2000, 2006 (18. évfolyam) február

LENGYEL LÁSZLÓ: Magyar viselkedés a második atlanti válságban

Orbán Viktor és a magyar jobboldal az ellenség kategóriájába került. Az Egyesült Államokban azt sem felejtették el, hogy a szocialisták 1999 ta­vaszán, a koszovói háború idején „külön utas" stratégiát folytattak, „helytelenül" szavaztak. Ma­gyarország csak azért nem jutott az ellenség sze­repkörébe, mert az Egyesült Államok módot adott az akkori ellenzéknek, a későbbi kormányzó szocialistáknak és liberálisoknak a pótvizsgára. Az orbáni kül-, biztonság- és külgazdaság-poli­tika végeredménye, hogy egyrészt ütközött fontos kérdésekben az európai nagyhatalmakkal - Fran­ciaországgal, Németországgal és Nagy-Britanniá­val. Másrészt, a szűkebb körű európai felvételre irányuló, Lengyelországot a csatlakozás aktuális köréből kihagyó javaslatával Magyarország ma­gára haragította korábbi szövetségesét. A Benes­dekrétum visszavonásának igényével súrlódott Csehországgal és Szlovákiával. Ez utóbbival és Romániával a kedvezménytörvény feletti vitával is súrlódott. Mindaz, amit Bethlen Istvántól Te­leki Pálon át Antall Józsefig minden magyar mi­niszterelnök igyekezett elkerülni, hogy Magyar­ország ne kerüljön a szomszéd országok ellenséges gyűrűjébe, Orbán Viktornak majdnem sikerült elérnie 2002 tavaszára. „Wilhelm II. war ein großer Meister darin, unbeabsichtigterweise eine Koalition gegen Deutschland zusammenzubringen" (II. Vil­ mos nagymestere volt annak, hogy önkéntelenül koalíciót hozzon össze Németország ellen­ - írja szomorú iróniával Helmut Schmidt. Orbán Vik­­ tor nagymester - ein großer Meister - koalíció lét­ rehozásában Magyarország ellenében. Hideg vi­szonyba kerültünk Oroszországgal az 1999-es koszovói háború óta, elmaradt Orbán Viktor lá­togatása Kínába, hiányoztak a megfelelő kapcso­latok Japánnal és Indiával. 1989-1990 óta először, Magyarországnak nem volt sem nagyhatalmi stratégiai és bizalmi szövetsége­se (Németország), sem világszervezeti vagy regioná­lis stratégiai támasza (Európai Unió Bizottsága, Európa Tanács, NATO-vezetés, OECD, IMF, Világbank). Felbomlott a pártközi külpolitikai kon­szenzus is. Az ellenzék önálló külpolitikába kez­dett, hogy megtartsa Magyarország korábban megszerzett pozícióit, és elősegítse Magyarország beintegrálását Európába. Kovács László, ekkor szocialista pártelnökként, aktívan tárgyalt az eu­rópai vezetőkkel. Álláspontja szerint, az EU-nak három- négy országot kellene javasolnia a ké­szültség mértékében a bevételre. Nem kell őket előre megnevezni, mert akkor harcolni kezdenek egymással. Az európai vezetők világossá tették, hogy Lengyelország nélkül nem lesz bővítés, még akkor sem, ha nincs kellően felkészülve. „Nekik sem jó, ha miattuk mi sem kerülünk be, meg kel­lene szavaztatni számukra egy három milliárd eurós felkészülési segélyt, hogy mezőgazdaságukat felzárkóztathassák" - hangzott Kovács javaslata 2000-ben. Helyreállítási kísérlet­­2002-2004 2002 őszétől, az újabb Kovács-korban, Kovács László második külügyminisztersége idején, a szocialista-szabad demokrata kormány defenzív, egyensúlyi politikára tért át. Kovács László, Med­gyessy Péter miniszterelnök támogatásával, visz­szaállította a pragmatikus, követő reálpolitikát. Ebben elkötelezte magát a multilaterális nagyha­talmi és intézményi egyensúly, az egyidejű euró­pai és amerikai szövetségesi hűség reálpolitikája, illetve az európai integráció és a globális piac ér­tékei mellett. Egyértelműen visszatért a teljesítési politik­ához, az atlanti és az európai intézmények várakozásainak kívánt megfelelni. Kovács László Magyarországot olyan országnak látta, amelynek II. világháborús szereplése miatt különösen ügyelnie kell arra, hogy ne kerüljön nemzeti terjeszkedő, rasszista, antiszemita gyanú­ba. A magyar külpolitikának a német és az oszt­rák külpolitikához hasonlóan állandóan tudatá­ban kell lennie a Magyarországgal szembeni gya­núnak, s ezt a gyanút nem sértetten elutasítania kell, hanem inkább el kell érnie, hogy ne adjon okot a gyanúra. Felfogása szerint, Magyarország­nak modern és liberális, súllyal rendelkező, kis­közepes, európai kereskedő állammá - trailing state, Handelsstaat­á kell válnia, amelynek jóléte, boldogulása nagymértékben a partnerekkel való harmonikus viszonytól függ. A harmonizációs kényszer - harmonisation need, Harmonisierungs­bedürfnis - ennek az európai Magyarországnak az alaptörvénye. Kovács László, nem ok nélkül, attól tartott, hogy Orbán Viktor bel- és külpolitikájával olyan gyanút ébresztett Magyarországgal szemben a nemzetközi szervezetekben, a nagyhatalmakban és a szomszédokban, amelytől nehéz lesz szaba­dulni. Mindenekelőtt a magyar kormány és a tár- 2000 - 15

Next