2000, 2017 (29. évfolyam) március

Lengyel László: Hankiss-alternatívák

Az első bekezdés Jean-Paul Sartre háború alatti felismerése: »Soha nem voltunk olyan szabadok, mint a német megszállás idején. Minden jo­gunkat elveszítettük, mindenekelőtt a szólásjogunkat; nap mint nap in­­zultáltak bennünket, s némán kellett tűrnünk [...] s mindenütt: a falakon, az újságokban, a mozik vetítővász­nán szembenézett velünk az az ocs­­mány pofa, amit megszállóink a tü­körképünk gyanánt mutattak ne­künk, de pontosan ezért voltunk szabadok. Mert amikor a náci méreg beszivárgott a gondolataink közé, minden igazi gondolat valódi hős­tetté vált; amikor a mindenható rendőrség befogta a szánkat, minden kimondott szó az emberi jogok nyi­latkozatával ért föl; amikor szüntele­nül figyeltek bennünket, minden egyes mozdulatunknak súlyt adott az elkötelezettség.”­ De a mély filozófiai és erkölcsi passzusnak a személyes vonatkozásá­ra, Hankiss majd 2001-ben az Idegen világban? címmel megfogalmazott életinterjúban tér vissza: „Pontosan emlékszem »megszabadulásom« pil­lanatára. Valamikor az ötvenes évek­ben egy derűs, napos, szép, könnyű szellős nyári délután — mert az idegen világban sem esik folyton-folyvást az eső, és bármennyire is hihetetlen ez ma számomra, az államszocializmus legsötétebb éveiben is gyönyörű volt a tavasz, a nyár, az ősz­­, egyszóval azon a bizonyos nyári délutánon a Margit hídon bandukoltam át Pest­re, és közben Sartre könyvecskéjét olvastam az egzisztencializmusról. És hirtelen, mint a villámcsapás, fájdal­mas és gyönyörűséges villámcsapás­ként ért a felfedezés: szabad vagyok. Szinte hallottam a robajt, ahogy leszakad rólam a marxista-leninis­ta determinizmus betonpáncélzata, több éves szellemi nyomorúság után újra tudtam lélegezni, valami ujjon­­gás csapott föl bennem, igen, szabad vagyok. Mondhat akármit marxen­­gelslenin, zakatolhatnak a gazda­ság és a társadalom vastörvényei, menetelhetnek a történelem bam­ba tömegei, szabad vagyok. Rajtam múlik, hogy bábuként rángatnak az okok és okozatok, vagy van bátor­ságom és erőm belépni a szabadság veszélyes világába, vagy ahogy Sart­re fogalmazta, beugrani a szabadság szakadékába, vállalva a kockázatot és vállalva a döntéseimért a fele­lősséget. Nem alkatrész vagyok egy óriási gépezetben. A magam életé­ben én vagyok a főszereplő, ha képes vagyok életem minden pillanatában újra és újra kivívni a szabadságomat. Mert [...] a valóság, a múlt újra és újra rám zárul, újra és újra foglyul ejt. A döntés pillanatában szabad vagyok, de a következő pillanatban már an­nak az útnak a foglyává válók, ame­lyen a döntés elindított. Sziszifuszi küzdelem ez, a küzdelem minden ve­szélyével és pátoszával és nagyszerű­ségével. De magam irányítom a sor­ 2000 - 53

Next