2000, 2002 (14. évfolyam) május
Lengyel László: A demokratikus hagyomány
Lengyel László A demokratikus hagyomány I. A magyar demokrácia válsága A magyar demokrácia válságban van. Ennek a válságnak egyik oka, hogy az 1989-es rendszerváltáskor kiépített liberális demokrácia alapintézményeit a három rendszerváltó kormányzat fokról-fokra kikezdte, s mára az illiberális demokrácia - demokratúra, kemény demokrácia, tekintélyelvű demokrácia, quasi-demokrácia - viszonyai közé jutottunk. A demokrácia intézményei jószerével „mintha intézményekké", „quasi-intézményekké" változtak, a parlament csak látszatra parlament, az alkotmányos ellensúlyok csak quasiellensúlyok. Nehéz elfogadni, hogy ugyanazok, akik az intézmények felállításában közreműködtek, ma ezen intézmények lerombolásában érdekeltek. De hát voltak-e, lehettek-e a demokratikus ellenzéki mozgalmaknak demokratikus kormányzati tapasztalatai? Büszkék lehetünk-e arra, hogy a kormányok és ellenzékeik önkorlátozták magukat a jogállamiság és a demokrácia szellemében, ha az érdekeiket sértette? A magyar demokrácia válságának másik oka, hogy a magyar politikusok túlnyomó többsége nem demokrata. A quasi-intézményekben forgolódók, a politikai alapintézményekben működők, a politikai döntéshozók első reakciói antidemokratikusak, arra irányulnak, hogyan lehetne megkerülni a szabályokat. A kényszerdemokraták maszkírozzák magukat a fejlett demokráciák előtt, de az első adandó alkalommal levetik álarcukat, s visszaélnek a formális intézmények lehetőségeivel. Az intézmények nem neveltek és csiszoltak demokratákat. Az antidemokraták nem formálták, hanem deformálták a demokratikus intézményeket. Az elit politikai kultúrájában uralkodóvá vált az erő kultusza, a mieink korrupciójának elfogadása és a másik szemforgató erkölcsi leckéztetése, a hazug ígérgetés. A hatalmi döntések kikerültek a demokratikus rendből, az informális tekintélyelvű döntési rendszer, és a személyes politizálás vált uralkodóvá. Amit korábban provinciális és keleti politikai technikaként utasítottak el, mára fő megoldási lehetőséggé vált. A magyar demokrácia válságának harmadik oka a társadalom antidemokratikus értékeinek és érzületeinek elfogadása, sőt, kihasználása. A Kádár-korban, magyar társadalmat életformája antidemokrata homo kadaricusszá tette, aki mindenkor jobban bízott az egyéni döntésben a közösségivel szemben, az érdekkijárásban a nyílt érdeknyilvánítás és -képviselettel szemben. A homo kadaricust hozzászoktatták, hogy a hierarchiában felül lévőnek mindig igaza van, jogai számonkérése lehetetlen. A rendszerváltás kezdetén megkezdődött a demokratikus rend tudatosítása, a beleszólás, a társadalmi dialógus, az érdekek képviseletének elfogadása. Ám, a politikai elit pálfordulása a különböző antidemokratikus megoldások irányába - akár nacionalista, akár reformdiktatórikus, akár a különálló „mandarin-érdekek" okán -, valamint a gazdasági és társadalmi veszteségek visszavitték a társadalom többségét az antidemokratikus, bűnbakkereső, kényszer-individualista állapotához. A politikusok döntő többsége nem a választók demokratikus érzületére épít, inkább kiszolgálja a Elhangzott a Respublika Kör alapító ülésén, 2002. március 19-én. 2000 £1 5