2000, 2017 (29. évfolyam) február
Almási Miklós - Nádra Valéria: Lukács - töredékek, személyesen
Almási Miklós - Nádra Valéria Lukács - töredékek, személyesen RÉSZLETEK EGY KÉSZÜLŐ ÉLETÚT-INTERJÚBÓL Nádra Valéria: Tanár Úr mesélte, hogy első, egyéves amerikai ösztöndíja (1970-71) idején, interjúkészítés céljából találkozott Herbert Marcuséval, akinek önt meglátva első kérdése az volt: Ön is Lukács-tanítvány? Ezen némiképp elcsodálkoztam, hiszen Helleréket jól ismerte előzőleg Korcu- járól, nehezen tudom elképzelni, hogy nem került szóba, vannak még tanítványok, akik épp nem tartózkodnak a szigeten... Ha Marcusének szabadhogyan lett Ön Lukács-tanítvány ? Almási Miklós: Nagyot kell ugranom visszafelé az időben. Tizenhét éves koromban az úszás mellé bejött Lukács György. Rossz tanuló voltam. Anyám tanárt vett mellém, francia—német szakos, lelkes filosz és Lukács-rajongó. Persze, a tanulás mellett én is belebonyolódtam Lukács könyveibe (1948-at írunk). Mivel akkor épp Gorkij Klim Szamgin élete című négykötetes regényét olvastam, nekiláttam esztétikai dolgozatot írni, írógép, papír és nagyképűség volt. A tanulmányt elküldtem Lukácsnak. Pár hét múlva jött az üzenet, hogy Szigeti József (Lukács docense volt) hívat, és bemutat az Öregnek. Az ELTE mai épületében volt az intézete, ott várt Lukács György, haptákba vágta magát, és kezet rázott velem, a taknyos középiskolással. Mindjárt faggatásba kezdett, hogy miképp jutott eszembe a regény kapcsán a hegeli „jelenség-lényeg” problémáira akaszkodni? És, hogy tetszik neki az írásom, jöjjek a szemináriumára, kedden van, a 3-as teremben. Ja, és hogy engedem-e, hogy lehozza a Forum című folyóiratban. N. V.: Engedte. A. M.: Igen. El voltam ájulva. Mentem a szemcsbre tömött terem, hely alig, de beültem fél fenékkel egy székre. Már nem emlékszem, mi volt a téma, a megilletődöttségtől csak az Öreget láttam, 16 © 2000