2000, 2017 (29. évfolyam) február

Almási Miklós - Nádra Valéria: Lukács - töredékek, személyesen

Almási Miklós - Nád­ra Valéria Lukács - töredékek, személyesen RÉSZLETEK EGY KÉSZÜLŐ ÉLETÚT-INTERJÚBÓL Nádra Valéria: Tanár Úr mesélte, hogy első, egyéves amerikai ösztöndíja (1970-71) idején, interjúkészítés céljá­ból találkozott Herbert Marcuséval, akinek önt meglátva első kérdése az volt: Ön is Lukács-tanítvány? Ezen némiképp elcsodálkoztam, hiszen Helleréket jól ismerte előzőleg Korcu- járól, nehezen tudom elképzelni, hogy nem került szóba, vannak még tanít­ványok, akik épp nem tartózkodnak a szigeten... Ha Marcusének szabad­­hogyan lett Ön Lukács-tanítvány ? Almási Miklós: Nagyot kell ug­­ranom visszafelé az időben. Tizen­hét éves koromban az úszás mellé bejött Lukács György. Rossz tanu­ló voltam. Anyám tanárt vett mel­lém, francia—német szakos, lelkes filosz és Lukács-rajongó. Persze, a tanulás mellett én is belebonyo­lódtam Lukács könyveibe (1948-at írunk). Mivel akkor épp Gorkij Klim Szamgin élete című négyköte­tes regényét olvastam, nekiláttam esztétikai dolgozatot írni, írógép, papír és nagyképűség volt. A ta­nulmányt elküldtem Lukácsnak. Pár hét múlva jött az üzenet, hogy Szigeti József (Lukács docense volt) hívat, és bemutat az Öregnek. Az ELTE mai épületében volt az inté­zete, ott várt Lukács György, hap­­tákba vágta magát, és kezet rázott velem, a taknyos középiskolással. Mindjárt faggatásba kezdett, hogy miképp jutott eszembe a regény kapcsán a hegeli „jelenség-lényeg” problémáira akaszkodni? És, hogy tetszik neki az írásom, jöjjek a sze­mináriumára, kedden van, a 3-as teremben. Ja, és hogy engedem-e, hogy lehozza a Forum című folyó­iratban. N. V.: Engedte. A. M.: Igen. El voltam ájulva. Mentem a szemcsbre­­ tömött te­rem, hely alig, de beültem fél fe­nékkel egy székre. Már nem emlék­szem, mi volt a téma, a megillető­­döttségtől csak az Öreget láttam, 16 © 2000

Next