakis azért léphet be és azért él benne, mert hisz annak közeli és teljes lerombolásában. Nem forradalmár az, aki ebben a világban bármit is sajnál. Nem hátrálhat meg semmilyen, ehhez a világhoz tartozó pozíció, kötelék vagy ember megsemmisítése elől. Mindent és mindenkit egyformán kell gyűlölnie. Ha ebben a világban rokoni, baráti vagy szerelmi kapcsolatai vannak, annál rosszabb neki; nem forradalmár az, akinek ilyen kapcsolatok lefoghatják a kezét. 14. § A kérlelhetetlen rombolás kedvéért a forradalmárnak lehet, sőt gyakran kell is a társadalomban élnie, egészen másnak tettetve magát, mint ami. A forradalmárnak mindenüvé be kell jutnia, minden osztályba, a legmagasabbakba csakúgy, mint a középosztályba, a kereskedőboltjába, a templomba, az arisztokrata kastélyába, a hivatalnoki, a katonai és az irodalmi világba, a harmadik ügyosztályba (a cári titkosrendőrség - a szerk.), még a Téli Palotába is. 15. § Ezt az egész ocsmány társadalmat több kategóriára kell osztanunk. Az első kategória az azonnali halálra ítélteké. A bajtársak állítsanak össze listákat ezekről az elítéltekről, abban a sorrendben, hogy melyikük mennyire kártékony a forradalom ügyére nézve, úgyhogy a lista élén szereplők elintézésére előbb kerüljön sor, mint a többiekére. 16. § E listák összeállításakor és a sorrend megállapításakor semmiképp nem szabad valakinek az egyéni elvetemültségét alapul venni, sőt még a gyűlöletet sem, melyet a szervezet tagjaiban vagy a népben kelt. Ez az elvetemültség és ez a gyűlölet bizonyos fokig még hasznos is lehet, amennyiben a népet lázadásra készteti. Csak azt 55 AZ ETNICITÁS ÁRNYALATAI