2000, 2006 (18. évfolyam) február
LENGYEL LÁSZLÓ: Magyar viselkedés a második atlanti válságban
Lengyel László Magyar viselkedés a második atlanti válságban Az 1999-es NATO-belépés és a koszovói háború, illetve az Európai Unió tagságára kijelölve a magyar politika fordulóponthoz érkezett. Vagy az elkülönült külpolitika, biztonságpolitika és külgazdaság-politika kormányzati hármasát vállalja továbbra is, és a kormány valamennyi stratégiai szereplőnek önálló pozíciót kínál a nemzetközi térben, vagy egységes kül-, biztonság-, és külgazdaság-politikát alakít ki, világos vonalvezetéssel a nemzetközi intézményekben, mindenekelőtt a NATO-ban és az Európai Unióban. Az Orbán-kormány nemcsak fenntartotta a széttagolt döntési rendszert, de képtelen volt önálló stratégia kialakítására is. A NATO-partnerek, mindenekelőtt az Egyesült Államok, tudni akarták, hogy milyen elkötelezettséget vállal a magyar kormány biztonsági kérdésekben, és hogyan támasztja alá elkötelezettségeit alkotmányosan és gazdaságilag? Hogyan függ össze a biztonságpolitikája és a külgazdaság-politikája? Mi lesz a magyar kormányok politikai filozófiája, doktrínája, biztonsági szerepet vállaló NATO-hider állam, vagy kereskedelmi-szolgáltató szerepet játszó EU-kisállam? Angolszász típusú biztonsági, vagy kontinentális, német típusú kereskedelmi pozíció kialakítása várható-e a térségben és/vagy a Balkánon? Az amerikai biztonságpolitikai felfogás, és a német — európai kontinentális — östpolitik hosszú távú ellentétéről van szó. Az egyik oldalon áll a konfliktusok elrettentéssel, embargóval, katonai fellépéssel történő amerikai megoldása, amelyhez katonai szövetségesként, támaszpontok biztosítójaként, hasznos segédcsapatként lehet csatlakozni. A másik oldalon, az Adenauer-féle Entspannungspolitik, és a de Gaulle által kimondott hetente, vagyis az enyhülés, a konstruktív elkötelezettség politikája. Majd a Brandt, Schmidt, Kohl által kidolgozott és gyakorolt német Ostpolitik, illetve Pompidou, Giscard, Mitterrand és Chirac közös műve, a francia keleti politika, amely a gazdasági és a mindennapi kapcsolatokon keresztüli befolyásolást, kereskedelmi, kulturális hálózatokat jelenti, amelyekbe Magyarország kereskedő államként tud bekapcsolódni. A magyar hagyomány a hatvanas-hetvenes évektől a második stratégiához, a gazdasági, kulturális hálózatépítés politikájához kapcsolódik. A magyar politika a jobboldali kormányzás idején, a halogatás, a nem-döntés, a NATO-vezetés előtti sunyítás mellett döntött. Mindez együttesen a lehető legrosszabb véleményt váltotta ki, a 2001. szeptember 11-e utáni, Egyesült Államokban. Celeste Wallander a Foreign Affairs-ben azt állította, hogy ellentétben a lengyelekkel, akik aktívan dolgoznak a haderőreformon és felkészülnek a konstruktív NATO-politikára, a magyarok nem így tesznek. Ugyanő felidézi az Orbán-kormány „antiszemitizmusát, a szomszédokkal szembeni területi követeléseit, és a balkáni biztonságban játszott konstruktív magyar szerep feladását." S mivel szeptember 1-e után az amerikai politika a barát-ellenség párosában gondolkodott. Az írás teljes terjedelmében Lengyel László „Illeszkedés vagy kiválás" című, az Osiris Kiadónál kötetesen megjelenő kötetében szerepel. A szerző az előszóban köszönetet mond mindazoknak a politikusoknak, akik személyes szóbeli forrásul szolgáltak számára a világ és a magyar politika jobb megértéséhez. Ahol tehát a hivatkozások forrása a szövegben nincs külön jelölve, ott forrásul minden esetben a hivatkozott személyekkel folytatott beszélgetések szolgáltak. 12 CJ 2000