2000, 2004 (16. évfolyam) július-augusztus

GRÜLL TIBOR: Tizenkét tétel a Római Birodalomról

cero Állam című művében Laelius és Scipio fiktív beszélgetése azt a kérdést feszegeti, hogy Romulus vajon a barbárok uralkodója volt-e? Laelius vála­sza a hadvezérnek: Ha, miként a görögök állítják, az emberek vagy barbá­rok, vagy görögök, attól tartok, hogy a barbárok kirá­lya volt; de ha ez a név az erkölcsökkel, nem pedig a nyelvvel áll kapcsolatban, akkor úgy vélem, hogy a gö­rögök nem kevésbé barbárok a rómaiaknál. Már Walbank is rámutatott arra az irodalmi je­lenségre, hogy a római vígjátékírók — bizonyára nem minden önirónia nélkül - saját magukra is alkalmazták a „barbár" kifejezést. Plautus a Fog­lyokban Itália városait és törvényét illeti ezzel a jelzővel; a Hetvenkedő katonában Naevius „barbár költő"; a Mostellariában pedig egy római „kásaza­báló barbár kézműves"-ről folyik a disputa. 5 1 A rómaiak csak a hellenizáció erősödésével kezdték kikérni maguknak ezt a minősítést: állítólag Cato szokta epésen emlegetni, hogy a görögök „minket szintén barbárokként emlegetnek". 5 6 „Mindazo­náltal az a probléma, hogy a rómaiak miként il­leszkedtek bele a »görögök versus barbárok« di­chotóm kategóriájába, továbbra is zavaró" — jegy­zi meg Walbank. 5 7 Pedig a megoldás kézenfekvő: a rómaiak az addigi dichotóm rendszert tricho­tómmal váltották fel. Mikor Cicero egy helyütt arról beszél, hogy az epikureizmus az egész ismert világot meghódította, a Graecia, Italia és barbaria kifejezéseket alkalmazza. 5 8 Ezt a hármas felosztást vették át azután a császárkori görög rétorok és történetírók is. Egyvalamit azért a legtöbben elismernek: a kultúra ki­rályi jogát a barbárság meghódítására és leigázására, hogy az hagyjon fel véres belső harcaival és förtelmes szokásaival, és vesse magát alá a kultúrállam általános erkölcsi normáinak. Jacob Burckhardt e megállapítása nemcsak a Ró­mai Birodalom és a barbárok viszonylatában ér­vényes. 5 9 Egy világbirodalom immanens módon rendelkezik civilizatórikus küldetéstudattal. A rómaiak ilyen irányú törekvéseiket elsősorban a hozzájuk képest fejletlen északi és nyugat-afrikai tartományokban élhették ki, ahol a barbárok nélkülözték a humanitas áldásait. Ez utóbbi fogal­mat általában „civilizáció"-nak szoktuk fordítani, jogosan. A latin szót persze az ókorban is sokféle értelemben használták (még „városias kényelem" jelentésben is) 6 0, éppúgy, mint a mai „civilizá­ció"-t, amelynek értelmezési tartománya nagyjá­ból a „kultúra, nevelés, fejlődés, modernitás" je­lentéseket fedi. Egyesek szerint a humanitas a há­rom római „alaperényhez" (religio, mores, fides) csatlakozott negyedikként. A szó görög megfele­lője nem annyira a philanthrópia („emberiesség" vagy „emberiség-szeretet"), mint inkább a paideia („nevelés, műveltség, kultúra"). A civilizációt a görögök találták fel, de a rómaiak terjesztették el a barbár népek között — írta Cicero. 6 1 Róma, mint az oikumené központja, a késő-köz­társaság kortól kezdve gyakorlati politikájában is kettős mércét alkalmazott az általa meghódított területeken. A második század elején T. Flami­nius realizálta azt, amit a hellenisztikus monar­chiák már régóta figyelembe vettek: a görög köz­vélemény hatalmát. 6 2 Flaminius fokozatosan a se­natust is megnyerte annak a nézetének, hogy Ke­leten másfajta politikát kell alkalmazni: a kirá­lyok, ligák és városok feletti politikai hegemóniát kell előnyben részesíteni a nyílt és brutális anne­xiós törekvésekkel szemben. Keleten tehát az óvatosság jegyében, meglehetősen civilizált mó­don zajlott a római hegemónia kiterjesztése. Még a parányi Asztüpalaia szigettel is egy minden rész­letre kiterjedő szerződés köttetett: „Föl kell újíta­ni a békét, barátságot és szövetséget Asztüpalaia népével; követükhöz úgy kell viszonyulni, mint egy tiszteletreméltó és barátságos nép jellemes tagjához, és udvariasan kell neki válaszolni" — mondta ki a senatus határozata. 6 3 A nyugati „bar­bár fronton" persze egészen más volt a helyzet: senkit sem érdekelt igazán, mi történik egy ligu­riai vagy ibér törzzsel, kivéve a vállalkozókat és az adószedőket. (4) Tértörténelem Fernand Braudel A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában című klasszikus monográfi­áját méltán tekintjük a modern történeti földrajz megalapozásának. A braudel-i értelemben vett geohistória jóval több egy-egy terület deskriptív földrajzánál: a klimatológiától a zoológián és a botanikán keresztül az antropológiáig számba ve­szi azokat a jellemzőket, amelyek egy adott térség földrajzi viszonyaiból következően befolyásolhat­ták annak történelmét. 6 4 Sajnos, az ókortörténet­nek máig sem született Braudelje. 6 5 86 Cl 2000

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék