2000, 2017 (29. évfolyam) február
Almási Miklós - Nádra Valéria: Lukács - töredékek, személyesen
ahogy szivarfüstbe csomagolva magyaráz. Később, persze, változott a helyzet. Említettem, 1948-49-et írunk, megjelent a Lukács elleni első támadás, írója Rudas László, megindult a boszorkányüldözés. A szemcsén, ahol fél évvel korábban még teltház volt, csak ötenhatan ültünk: a Heller-Hermann házaspár, Mészáros Vica, Mészáros István és még egy-két elszánt (naiv) fickó, meg én, a gimnazista. Persze, hogy elszálltam. Jön egy cikkem egy nívós folyóiratban, bár még csak hetedikbe járok, és a világhírű profi hóna alá vesz... olyan beképzelt taknyos kamasz lettem, amilyet nem látott a világ. A Francia Intézet könyvtárából kivettem Heidegger akkor megjelent, kis könyvét (Lettre sur l’humanisme), és a farzsebembe dugva sétálgattam vele a gimi folyosóján. Persze úgy, hogy kilátszódjék a szerző neve. N. V.: Tanár Úr, kerülgeti az ’50-es éveket, mint macska a forró kását, nem kellemes élmények, de egyszer túl kell esni rajta... A. M.: Igaza van. Mivel már pár éve Lukácshoz jártam, érettségi után eldöntött dolog volt, hogy filozófia szakra megyek. Filozófia szak, tehát ELTE Bölcsészettudományi Kar. Igen ám, de a rendszer rossz szemmel nézte a kart, és benne a filozófia szakot. Hivatalosan Fogarasi Béla vezette, de Lukács is ott volt, igaz, már letiltották a tanításról, büntiből csak szemináriumot tarthatott. Mikor be akartam iratkozni, már csak másodév volt. Ezért átirányítottak a marxizmus-leninizmus szakra. Később ebből lett a Lenin Intézet. Mit mondjak, pokol volt, bunkó tanárok, még primitívebb pártfunkcik ültek a padokban - én meg Lukács György világszínvonala mellől jöttem. Nem telt bele sok idő, hogy Tito elvtárs árulása kapcsán vitába keveredtem, azonnal felfüggesztettek, és kicsaptak. Lukács összetelefonálta a fél Pártközpontot, így maradhattam, de gyanús státuszban, állandó megfigyelés alatt. Ott álltam az első év végén, de az ELTE filozófia szakán már csak harmadév indult, mégpedig a negyedévesekkel összevonva. Közöttük volt Mészáros István, a nagy Lukács-kedvenc és Tánczos Gábor is. A filozófia szakra sem volt egyszerű bejutni, a „megbízható elvtárs”, Fogarasi Béla fenekedett Lukácsra, és kiadta a docensének a felvételi után, lehet, hogy Lukács ajánlja ezt a kliket, de ez egy tehetségtelen fráter, nincs itt helye, tudta, hova járok délutánonként... N. V.: Hova? A. M.: Lukácshoz. A Lukácsszemcsi lassan ballagott „négy-öt magyar összehajol” alapon. Mi, hu 2000 / 17