2000, 2017 (29. évfolyam) február

Almási Miklós - Nádra Valéria: Lukács - töredékek, személyesen

ahogy szivarfüstbe csomagolva magyaráz. Később, persze, változott a helyzet. Említettem, 1948-49-et írunk, megjelent a Lukács elleni első támadás, írója Rudas László, megindult a boszorkányüldözés. A szemcsén, ahol fél évvel ko­rábban még teltház volt, csak öten­­hatan ültünk: a Heller-Hermann házaspár, Mészáros Vica, Mészáros István és még egy-két elszánt (naiv) fickó, meg én, a gimnazista. Persze, hogy elszálltam. Jön egy cikkem egy nívós folyóiratban, bár még csak hetedikbe járok, és a világ­hírű prof­i hóna alá vesz... olyan beképzelt taknyos kamasz lettem, amilyet nem látott a világ. A Fran­cia Intézet könyvtárából kivettem Heidegger akkor megjelent, kis könyvét (Lettre sur l’humanisme), és a farzsebembe dugva sétálgattam vele a gimi folyosóján. Persze úgy, hogy kilátszódjék a szerző neve. N. V.: Tanár Úr, kerülgeti az ’50-es éveket, mint macska a forró kását, nem kellemes élmények, de egyszer túl kell esni rajta... A. M.: Igaza van. Mivel már pár éve Lukácshoz jártam, érettségi után eldöntött dolog volt, hogy filozófia szakra megyek. Filozófia szak, tehát ELTE Bölcsészettudo­mányi Kar. Igen ám, de a rendszer rossz szemmel nézte a kart, és ben­ne a filozófia szakot. Hivatalosan Fogarasi Béla vezette, de Lukács is ott volt, igaz, már letiltották a taní­tásról, büntiből csak szemináriu­mot tarthatott. Mikor be akartam iratkozni, már csak másodév volt. Ezért átirányí­tottak a marxizmus-leninizmus szakra. Később ebből lett a Lenin Intézet. Mit mondjak, pokol volt, bunkó tanárok, még primitívebb pártfunkcik ültek a padokban - én meg Lukács György világszínvo­nala mellől jöttem. Nem telt bele sok idő, hogy Tito elvtárs árulása kapcsán vitába keveredtem, azon­nal felfüggesztettek, és kicsaptak. Lukács összetelefonálta a fél Párt­központot, így maradhattam, de gyanús státuszban, állandó megfi­gyelés alatt. Ott álltam az első év végén, de az ELTE filozófia szakán már csak harmadév indult, mégpedig a ne­gyedévesekkel összevonva. Közöt­tük volt Mészáros István, a nagy Lukács-kedvenc és Tánczos Gá­bor is. A filozófia szakra sem volt egyszerű bejutni, a „megbízható elvtárs”, Fogarasi Béla fenekedett Lukácsra, és kiadta a docensének a felvételi után, lehet, hogy Lukács ajánlja ezt a kliket, de ez egy tehet­ségtelen fráter, nincs itt helye, tud­ta, hova járok délutánonként... N. V.: Hova? A. M.: Lukácshoz. A Lukács­­szemcsi lassan ballagott „négy-öt magyar összehajol” alapon. Mi, hu­ 2000 / 17

Next